Karácsonyig a Csíki Székely Múzeum Kossuth utcai Galériájában Fülöp József Lélekszellem című munkáit tekintheti meg a nagyérdemű. Az egyéni hangvételű művész alkotásait Túros Eszter művészettörténész méltatja. [caption id="attachment_61965" align="aligncenter" width="1914"] Fülöp József grafikája[/caption] Fülöp József Lélekszellem-sorozata továbbgondolása, új szemszögből való megközelítése ember és környezete kapcsolatának, amely a lélek/szellem furcsa artikulációit rajzolja ki a hasonló és a különös határvonalán, így barázdálva a hátterek homogenitását. Aki fel tudja idézni Fülöp József korábbi sorozatait, egyszerű vonalakból szerveződő táncoló figuráit, a különböző nyomtatott szövegekre rárajzolt, azokkal valamiféleképpen párbeszédbe lépő robotszerű alakjait, festményeinek füstös, urbánus hangulatát, töredezettségét, az képtárgyait könnyedén egyfajta folytonosságba tudja rendezni. Fülöp Józseftől korábban láthattunk erőteljes színvilágú, laza konstrukciókba szerveződő festményeket [caption id="attachment_61966" align="aligncenter" width="1902"] Fülöp József grafikája[/caption] , fura, robotszerű lényeket idéző alakokkal, láthattuk a szürke árnyalatok játékán alapuló, az előbbieknél nem kevésbé bizarr, gyakran feliratokkal erősített vagy ellenpontozott alkotásokat, vagy láthattuk különböző katalógusok, újságok szöveges felületeit grafikai háttérként működtető, fájdalmasan groteszk figurákat felvonultató önreflexióit, „helyzetjelentéseit”. Beszürkült háttereket, ahol a szövegek, szavak, szótöredékek helyét veszi át a semleges grafit háttér, de a figurákat mintha már ismernénk. Gesztusai mai reflexiók, amelyek archaikus távlatokat nyitnak.   Fülöp József alkotásainak örök problémája a kint és bent, az én és a másik közti feloldhatatlan feszültségek felmutatása, ugyanakkor a kapcsolódási lehetőségek állandó keresése – ennek függvényében árnyalódik kép, alakul az ember, torzul a grimasz. Az ember érdekli. A nagy emberi kaland. A környezetéből, a mindennapokból inspirálódik, ha mindez még oly hihetetlen is bizarr alakjait szemlélve. Szinte reflexszerűen rajzol, mintha öntudatlanul törnének fel belőle ezek a groteszk figurák, mint természetes kifejeződései egy-egy emberi állapotnak. Fülöp József munkái a korábbiakhoz képest egyszerűsödtek, finomabban, letisztultabban fogalmaz. Vonalkákból konstruálja szellemportréit. Az emberi porhüvely mintha lehámlana a képről, lehámlik hordozójáról, csak a gesztusok, fintorok, tekintetek kötőszövetként kirajzolódó lenyomatai maradnak, ritmust, dinamikát, feszültségeket jelölve a hátterek homogén tört fehér végtelenében. A magány képei is ezek, megannyi kísérlet a behatárolt emberi lehetőségek sajátos megragadására. Vonalai már-már sziszifuszi módon rendeződnek egymás mellé, mindig egy picit másképp, határozott keretek között, teret adva a véletlenszerűen árnyalódó kifejeződéseknek. Ha felgyorsítjuk a képnézés ritmusát, megelevenednek a rajzok, mintha animációkat néznénk, ahol a vonalkák finom átrendeződésével a lélekszellem mozgásba lendül, különös arcjátékokat láttat, mozgásunk irányának és ritmusának függvényében. A változó intenzitású oldások és kötések, a különböző ívek és vonalsűrűségek, az antropomorf geometriákba rendeződő vonalak rácsai ily módon láthatóvá tesznek valami olyasmit, ami megfoghatatlan, de lényegünk.