Hirdetés

MAES-terápiában szereztek képzettséget hazai gyógytornászok: Új mozgásfejlesztő módszert tanultak

HN-információ
Tizenhat terapeuta sajátította el az új módszertfotó: Korai Fejlesztő és Rehabilitációs Központ A MAES (Movement Analysis Education Strategies) elnevezésű mozgásfejlesztő terápiával ismerkedett meg 16 szakember a Csíkszentmártoni Korai Fejlesztő és Rehabilitációs Központban. A múlt héten lezárult képzés eredményeként erdélyi mozgásterapeuták is alkalmazhatják ezt a térségünkben még újszerű, a központi idegrendszeri fejlődési rendellenességekkel élő kisgyermekeknek segítséget nyújtó mozgásfejlesztő terápiát. Rég próbálják megszervezni itt is ezt a képzést, ez most a magyar kormány segítsége révén sikerült, a csíkszentmártoni központ támogatására létrehozott Prosperitas Vitae Egyesület sikeresen pályázott az Emberi Erőforrások Minisztériumánál és a 16 részt vevő terapeuta közül tíz képzését nagymértékben támogatták, a másik hat résztvevő pedig csak felét kellett kifizesse a jelentős képzési összegnek – osztotta meg Sógor Enikő, az egyesület elnöke. Mint megtudtuk, a MAES-terápiát azért szerették volna már régen meghonosítani, mert a többi, térségünkben ismert módszerhez képest gyermekbarátabbnak mondható, nem okoz fizikai fájdalmat, nem erőszakos, a gyermek motivációja, érdeklődése mentén spontán alakítható. Az a különlegessége, hogy nemcsak az izmok feszességét vagy állapotát módosítja, hanem a probléma gyökerét keresi meg a mozgásanalízis során, megpróbálja azonosítani, hogy az agy melyik funkciója sérült, és ott próbál új kapcsolatokat kialakítani. Ugyanakkor partnerként bevonják a szülőt, gyakorlati segítséget adnak nekik a mindennapi, otthoni fejlődési lehetőségek kiaknázásához. A képzés elvégzéséhez alapfeltétel volt a jó angol nyelvtudás és a gyógytornász vagy neurológus végzettség mellett legalább két év, kisgyermekekkel végzett terápiás tapasztalat. A mozgásterapeuták oktatása gyakorlati szinten is zajlott, minden résztvevő megszervezte két érintett gyermek és szülei részvéte­lét, a képzés során 32 család fordult meg a korai fejlesztő központban. A MAES-terápiát elsajátított szakemberek többsége erdélyi, ketten pedig a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórházhoz tartozó csíkszentmár­toni központ munkatársai, így most már a térségben is elérhetővé vált, és igény esetén alkalmazható ez az újszerű, a fejlődésükben korlátozott gyermekek mozgásának fejlesztésére irányuló kezelés. – A korai fejlesztés nagyon lényeges az eltérő fejlődésű, illetve a megkésett fejlődésű babák, gyermekek jövője szempontjából. Soha nem késő beavatkozni, de minél korábban tesszük azt, annál hatékonyabban befolyásolhatjuk a gyermek jövőbeni fejlődését. A MAES-terápia egy ilyen korai fejlesztés és speciális terápiás eljárás a cerebrálparézissel, illetve egyéb központi idegrendszeri fejlődési rendellenességekkel élő babáknak, gyermekeknek, amely látszólag a mozgást, viselkedést segíti, de valójában a sérült agy működési stratégiáit javítja – összegezte Sógor Enikő. Rámutatott, a MAES-foglal­ko­zások során a gyermekek legtöbbször nem is észlelik, hogy terápián vannak, szinte mintha csak játszanának a terapeutával.

R. Kiss Edit



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!