A koronavírusos fertőzések megugrása okán az elmúlt napokban ismét előtérbe került a lélegeztetőgépek ügye. Lehet, hogy nem véletlenül, mert jó két hete napról napra nő a súlyos intenzív ellátásra szoruló betegek száma is: a tegnap déli hivatalos jelentésben 297 ilyen eset volt feltüntetve. Egymásnak ellentmondó vélemények özönét is hallhattuk, olvashattuk, és a nyilvánosságra hozott számadatok körül sem tűnik minden egyértelműnek. 

Óhatatlanul előtérbe került az intenzív terápia, azon belül a gépi lélegeztetés témaköre a megfertőződések márciusi erőteljes növekedésével, valamint azon előrejelzésekkel egyidejűleg, miszerint akár 2 millió személy is megfertőződhet a Covid-19-cel. S e körülmények között a kormányzat, az egészségügyi tárca lázas ténykedésnek adta tanújelét. Sajnos csetléssel-botlással tarkított fejetlenség jelei mutatkoztak. De ne vágjunk a dolgok elejébe. Már márciusban kiderült, hogy amennyiben igazolódnak az előrejelzések (szerencsére nem következtek be, s azok egyébként is eltúlzottak voltak), akkor a hazai egészségügyi ellátás az intenzív terápia vonalán nem tudott volna megbirkózni a helyzettel. Amúgy nagy vonalakban hasonlóképpen alakultak a dolgok Magyarországon is. Ebben a kontextusban utalhatunk arra, hogy a hivatalos statisztikák szerint ez év tavaszán, pontosabban a járvány „jelentkezésekor” az ország kórházaiban összesen 4672 intenzív terápiás ágy találtatott. Nem így az Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Romániai Társaság (SRATI) által készített leltárban, amelyben csak 3495 üzemképes intenzív terápiás ágy szerepelt, s azok közül a krízis elején csak 1730 rendelkezett lélegeztetőgéppel. Ezt nemrégiben dr. Dorel Sandesc egyetemi tanár, a SRATI elnöke nyilatkozta, aki egyben az egészségügy-minisztérium illetékes szakmai bizottságának az elnöke is. Annak idején amúgy Magyarországon is készített egy összeírást az Állami Egészségügyi Ellátó Központ, amelyből az derült ki, hogy az anyaországban 1100 intenzív terápiás ágy volt (olyan, amely felnőttek ellátására szolgál), ehhez még hozzászámoltak félezer úgynevezett szubintenzív ágyat, amelyeken elvileg súlyosabb betegeket is el lehetne látni. A lélegeztetőgépek tekintetében a szóban forgó összesítés 2200 hadra fogható, úgynevezett invazív lélegeztetőberendezést tartalmazott. Ha ezeket a számadatokat összevetjük, akkor Magyarországon március végén, április elején jobb volt a helyzet, mint országunkban (szem előtt tartva a lakosságszámot). Amúgy a szakma által nemzetközileg is elfogadott elv „egy lélegeztetett beteg – egy szakorvos – 3 ápolónő”, ez az arány indokolt a biztonságos ellátás érdekében. Ez azt is jelenti, hogy bármelyik országról is legyen szó, az intenzív terápiás ágyakon túl rendelkezni kell a szükséges szakemberlétszámmal is. Hogyan is áll, állt ez a helyzet országunkban? Ismét idéznünk kell a szakma legtekintélyesebb személyiségét, dr. Dorel Sandesc egyetemi tanárt: az ATI-osztályokon országos szinten körülbelül 1000 szakorvost tartunk nyilván és mintegy 800 rezidenst. Nos, a professzor úr szerint a legnagyobb problémát a lélegeztetőgépek megfelelő, azaz eredményes és hatékony működtetése tekintetében a szakszemélyzeti háttér jelenti. E tekintetben viszont országunk hadilábon áll, s ezt maga a legilletékesebb is nyomatékolta, aki szerint az ország számos kórházában betöltetlenek az intenzív aneszteziológus szakorvosi állások, sőt esetenként a sémában szereplő, illetve feltüntetett állásszám sem elégséges. Amúgy nagy vonalakban hasonló a helyzet az anyaországban is, ahol a 2018-as hivatalos és nyilvános statisztikák szerint 1646 aneszteziológus és intenzív terápiás szakorvos találtatott. (Úgy tudni, hogy ott ez az egyik legnépszerűbb orvosi szakág, s annak képviselői vezetik a kórházak fizetési listáit. Ám ennek ellenére 2010–2018 között közülük 461-en kérelmeztek hatósági igazolást szakorvosi képzettségük külföldi elismertetése végett.) 
