borús égbolt
közepes eső
Médiavándorlássá avanzsált népvándorlás
A menekültek hullámai túlságosan felkorbácsolták a közélet hangulatát, és a hullámzó áradatban kevés időnk marad a saját dolgainkkal foglalkozni. Még szerencse, hogy van egy-két focimeccs, így legalább a két félidő erejéig és a sörkorcsolyák élvezetéig levesszük napirendről a migránsok kérdését. Mert a nők, a foci, az autók mellé egy ideje a migránsok témakört is bevehetjük olyanként, amihez mindenki ért, és véleménye is van róla. Én sem vagyok különb, migránsozom.
Észrevétlenül is irányítják, befolyásolják, alakítják véleményünket a témában. Mivel a bukaresti csatornák egyelőre a saját korruptjaikkal, a mi kis korrupt társadalmunkkal vannak elfoglalva, addig a pesti véleményformálók is saját színezetük, pénzügyi és politikai érdekcsoportosulásuk, hűségesküjük szerint formálják a véleményre éhező nézőket. Azt nézzük, ahol azt mondják, amit hallani szeretnénk, megerősítést, visszaigazolást várunk és kapunk.
A médiacsodák általában három napig tartanak, majd átadják helyüket az újabbaknak. A migránstéma kezd ráégni a képernyőkre. Reggel, délben, este és éjjel is tudhatjuk, honnan hová tartanak. Médiavándorlássá avanzsált 21. századi népvándorlás ez. Ilyent sem láttunk mostanig, ahogy a kilencvenes évekig azt sem, hogy a háborút élőben startolják. Eddig mindkettő elég távol volt tőlünk, hogy felfoghatatlan legyen, ezért olyan, akár egy akciófilm. A rendező, ha elpuskáz néhány jelenetet, többet vagy kevesebbet láthattunk/láthatunk a reality show-ból.
Miközben a képernyőkre tapadva nézzük a vándorlást és hallgatjuk a véleménynyilvánításokat, észrevétlenül magunk is fajgyűlölővé válunk. Gondolatban akár gyilkossá is. Okosabbnak gondoljuk magunkat a pápánál. Meghökkenve hallgattuk a vasárnapi pápai üzenetet, amikor azt kérte, hogy minden plébánia fogjon be egy menekült családot. Halljuk, de... Nem hisszük, hogy erre sor kerülhet. Ilyenkor úgy gondoljuk, annál rosszabb helyen élünk, hogy ide jöjjenek a migránsok. Hisszük, hogy megvéd a Hargita... Mi van, ha tévedünk? És már holnap a plébánia ajtaján kopognak a migránsok? Mi van, ha vallási vagy kisebbségi üldözöttként kérnek befogadást?
Luciferek leszünk? Elvetjük a keresztényi tanítást, amelynek mentén férceljük életünk? A befogadás nemcsak a plébániákra vonatkozhat, mert nemcsak egy család jöhet. A szentmisék előtti bűnbánat súlyától berepednek a deszkapadlók.
Gondoljuk át, hányan mentek környezetünkből külföldre dolgozni, aztán ott ragadtak. Hazajöttek és elmesélték, hogy ott jobb az élet. Az eurós kereset átváltásától hányan szédültek át a határokon? Hányan vannak közöttünk, akik a könnyebb élet reményében hagyták el szülőföldjüket, vagy lettek más ország nyugdíjasai, azért, hogy ne „nyögdíjból” éljenek? A példa mindig ragadós. Mitől lennénk mi különbek azoknál, akik most érkeznek? Attól, hogy más a kultúránk? Más a keresztényi neveltetésünk? Mit számít az, hogy valaki csak ezer vagy netán háromezer kilométerről érkezik?
A távolból jött, az idegen. Egy halmazba tartozunk. Emberek vagyunk. Emberek vagyunk?
Daczó Dénes
