Szemlélem a járdát, délelőtt, délben, délután. Amióta kellő olajozás hiánya miatt a „járókerekeim” lelassultak, és jó az idő, többet ülök kényelmes székemben, arccal az utca felé. 10-től 4-ig figyelem az elhaladó járókelőket. Hangjukat nem hallom, de nem is érdekel, miről beszélnek, hanem az, hogy hogyan. Állandó szereplők az utcán a „mobilozók”. Biztosan fontos emberek, kézzel-lábbal gesztikulálva közlik bizalmas mondanivalójukat. Ugyancsak sűrűn elhaladnak otthonunk előtt a kerékpározó csinos lányok, sportos öltözék takarja darázsderekukat, a „kötelező” napi 30 perc mozgásra – úszómedence, olcsó teniszpálya, kocogópálya hiányában – ez a legjobb megoldás. Lehet, gép mellett vagy íróasztalra görnyedve telik el a 8 óra, ez az ellazulás számukra. Többre becsülöm őket, mint az elegáns nyugati kocsiból győztesen kitekintő hölgyet, aki Rejtő szerint „80 kiló, de teljesen babaarcú”. 11 óra felé, ha süt a nap, megjelennek a fiatal anyukák, fiatalos nagymamák büszkeségükkel, modern babakocsit tolva, ha nem kerül társ, zenét is hallgatva, vagy utasításokat adva telefonon a távoliaknak. A babakorzót néha színesítik a rollerező, görkorcsolyázó, kerékpározó kisdiákok, ritkán egy-egy gördeszkázó is feltűnik. De kedvencem az iskolakezdéssel együtt járó iskolások hada, fél kettő és fél négy között az övék a pálya, a járda, csoportjuk hang nélkül is sokat mond. Két lány, két fiú. Bizonyára régi ismerősök és türelmetlenül várták az iskolakezdést, elmondani a boldog nyár eseményeit. Egy lány, négy fiú. Lehet, ma vagy hamarosan eldől, ki lesz a csinos kislány hivatalos hódolója. Egy lány, távolabbról követi 3-4 fiú. A legbátrabb fogja megszólítani az iskola új tanulóját? Lehet, későbben megtudom… Egy fiú, zenét hallgat, modern kütyü, biztosan dolgozott a nyáron, és izmosodott is, lebarnult a munka mezején. Egy lány, egyedül, nem barátkozó típus, vagy még nem jelentkezett a régi barát? Kezével telefont tart füléhez, bizonyára zenét hallgat, mert a szája nem mozog. Egy fiú, egyedül bandukol, biztosan nem végzős, vagy még új a Salamonban. Általános a sportos öltözék, mi lesz, ha bevezetik az egyenruhát? Hátizsákban a tanszer és tornaruha. Ha csak tanszer, akkor, ha nem is lesznek okosabbak, mint mi voltunk ebben a korban, de biztosan erősebbek lesznek. A körkérdésre, kell-e diákegyenruha, valaki azt válaszolta, ha a munkásnak kötelező a munkaruha, legyen a diáknak is az. Visszaemlékszem áldott tanáraimra, a férfiak öltönyben, páran nyakkendővel is megbecsülték iskolájukat, azaz munkahelyüket és tanítványaikat, kolleganőiket. Volt, aki fehér vagy színes köpenyt vett fel, amikor kilépett a tanáriból, a krétapor megtámadta a szövetet, a tanári fizetés akkor sem volt olyan magas, hogy valahol egy „úri szabó” évente szűk- vagy bőszárú nadrágot varrjon a nemzet napszámosának. (Ha bevezetik a diákegyenruhát, a tanulók követelhetnék, hogy nevelőik ne divatlapból öltözzenek, legyen nekik is formaruhájuk.) A diákok elérik a vidéki buszt a focipálya előtt, közeledik egy divathölgy, nagyon szexi, sok festékkel. Az egyik fiúcsoportban egyiküknek nincs hátizsákja, vagy elcsapta magától az iskolát, vagy csak Csele, az egyik Pál utcai fiú kései követője, aki gigerli volt, nem cipeli magával az egész könyvtárat, csak a szükséges lapokat. Eltelt egy kemény nap, igaz, az első pár nap tanítás csak olyan bemelegítés, semmit és senkit sem lehet komolyan venni, amikor még így simogat az őszi napsugár… Szathmáry János, Gyergyószentmiklós