borús égbolt
szórványos felhőzet
kevés felhő
„Lehetetlen, hogy nemzetem elfeledjen!”
Gál Sándor 1817. szeptember 21-én született Csíkszentgyörgyön, nemesi származású katonatiszti családban. Az olmüci katonaiskola elvégzése után a 37. gyalogezredben, majd a háromszéki második székely határőrezredben szolgált. Az 1848-as forradalom kitörésekor hadnagyi rangot viselt. 1848 tavaszán a nemzetőrség szervezésére létrehozott Országos Nemzetőri Hivatalhoz osztották be. Már a tavasz folyamán nagy szolgálatot tett a magyar forradalomnak azzal, hogy szabályzatot írt a nemzetőrségek, illetve honvédseregek számára, ezzel segítve elő többek között a magyar katonai nyelv gyors kialakulását, amely a hosszas Habsburg-korszakban erősen háttérbe szorult. A magyar kormány felfigyelt a buzgó és tehetséges fiatal székely tisztre, s rövidesen harmadmagával Székelyföldre küldte azzal a céllal, hogy a székelyek közt toborozzon legalább két zászlóaljat a fellázadt szerbek elleni hadakozáshoz. Gál a megfigyeléseiről javaslatot tett Batthyány Lajos miniszterelnöknek, javasolva, hogy állítsanak az egész Székelyföldön rendes nemzetőrséget és szervezzenek mozgó sereget, ennek érdekében meg kell szüntetni az 1764-ben erőszakosan létrehozott székely határőri rendszert, a székely nemesség mondjon le minden kiváltságáról, s vegyen részt a nemzetőrségekben, valamint a közterhek viselésében. Ugyanakkor módot kell találni a nemesség teljes elszegényedése elleni intézkedésekre, könnyíteni kell a székelyek adóterhein. Ha ez megtörténik, olyan székely haderő lesz felállítható, amely csak a magyar kormánynak engedelmeskedik.
Gál Sándor részt vett az agyagfalvi Székely Nemzeti Gyűlésben 1848 októberében, ahol Berzenczey Lászlónak, a gyűlés összehívójának volt a katonai tanácsadója. 1849 tavaszán Bem tábornok, az erdélyi magyar haderő főparancsnoka Gál Sándort megbízta a székely hadosztály szervezésével. Ő ennek eleget tett, s a volt csíki és háromszéki gyalog határőrezred öt zászlóalját s a huszárezred három századát elvezette február 19-én Bem tábornokhoz Medgyesre. Emellett Gál Sándor ezredesnek az is feladata volt, hogy megszilárdítsa Székelyföld védelmi rendszerét. Ennek érdekben a kárpáti szorosok védelmére katonai erőt vezényelt és védelmi munkálatokat rendelt el. Intézkedéseivel hozzájárult a székelyföldi hadiipar fejlesztéséhez.
Azonban a cári orosz haderő beavatkozásával a magyar szabadságharcba, Székelyföld harci területté változott és a székely haderő az ellenség megújuló támadásait csak rövid ideig tudta kivédeni. Időközben a magyar kormány Bem javaslatára Gál Sándort 1849. július 29-én tábornokká léptette elő. A túlságosan szétosztott haderőt Gál Sándornak nem sikerült összevonnia. Augusztusban a maradék hadakkal kénytelen volt elhagyni Székelyföldet és Erdélyt. A zsibói fegyverletétel után egy ideig bujkált, aztán külföldre menekült. Külföldön az emigrációban élő Kossuthtal kapcsolatot tartott, aki megbízta a székelyföldi ellenállás megszervezésével. Ez sikertelen kísérlet maradt. Olaszországban viszont tagja lett a magyar légiónak. Nehéz helyzetbe került, s kétségbeesésről tanúskodó felhívásokat intézett a székelyekhez, az egyik végén ezeket írva: „Lehetetlen, hogy nemzetem elfeledjen! És ha igen, emlékeztetem, hogy jaj annak a nemzetnek, mely a Szabadság mártírjait feledi”. Elborult elmével halt meg Olaszországban.
*A kolozsvári történész lapunk megkeresésére méltatta a 200 évvel ezelőtt született néhai tábornokot.
Dr. Egyed Ákos
