Nyár van. Kimondottan kánikula. Az irodában ülve olyan érzése van az ember fiának, mintha szaunázna. Na jó. Ez költői túlzás. Sőt! Durva eufemizmus. Voltam már szaunában, borzalmas volt, öt másodperc után kirohantam, mert nem kaptam levegőt. Nem bírom a hőséget. Ez van. Még áldott szerencse, hogy azért működnek a strandok és nyitva tartanak a hűvös, árnyékos teraszok. Ezekre a helyekre lehet menekülni a hőség előtt, ha valakinek nincs olyan szerencséje, hogy bérleményének északra néz az ablaka, és ezért kellemesen hűvös az otthona. Garantáltan nem mindenki ilyen szerencsés. Ezért szükség van ezekre a szolgáltatásokra. 
Tudom, lassan úgy tűnhet, hogy a vendéglátóipar a vesszőparipámmá vált, de nem tudok mit tenni ellene, megint kénytelen vagyok egy sort aggódni érte. Tegnapi hír – lapunk is megírta a kettes oldalon, balra lent keressék a cikket –, hogy az ágazat képviselői tárgyaltak a miniszterelnökkel. Érdekeiket védik természetesen, és ezért aligha lehet elítélni őket. Elég erős érv a részükről, hogy a vendéglátóipar az ország bruttó nemzeti termékének éves szinten 5,1 százalékát termeli. Illetve nem termeli, hanem ennyi jövedelemre tesz szert, és értelemszerűen ennyit is fizet be adóként a közös kasszába. 
Aligha túloznak: lassan tényleg lélegeztetőgépre szorul az ágazat. Most még nyár van, a teraszok nyitva tarthatnak, így augusztusban, talán szeptemberben, és némi szerencsével október elején – ha kegyes lesz az időjárás – még kihúzhatják valahogy. De előbb-utóbb beköszönt az ősz, az esős időszak, és akkor kénytelenek lesznek bezárni a teraszokat. Ez minden évben így megy, csak ezúttal beleköpött a levesbe a világjárvány. Ha a hűvös, esős évszak beálltáig sem nyithatnak ki zárt térben is a vendéglátóipari egységek, akkor bizony nagy bajba kerülnek. 
Nem kell ahhoz közgazdaságtani doktori cím, hogy lássuk: még egy hosszabb kényszer zárvartartást nem bír ki az iparág súlyos veszteségek nélkül. A járvány pedig egyáltalán nem állt le. Napi 1200 fölött van az új megbetegedések száma, és egyszerűen nem lehet látni a végét, hogy mikor cseng le végre a járvány. Ha egyáltalán. 
Közeleg az ősz, utána hamar itt lesz a tél is, és valamilyen megoldást találniuk kell a hatóságoknak. Például szigorúan szabályozzák, hogy milyen feltételek mellett nyithatnak ki újra a vendéglők, de úgy, hogy azok a szabályok betarthatók és betartathatók legyenek. Különben érdemi előrelépésre kevés a remény. Ez az a feladat, amellyel a kormánynak és a parlamentnek, a hatalmon lévőknek és az ellenzékieknek egyaránt meg kell birkózniuk. 
Salamoni bölcs döntést nagyon nehéz hozni, tudom. De egyre kevesebb az idő, ahogy közeledik a nyár vége, nem lehet tovább húzni-halasztani a megoldáskeresést. Most kell hazafinak lenniük a bukaresti honatyáknak, és nem akkor, amikor a magyarokat kell móresre tanítani. Igaz, lehet nem árt vigyáznom, hogy mit írok, mert a végén még a világjárvány miatt is mi leszünk a felelősek. Politikusi igény, ott valahol az elnöki palota környékén legalábbis már van rá.