Hirdetés

Légy alázatos, de állj ki magadért?!

Asztalos Ágnes
Becsült olvasási idő: 4 perc

A munkaerőpiac aktuális kihívásait próbálja feltérképezni egy ideje egy hazai magyar nyelvű álláskereső portál. Eredményeikre, következtetéseikre érdemes figyelni, mert képet adnak a mi sajátos helyzetünkről: hogyan is vagyunk a munka világával mi, romániai magyarok, akik kissé konzervatívabbak vagyunk, a lehetőségek gyakran visszafogottabbak, ráadásul ott van az a fránya román nyelvi deficit is, ami bizony elég gyakran visszahúzó erő. 
Legutóbbi felmérésükben a munkaadók részéről közelítették meg a munkaerőpiaci jelenségeket, az összefoglaló végén néhány, pályakezdőknek szóló tanácsot is idéznek. Az egyik szerint „fontos az első benyomás az interjún (megfelelő öltözet, pontos érkezés, felkészültség), az érdeklődés a munka iránt, proaktív viselkedés, alázatosság, tisztelet a régi kollégák felé, kimaradni a pletykákból, visszajelzés igénylése a teljesítményről, kiállni önmagadért.” Megpróbáltam elképzelni, hogy milyen lehet ezt az üzenetet fiatal munkakeresőként hallani, és máris jöttek a kérdések. Vajon mi a megfelelő öltözet? Legyek alázatos, tisztességtudó, de például hogyan hárítsak sértődés nélkül, ha be akarnak vonni pletykákba, és hogy álljak ki magamért? Hát akkor egyből azt fogják mondani, hogy nem tisztelem az idősebbeket, nagy a szám és fent hordom az orrom! 


Hirdetés


Egy másik tanács így hangzik: „Hagyjanak a fiatalok időt arra, hogy képezzék magukat. A cégtulajdonostól követeljék ki a munkahelyi képzéseket. Tanuljanak meg románul és angolul. De a legalapvetőbb skill, ami mindenhol kell – a többi tanulható –, az az együttműködésre való képesség és a logikus gondolkodás.”
De hol tanítják mindezt? A képzeletbeli pályakezdő kérdései is hasonló, munkavállaláshoz kellő skillekre utalnak (például az asszertív kommunikáció ismerete, jó konfliktuskezelési készség stb.). Divatos az angol kifejezést manapság használni, pedig van nekünk saját is: ügyességet, jártasságot, készséget, szakértelmet jelent. Szóval egy új munkahely, netán az első munkahely elnyerése az idézett készségek sokaságának meglétét feltételezi. És ismét eljutunk oda, hogy az iskolai oktatás bizony adós ezen a téren (is). Miközben a gyermekek legkevesebb tíz-tizenegy éven át napi hat-hét órát töltenek az iskolapadokban, kilépve a „nagybetűsbe”, épp az érvényesüléshez szükséges legalapvetőbb korszerű készségeik hiányoznak nekik. Kivéve, ha nagyon jó iskolába jártak vagy volt néhány jó tanáruk, osztályfőnökük, vagy ha részt vettek valamiféle külsős szervezet készségfejlesztő tréningjén – mert szerencsére vannak már ilyenek. Ha pedig nem, akkor kínlódnak, küszködnek, valahogy beletanulnak, csalódnak, feladják, külföldre mennek, és a sort tetszés szerint lehet folytatni…
Egy statisztika szerint a hazai 24 év alatti fiataloknak átlagosan tíz hónapjukba kerül munkahelyet találni. Körükben a munkanélküliek aránya sokkal nagyobb és gyors ütemben növekszik: míg szeptemberben az országos munkanélküliségi ráta 5,4 százalékos volt, a 24 év alattiak esetében már 22,3! Van egy másik sajátossága is a munkaerőpiacnak, ami figyelmet érdemel, az X generációsok (1964–1978 között születettek) ugyanis néhány éven belül elkezdenek kivonulni a munkahelyekről, és helyüket minden esetben nem fogja a mesterséges intelligencia átvenni. 
Szóval figyelni kéne a fiatalokra. Ám főleg az idősebb generáció, az idősebb munkaadók fejében számos előítélet él a pályakezdőkkel szemben. Mivel nem épp úgy működnek, mint ők, gyakran mondogatják, hogy nem értenek semmihez, lazák és lusták, büdös nekik a munka. Pedig az általánosítás eredményre nem vezet, a megértés, az odafordulás, elfogadás, támogatás annál többet!
Azt hiszem, egyetérthetünk abban, mennyire nem mindegy, hogy milyen a kezdő munkavállalókkal szembeni viszonyulás. Ha jól indul a fiatal szakmai élete, nagyobb a valószínűsége annak, hogy itthon marad. És ezt szeretnénk, nem?



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!