kevés felhő
szórványos felhőzet
Levest, de ne csak a Házasság hetére!
Az idős házaspár vasárnapi ebédre készül, miközben Maris néni tálaláskor egyszer csak azt mondja: – Te János, valami hasonló melegség töltötte el a keblemet, mint a házasságunk elején.” Mire János bácsi azt mondja: „Te Maris, vedd ki a melledet a levesből.” Valamennyiünknek ismerős lehet ez a magunkfajta székely humor, de vicc ide, vicc oda, ennek fele sem tréfa. Mármint annak, hogy sok-sok év házasság után sokan így élnek, beszélnek társaikkal, vagy még így sem.
Az internet és a közösségi oldalak világában jártasak láthatják, láthatjuk, hogy szinte felrobbant a világháló a Valentin-napi ajánlatoktól és a Házasság hete kezdeményezés rendezvénysorozatairól szóló bejegyzésektől.
Különösen tetszik nekem is ez az időszak, mert úgy gondolom, az értékeiben megroggyanó korszakban fontos beszélni és jó példával elöl járni az életre szóló kötelékről. De közben zavar, hogy szíves giccsek halmazai lepik el az ajándékboltokat, éttermek, szállodák százai ígérnek fűt-fát, soha nem látott kedvezményeket a szolgáltatásaikra. Tulajdonképpen nem is ez zavar, hiszen valamiből mindenki meg kell éljen, hanem az, hogy csak ilyenkor, a jóhiszeműséget kihasználva próbálnak bezsebelni nagyobb jövedelmet. Vajon az év többi napján nem lehetne különös figyelmet fordítani a házasokra, meg egyáltalán mi magunk nem kellene az év minden napján egyaránt figyeljünk a partnerünkre, házastársunkra? Elismerem, jól jönnek az egyedi alkalmak is, de talán az lenne az igazi, ha a hétköznapok forgatagába is ünnepet tudnánk varázsolni, ha tovább nem is, de ideig-óráig.
A Házasság hete csíki rendezvényeiről írtam a tegnapi lapszámunkban. Egy ütősebb mondatra lettem figyelmes, ugyanis az egyik szervező azt mondta: „Célunk, hogy a kapcsolatok épüljenek, és a Valentin-nap ne csak a rózsáról szóljon.” Tetszik a kijelentés és a cél is. Közben az motoszkál a fejemben, vajon nem lehetne például május 28-án is egy szál rózsával kedveskedni a kedvesünknek, amikor éppen a napi 10 órás műszakból éhesen, testileg-lelkileg fáradtan állít haza, és otthon a gyerekekkel, főzéssel, mosással vagy éppen az idős beteg szüleivel folytatja a második „műszakot”? Vajon nem érdemelne meg október végén egy pohár forralt bort az a férj, aki az esőtől és verejtékétől átázva, az élet terheit vállán hordozva állít haza? De! Sőt, ezekben a napokban is jó lenne egymásra figyelni, de sajnos sokszor az ellenkezője van. Gyakran előfordul, hogy a kedves feleségnek a legnehezebb napján rója fel a férje, hogy már megint üres a sótartó, nem találja a kockás ingét a ruhásszekrényben és rumli van a hálószobában. Zárójelben jegyzem meg, a felsoroltak többsége a bütü székelység és a kényelmesség levetkőzésével könnyen orvosolható. Különben jó látni azt, hogy ebben is van egy egészséges fejlődési folyamat és napjaink fiatal édesapái nem idegenkednek sem a pelenkázástól, sem pedig a lakás kitakarításától, mint a katonaságnál „tökéletesedett” férfiak. Hogy mennyi tökéletlen (hadd, ne mondjam más formában) van közöttük, azt nem ecsetelem, hiszen látják a feleségek és a korán felnőtté vált fiatalok. Ugyanakkor az is gyakran megtörténik, hogy a szerető férj (hangsúlyozom, nem kell a vesszőt odaképzelni a szerető után) hazaérkezvén mást nem tapasztal, csak állandó (sokszor alaptalan) zsörtölődést, miszerint: a cipődet megint sárosan tetted le, a szőnyeget nem tűrted vissza, amikor belebotlottál, az ingedet nem jó helyre tetted le stb. stb.
Vajon többet ér a tele sótartó, a tiszta lakás és cipő a családi békénél? Nem! Az tény, hogy nem kell gübünek, tongyónak, gamatnak és túnyának (úgy sorolnék még hasonló székely szavakat) lenni, de sem zsörtölődéstől, sem a piszkapeti üzemmódtól nem leszünk boldogabbak. Hiszem azt, hogy ha az év legszürkébb időszakaiban is belopunk egy szál virágot, hideg sört, forralt bort a kedvesünk asztalára, nemcsak egy hétig ünnepeljük a Házasság hetét. És ilyen alapon, ilyen módszerekkel, miért ne lehetne barátság vagy a kollégák hete az év minden napján? A választ magunkban keressük! Talán nemcsak Marisném keblét öntené el a melegség, hanem mindannyiunkét. Természetesen nem a levestől!
Biró István
.jpg)
