A Kárpát-medencei honfoglalásunk után I. (Szent) István királyunk teremtette meg az egyházi rendet, amelynek hivatása lett a hívek lelki életének gondozása mellett a kulturális javak ápolása is. A kereszténység felvételével az egyház átmentette a magyar­ságnak a latin nyelvet, bár népünknek volt írása, a rovásírás, sőt lírai és elbeszélő költészete is. Írásbeliségünk központjai akkor a kolostorok voltak, ahol „olvasnivaló”-t, legendákat(legenda=olvasandó) írtak, másoltak. Ilyen olvasnivaló a Margit-legenda is. Kézzel írott, ma már nyomtatott formában írt, prózaszöveg. Három részre oszlik: az első Margitnak, IV. Béla király leányának életét mutatja be, a második a „csodatételeit” sorolja fel, a harmadik a szentté avatás érdekében tett tanúvallomásokat tartalmazza. Az első voltaképpen a legenda. A legenda összefüggő szöveg, Margit királylány életéről és a hozzá kapcsolható csodákról szól. A mondatok tartalmai-logikai kapcsolatban, alárendelő/mellérendelő viszonyban fűződnek egymáshoz. Birtokos személyjeles szavak segítik a megértést: „klastromában, uronk Jézusunk, az ő szülejének, térdének kalácsi, az ő kezének bőre, vigiliáján, ládájában”. Személyragos igék sorolják fel Margit tetteit: látják vala, ítéltetik el, mos vala, meghasada vala, akarná kivinni, visel vala, meglelé, meggyúlala… Jelentéstani elemként a szövegben az ismétlést említhetjük: szent szűz, Szent Margit, magyeri királynak nemes leánya, szoror, fráter, cilíciumot… Ellentétek sorával szerzünk tudomást Margit életéről: a normális emberi magatartással szemben „tizennyolc esztendeig soha az ő testét megfürösztötte, a szororoknak szolgáló társai vala, ő erejének felette, erőlködik vala magát megalázni… Sem láttatik vala lenni királnak leánya, de láttatik vala lenni valamely utálatos személynek… Sem ő ruháját meg nem változtatja vala, akármely igen megnehezült es féregnek, tetőnek miatta, sem fejét meg nem mosta nagyszombatig…, kincses ládájában két ciliciumok egy vessző, két nemezkapca, hegyes vasszegekkel – ezek valának Szent Margit asszony drágalátos kincsei.” A Margit-legenda eredetijét Marcellus, Margit gyóntatója írta, s a szövegnek 1310 körül magyar fordítása is készült, ez az első nagyobb terjedelmű magyar prózai alkotás, később még másoltak hozzá, végleges formája Ráskai Lea apáca 1510 táján összeállított kéziratos könyvében maradt ránk. Az első ismert legenda két szentéletű remetéről, Andrásról és Benedekről szól, írója – 1060 körül –, Mór, pécsi püspök volt. Szent István alakját több legenda is őrzi, s tragikusan elhunyt fiáról, Szent Imréről is legenda született. Érdekes olvasmány az egykori Kelen-hegyről letaszított Szent Gellértről szóló legenda, amely a szent püspök vértanúhalála mellett a kor hétköznapjainak is színes, érzékletes leírását is adja. Modern szépirodalmunk is fölhasználta a legendákban megörökített világot, pl. Kós Ká­roly: Az országépítő, Herczeg Ferenc: Pogányok című regényei, és Gárdonyi Géza: Isten rabjai című könyve. A Margit-legenda valóságos világképet rajzol ki IV. Béla és leánya életéről, a kolostori világról, de elképzelt események is szerepelnek benne. A legenda latin nyelvű, de magyar fordításban olvashatjuk, benne egy-két latin szó (klastrom, szoror, refektórium, káptalanház, cilícium stb.), régi szöveg, ismeretközlő, érzelemkifejező, szépirodalmi alkotás. Stílusa is szépirodalmi. Rosszhangzású szavak sorakoznak a szövegben: „térdének kalácsi megdagadtanak, bőre meghasadoz vala, és sok vér kijű vala, szolgáló, moslék, szükségszék, gané, féreg, tető” – de mindezek a szerző számára megnemesednek, mert csodálattal eltelve sorakoztatja fel őket. A „szent szűz, nemes leány, atyjafia, mindenható Isten” jóhangzású szavak csak társulnak hozzájuk. A felsorolt szavak elsődleges jelentésére a szövegösszefüggésből adódó érzelmi-hangulati többletjelentés épül rá. Szent Margit élete, „a magyeri királynak leányának gyenerőséges élete” szószerkezettel a szerző számára is csodálatos, „mindenek csodálkoznak vala őrajta”. A legenda mondatai szinte kivétel nélkül kijelentő mondatok, de sokszor felkiáltó értelemmel is telítődnek.

Dr. Málnási Ferenc ny. magyartanár