havazás
borús égbolt
Medveles
Bekövetkezett a tragédia.
A tavalyi medvebalesetek számát tekintve várható volt, hogy bekövetkezik az elkerülhetetlen: emberéletet követel majd a medvével való találkozás. Mert az nyilvánvaló, hogyha küzdelemre kerül sor az ember és a vad között, a vad kerül ki győztesen.
Újságírói pályám során két terepmunkám tapasztalatai voltak rám nagy érzelmi hatással, hetekig álmatlan éjszakákat okozva a látottak-hallottak: az egyik a kilencvenes évek elején történt, a kozmási cigánygödörben kerestem fel az ott lakókat, s nagyon lehangolt a mérhetetlen nyomor, amelyet ott tapasztaltam; a másik is akkoriban történt, Felcsík falvaiban kerestem fel olyan interjúalanyokat, akik medvével találkoztak, medvetámadás áldozatai voltak. Ez utóbbiból oldalas riport született, amelynek az volt a végkicsengése, hogy a falvak határában, az erdők peremén mindig volt medve, s tavaszi meg az őszi vonulás alkalmával, a vonulási útvonalon található szántóföldeken-kaszálókon nem egy medvebaleset történt – ha nem vették figyelembe az emberek a vadak vonulását. Akkor annyi roncsolt, hegekkel telt embert láttam és annyi hátborzongató történetet hallottam, hogy évekig nem voltam kíváncsi sem hasonló témájú hírekre, sem a témát feldolgozó filmekre.
Az elmúlt időszakban – s ez alatt az elmúlt pár esztendőt kell érteni – elszaporodtak a medvebalesetekről, no meg a háziállatokat megdézsmáló medvékről szóló hírek, sztárok lettek a tusnádi és a Szent Anna-tó környéki macik, s csak a csodának köszönhető, hogy nem történt több és az eddigieknél súlyosabb kimenetelű baleset.
A medvehírek elszaporodásával egy időben megnőtt a „medveszakértők” száma is, lassan annyian értenek a kérdéshez és a medvékhez, mint a focihoz és a főzéshez – holott kevesen művelik rendesen, a többinek csak véleménye van róla. Két radikális szemléletmód alakult ki: az egyik szerint ki kell irtani minden medvét, a másik szerint pedig úgy kell az embernek, ha kiszorította életteréről a nagyvadat. A kettő közötti skála pedig nagyon széles. S ezen a skálán ki-ki vérmérséklete és a rendelkezésére álló információk függvényében fogalmazza meg véleményét, a közösségi médiában indulatok csapnak össze, s a medvék ürügyén persze terítékre kerül a politikai szimpátiák és antipátiák kérdése is, s emellett eltörpülnek, mellékessé válnak a vitát kiváltó okok – jelen esetben a medvemizéria. S a nagy szájkaraté áldozatává esik az is, aki a medvéket veszi védelmébe, s az is, aki az emberi életet, az ember javait védené.
Múlt héten két medvés hír is volt a megyéből: az egyik az Újszékely határában elgázolt medvebocsról szólt, a másik – többrészes – pedig a halálos kimenetelű kőrispataki medvetámadásról. Ez utóbbi már az egyik magyar kereskedelmi csatorna ingerküszöbét is elérte, s kis színt is vitt a történetbe, miszerint az áldozat bolygatta barlangjában a medvét. Hasonlót sejtet az MTI híre is: „A férfi negyedmagával dolgozott az erdőben, amikor – a sürgősségi bejelentést tevő személy szerint – ráakadtak a medve barlangjára. Az állat súlyosan megsebesítette a férfit, a társai szekéren szállították a faluba, egy olyan helyre, ahol már volt telefonos térerő, és riasztani tudták a mentőket.” Később szemtanúk cáfolták azt, hogy az áldozat provokálta volna a medvét, ez viszont nem kapott széles sajtónyilvánosságot.
Én csak azt remélem, hogy az ügyben illetékes hatóságok felnőnek a helyzet magaslatára, s megkeresik – s meg is találják! – a megoldást a sürgősen orvoslásra szoruló problémára. S ezt mielőbb megteszik, nem várják meg, míg újabb és újabb áldozatokat szed a nemtörődömség. A gondot pedig nem a tragédiák után kiadott, a „vétkes” állat elpusztítására érvényes kilövési engedélyek kibocsátásával kell megoldani, hanem felelős vadgazdálkodással – a megfelelő jogszabályi környezet megalkotásától annak maradéktalan alkalmazásáig.
Nem másért, de nem kellene újabb tragédia bekövetkezzen.
Sarány István
.jpg)
