Hirdetés

Lezárult a címer ügyében indított vizsgálat

HN-információ
A Legfőbb Ügyészség lezárta a Székelyudvarhely város címere ügyében, január végén indított eljárását. A nyomozó hatóság arra a következtetésre jutott, hogy nem történt bűncselekmény. Venczel Attila, a székelyudvarhelyi önkormányzat főjegyzője az önkormányzati ülésen jelentette be, hogy az ügyészség tárgyalás nélkül ejtette a címer ügyét, mivel szerintük nem történt bűncselekmény. A székelyföldi város 2016-ban kezdeményezte az illetékes minisztériumnál Székelyudvarhely történelmi címerének hivatalos elfogadási eljárását, amely tavaly zárult le. A vádhatóság arra reagálva indított eljárást, hogy egy román egyesület kifogásolta a címeren szereplő átszúrt medvefejet. Állításuk szerint a jelkép az állatokkal szembeni erőszakra bujtogat. A feljelentést a Duna-delta peremén fekvő Tulceán bejegyzett Szövetség az Állatok és a Környezet Védelméért (FPAM) tette alig egy héttel azután, hogy a kormány elfogadta Székelyudvarhely címerét. A civil szervezet a kormány tagjait is feljelentette, valamint olyan állami hatóságokat is, mint a Román Akadémia heraldikai bizottsága és Hargita megye prefektusi hivatala.

MTI



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!