Vegyes gondolatokkal és érzelmekkel olvastam és vettem tudomásul a Hargita Népében (2019. január 28. és 31.) Évszázados vágy teljesült cím alatt megjelent írások sorainak tartalmát. Természetesen együtt örvendek moldvai csángó-magyar testvéreimmel a havonta egy alkalommal engedélyezett magyar, tehát anyanyelvű szentmisének. Immár nemcsak Csíksomlyón, hanem otthonaik közelében is Miatyánk lett a Miatyánk. Zsebkendőért nyúlva olvastam azt is, hogy a szentmise előtti imaórán a keresztúti ájtatossággal tették még szívhez szólóbbá a legszentebb áldozatot. Lehet, hogy egyesek számára naivnak tűnik, de átsuhant a lelkemen, hogy végül Jézus Kálvária-útja előzte meg húsvét örömét is. Ismeretes a mondás, amely szerint „ki a keveset nem becsüli, az a sokat nem érdemli”. Már csak ezért is örvendek a szóban forgó eseménynek, de a bennem kavargó érzések teljessége kedvéért – lehet, hogy alaptalan (bár így lenne) – aggodalmamat is megemlíteném: vajon ez a lehetőség a folyó esztendő júniusát is túléli?? Imádkozni fogunk, hogy úgy legyen! Na és van még egy másik gond is: ha valamit kapunk, azt megköszönni illik. Fogadatlan prókátorként én ez ügyben a bukaresti Nuncius Úr mellett a római Pápa közelgő látogatását is az ügyet serkentő tényezőként tisztelném!? Id. Borsodi László, ny. tanár Csíksomlyó