borús égbolt
Magyarul
Engem is meglepett, amikor frissen Csíkszeredába költözött, négy nyelven beszélő ismerősömtől érdeklődtem, milyen volt az új családorvosánál tett látogatás, azt válaszolta: jólesett, hogy magyarul beszélhettünk. Pedig itt a tömbben nem olyan ritka a magyar háziorvos, s számunkra természetes, hogy a legelemibb panaszainkat az anyanyelvünkön adjuk elő. De így van ez nagyjából minden szolgáltatással. A kolozsvári egyetemistákat tömörítő internetes csoportokban nagyon gyakran látom, hogy magyar fogorvost vagy más szakorvost, fodrászt, sminkest, vízvezeték-, autó- vagy épp hűtőszerelőt keresnek a diákok. És legtöbbször nem azért, mert egyáltalán nem beszélnek románul, hanem mert az anyanyelvükön sokkal könnyebb elmagyarázni, körülírni, hogy milyen stílusú és milyen árnyalatú legyen az új frizuránk, milyen cső is szakadt el a fürdőszobában, vagy épp milyen zörgést, neszt, sistergést, zakatolást, búgást, zörejt hallunk fékezéskor.
Nem csoda hát, hogy akkor, amikor a leginkább rászorulunk, betegek, nyűgösek vagyunk, jólesik az anyanyelvünkön elmondani, hogy szúr, fáj, lüktet, kapar, sajog, érzékeny, nyilall, hasogat, görcsöl, zsibog vagy épp csikar. Mert magyarul olyan sokféleképpen tudjuk, és pont ezért sokkal nehezebben fordítjuk le, arról nem is beszélve, hogy hiába beszélünk jól egy nyelvet, az orvosi szakfogalmakkal aligha vagyunk tisztában – sokszor még magyarul sem értjük. S bár alapvetően az orvos–páciens viszony mellérendelő, partneri kellene legyen, sokszor mégis alá-fölérendelt viszony alakul ki, hiszen nem értjük, de anyanyelvünkön valamennyivel mégiscsak bátrabban kérdezünk, különösen, hogy nem kell közben azon is gondolkodni, hogy az alanyt jól egyeztettük-e az állítmánnyal. Arról nem is beszélek, hányan élnek közöttünk, akik úgy élték le életüket, hogy sem alkalmuk nem volt a tanulásra, sem szükségük a nyelvtudásra. És életük alkonyán egyszer csak egy egyetemi kórházban találják magukat, ahol hozzátartozójuk izzadva fordít, kézzel-lábbal magyaráz, próbálja megértetni, ami magyarul olyan egyszerű…
Ezeket a helyzetek próbálja kiküszöbölni az RMDSZ-es törvénykezdeményezés, amelyet döntőházként kedden fogadott el a képviselőház, és államelnöki kihirdetésre vár. A tervezetet még az előző parlamenti mandátumban nyújtották be azt követően, hogy egy olaszteleki magyar lányt, aki egy vetélkedőre utazott a Kincses Városba, hiányos román nyelvtudása miatt megaláztak a gyermekgyógyászaton azért, mert nem tudott románul beszélni a kórház személyzetével. Az elfogadott tervezet előírja, hogy azokon a településeken, ahol a magyarok számaránya eléri a húsz százalékot vagy az 5000 főt, az egészségügyi és szociális szolgáltatásokat nyújtó intézményekben kötelesek lesznek magyar nyelven beszélő dolgozókat alkalmazni. Kétségtelen, a tervezet elfogadása és kihirdetése – amennyiben megtörténik – jelentős előrelépés a nyelvi jogok érvényesítése terén, viszont a törvényt be is kell tartani és tartatni, arról nem beszélve, hogy még így is megtörténhet, hogy valaki olyan vidéken kénytelen orvoshoz fordulni, ahol a magyar lakosság száma nem éri el az ötezret, de kétségtelen, ez jóval kisebb probléma.
Háromszéki Eszter
.jpg)