Térjünk vissza arra a kormányzati erőlködésre, amely megmutatkozott a lélegeztetőgépek beszerzése tekintetében. Ide-oda kapkodtak, de a berendezések iránt ugrásszerűen megnőtt kereslet körülménye között az nemigen bizonyult sikeresnek. Időközben az is kiderült, hogy léteznek még elfekvő lélegeztetőgépek. Erről először április 3-án ejtett szót Raed Arafat államtitkár, majd a július 6-i kormányülésen maga a kormányfő. Kiderült, hogy az országban szanaszét hever 190 meghibásodott lélegeztetőgép, amelyek helyrehozhatóak, legalábbis azok közül mintegy 100. Április 7-én látott napvilágot az a hivatalos értesülés, miszerint a sürgősségi főosztály (DSU) koordinálása alatt 50 gépet megjavítanak, felújítanak a romániai gépkocsigyártók egyesületének (ACAROM) jóvoltából. Április 13-án Ludovic Orban kormányfő bejelentette, hogy 15 napon belül Romániába érkezik 400 új megvásárolt lélegeztetőgép, abból 200-at az Amerikai Egyesült Államokból szereztek be, 200-at pedig Dél-Koreából. Azt is megjegyezte, hogy a becslések szerint legalább 2000 lélegeztetőgépre lenne szükség. Hogy abból a 400 gépből ténylegesen hány érkezett meg, nem tudni, de azt igen, hogy az amerikai elnök jóvoltából Románia 100 korszerű lélegeztetőgépet kapott ajándékba.
Mostanra már kiderült, hogy arra a 2000 lélegeztetőgépre nem volt és talán nem is lesz belátható időn belül szükség, mert ha lenne is, nem volna, aki a meglévők mellett azokat működtesse. Amúgy ma már nem lenne probléma Romániának lélegeztetőgépet vásárolni, mert az anyaországban a lázas igyekezet eredményeként több mint 10 000 lélegeztetőgépet sikerült beszerezni, azok egy része most eladó. Ott a járvány ideje alatt nem fordult elő egyetlenegyszer sem, hogy 80 betegnél többet kellett volna rákapcsolni lélegeztetőgépre. Tegnap például azok száma alig 5 volt. Ilyen összefüggésben utalhatunk arra is, hogy az anyaországban már a járvány kezdete óta napi rendszerességgel közlik a lélegeztetőgépen lévő betegek számát. Mifelénk erről nem szól a fáma, csupán az intenzív osztályokon kezeltek számát közlik. Márpedig az intenzív osztály nem jelent feltétlen lélegeztetőgépet. Apropó: a lélegeztetőgépek mostani gyakori emlegetése bizonyos értelemben riogatásként is értelmezhető, mármint a tekintetben, hogy azok, akik nem tartják be a távolságtartási, a maszkviselési előírásokat, akár a lélegeztetőgépen is „köthetnek ki”. Indokolatlan és felesleges ilyen összefüggésben előhozakodni a lélegeztetőgépi kapacitással. Aki nem tudná: az intenzív osztályokon először többnyire non invazív technikákkal igyekeznek helyreállítani a légzést. Ez azt jelenti, hogy a beteget nem kapcsolják azonnal a lélegeztetőgépre, hanem kanül révén vagy maszk segítségével juttatnak magas oxigénkoncentrációjú gázkeveréket a légutakba. Ha nem következik be jobbulás, csak akkor kerül a paciens a légcsőbe vezetett tubuson keresztül lélegeztetőgépre, s amint azt már említettük, annak eredményessége nagyban függ a lélegeztetőgép és az ellátó személyzet szakmai tudásától és tapasztalatától is. Amúgy a lélegeztetőgép használata nem gyógymód, hanem támogató kezelés, s ugyanakkor igencsak kockázatos beavatkozás. Egyébként a nemzetközi tapasztalatok és adatok szerint a koronavírussal fertőzötteknek csak 5 százaléka igényel valamiféle légzéstámogatást, ám a gépre kötött betegeknek akár az 50-80 százalékát is elveszíthetik a kórházak. Ezt nem mi mondjuk, hanem nemzetközi szaktekintélyek.