Hirdetés

Majla Géza: hamar megtaláljuk a közös hangot

Az óvó bácsi manapság ritka, mint a fehér holló. Minél kisebb korosztályról van szó, annál több a női pedagógus, pedig sok előnye van annak, ha férfi neveli a kisgyermekeket. Majla Géza Csíkszentgyörgyön neveli a falu apraját, és szerinte könnyebb dolga van, mint női kollégáinak.

Péter Ágnes
Becsült olvasási idő: 5 perc
Majla Géza: hamar megtaláljuk a közös hangot
Fotó: Majla Géza archívumából

‒ Hogyan lettél óvó bácsi?

‒ Hetedikes lehettem, amikor eldöntöttem, hogy tanítóképzőben akarok továbbtanulni. Ott is végeztem el az iskolát, kettős képesítésem van, óvó- és tanítóképzésen voltam. Érettségi után volt egy kis kitérőm, és 2000-ben kezdtem tanítani, már akkor óvodában. Betfalván kezdtem, majd Székelykeresztúron tanítottam két napköziben is, utána Rugonfalván voltam, ezután kerültem Csíkba. Előbb a városban voltam két évig, majd Csíkszentgyörgyön kötöttem ki, és 2007 óta itt vagyok. Időközben vizsgázgattam, minden ezzel járó nyalánkság része a történetnek.

‒ Milyen volt az első tanítási élményed?

‒ Ó, szenvedtünk, mert még mi is kölykök voltunk. Izgultunk, és hogy könnyebb legyen, az osztálytársak a hátsó padban ülve figyeltek. Egyébként tanulságos volt, mert a tanítóval megbeszéltük, hogy mi volt jó, és mi nem, majd a szakos tanárral is alaposan megbeszéltünk minden részletet.

Majla Géza archívumából

‒ Később te választottad az óvodát az elemi iskola helyett?

‒ Igen, én választottam. Lehettem volna tanító is, de az óvodát jobban szeretem. Nem annyira kötött, mint az iskola. Szabad kezünk van, azt csinálunk, amit akarunk. Nekem meg könnyű, mert egész nap csak játszom. Hamar megtaláljuk a közös hangot a kölykökkel.

‒ Hány óvodás volt a legutóbbi csoportodban? 

‒ Huszonegyen voltak, idén engedtem el őket iskolába. Egy idő után az embernek térlátása lesz, egyszerre lát mindenkit, nem tűnik soknak ennyi kisgyermek. Ha az ember szereti és ösztönből csinálja ezt, akkor nem bonyolult. Tanulni is lehet, de kell egy bizonyos alapbeállítottság. Az óvodában egyébként nem tanítani kell a gyermeket. Ez olyan szociális közeg, ahol a gyermekek a három-négy év alatt megtanulják, hogyan kell a többiekkel viselkedni. Tanulni rengeteg idejük lesz később. Mi az óvodában játszunk, szabadon, és azt, ami eszünkbe jut. Leginkább azt, ami nekik az eszükbe jut.

‒ Vannak sajátos nevelési igényű óvodásaid? 

‒ Mindig van két-három sajátos nevelési igényű gyermek a csoportjaimban. De nincs gond, mert beilleszkednek, és a többi gyermek megold mindent, odafigyelnek egymásra. Úgy látom, hogy ha ezek a gyermekek ép közösségben vannak, az ép gyermekek is megtanulnak velük viselkedni és segíteni nekik, és ők is megtanulják, hogy sokan vannak körülöttük, akikre számíthatnak. Ha a közösségtől elzárva neveljük ezeket a gyermekeket, akkor az életben, amikor nem zárt közösségben lesznek, meg lesznek ijedve, mert nem fogják tudni, hogy mi történik körülöttük. A többiek pedig nézik és csodálkoznak, hogy ni, milyen más. Az óvodásaim látják tőlem, hogyan viselkedem a sajátos nevelési igényű gyermekekkel. El szoktam mondani a többieknek, hogy ő ilyen, és ha valami baj van, és visítani kezd, akkor oda kell menni hozzá, meg kell simogatni, és kedvesnek kell lenni vele.

‒ Mit gondolsz, mi kell ahhoz, hogy jó pedagógus legyen valaki?

‒ Nem mondhatnám, hogy a cél jónak lenni, sokkal fontosabb, hogy emberi legyen. Az előbb már említettem, hogy figyelni kell az ösztöneinkre, és hagyni kell, hogy a hetedik érzékünk működjön. Mindent nem lehet tudományos alapon tenni. 

‒ Az óvoda mellett mással is foglalkozol…

‒ Igen, a csíkszentmártoni korai fejlesztő központba is járok délutánonként egypár órára, viselkedészavaros gyermekekkel foglalkozom. Van egy otthon tanuló gyermekem, úgyhogy tanító bácsi is vagyok, és ha felkérnek, képzéseket is szoktam tartani más pedagógusoknak. Emellett sokat zenélünk, verselünk, koncertezünk, és gyermekeket is tanítok gitározni. Minden egyéb mellett ez is belefér a hétköznapokba. Amíg bírom, addig csinálom. Most még bírom.

‒ Érzed előnyét vagy hátrányát férfi mivoltodnak ebben a szakmában?

‒ Az előnyét érzem. Amikor óvodába jönnek a gyermekek, az anyukáról le kell válniuk. Egy egészséges társadalomban ekkor kellene az apának előtérbe kerülnie, aki korlátokat szab. Legtöbbször az apák úton vannak, vagy nem töltik be ezt a szerepet. A kölykök érzik ezt, amikor hozzám jönnek, hogy van egy férfiminta. Amikor például elmegyünk kezet mosni, akkor kezet mosunk, és nem pancsolunk. Érzik a különbséget az anyai gondoskodás és az apai útmutatás között. Nem szigornak mondanám, mert teljesen egészséges folyamat az, ahogyan a gyermek megtanulja, miként kell keretek között mozogni.
 



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!