Hirdetés

Leégett egyházi épület

HN-információ
  Csütörtökről péntekre virradó éjjel, éjfél előtt gyulladt ki a Felsősófalvi Református Egyházközség gyülekezeti otthona. A tűz percek alatt elborította az egész épületet, így a gyorsan helyszínre érkező tűzoltók és az odaadó helyiek sem tudták megfékezni a katasztrófát. Ennek ellenére Szász Tibor András református lelkipásztor érdeklődésünkre arról biztosított, hogy már szombat reggel munkába állnak, és mindent megtesznek, hogy az épület minél előbb újra rendeltetésszerűen működhessen. Leégett a Felsősófalvi Református Egyházközség gyülekezeti otthona – tette közzé Facebook-oldalán a gyülekezet lelkipásztora, Szász Tibor András pénteken. Bejegyzéséből kiderül, hogy az épület kigyulladását rövidzárlat okozta, és csütörtökről péntekre virradóan, éjféltájban történt az eset. Elmondása szerint a lángok kívülről csaptak fel, de alig két perc alatt a tűz elborította az egész épületet. – Azonnal riasztottuk a tűzoltókat, akiknek ez esetben is jár a köszönet, hiszen alig tizenkét perc alatt kiértek a helyszínre, majd hozzájuk csatlakozott a falu közössége is – fejezte ki háláját a gyorsan érkező segítő kezekért Szász Tibor András. Hozzátette: az épület leégése nemcsak a helyieknek tragédia, hiszen 1992 óta számtalan táborozásnak, egyházmegyei ifi alkalomnak, a székelyudvarhelyi Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium rendszeres kórustáborának is helyet adott a gyülekezeti ház. – Jelenleg csak az az egy megoldás van, hogy az épületet teljesen lebontjuk, amire már szombat reggel nyolcra össze is hívtunk egy romeltakarítási közmunkát, és szeretettel várunk mindenkit – részletezte a rehabilitálási folyamat legelső lépését a lelkész. Az épületet teljesen újra kell építeni, valamint a foglalkozások és az itt tervezett események függőben maradnak, amíg valamilyen konkrét tervet, illetve megoldást sikerül találni a kialakult helyzetre. Szász Tibor András bejegyzése alatt többen jelezték az együttérzésüket, valamint a közadakozói szándékukat. – Bár szomorú a szívünk, bízunk Istenben, és összefogva tovább munkálkodunk – igyekezett vigasztalni közösségét a közel ezer lélekszámmal rendelkező egyházközség lelkésze.

Demeter Adél-Hajnalka

 


Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!