Ha igaz, a munka szavunk szláv eredetű, eredeti jelentése kín, gyötrelem, szenvedés, erőfeszítés, vesződség. A közgazdaságtan – nagyon lecsupaszítva – munkának azt a célirányos és hasznos emberi tevékenységet tartja, amelyért ellenszolgáltatás jár. Ez a felület nem elégséges bővebb fejtegetésre, maradjunk annyiban: a munka nem föltétlenül kín, és nem föltétlenül járnak vele anyagi javak. Tegnap volt például a láthatatlan munka világnapja. A láthatatlan munka fogalma azokat a tevékenységeket öleli fel, amelyeket pénzbeli kompenzáció nélkül végzünk, ilyen például a közösség javára végzett önkéntes munka vagy a házimunka. Ha most azon vacillál, hogy a szombat reggeli bundáskenyér-sütés, inggomb-felvarrás vagy kutyasétáltatás akkor munka-e vagy passzió, statisztikailag így kell kiszámolni: láthatatlan munkának tartható, ha fizetség nélkül végezte el, miközben saját szerepét helyettesíthette volna valamilyen szolgáltatás vagy termék megvásárlásával. A láthatatlan munkának nem az eredményei vagy a hatása láthatatlan, hiszen az nagyon is látható, ha kitakarítjuk a lakást, segítünk a gyerek házi feladatában, részt veszünk egy tűzkárosult otthonának újjáépítésében, összeszedjük a szemetet az erdőben – és így tovább. Hanem azért láthatatlan, mert nem vagy nehezen számszerűsíthető, mérhető, a gazdasági statisztikában nem vesz részt (holott egyes számítások szerint, ha valahogy beleszámítódna az országos GDP-be, annak akár a negyedét jelentené). Szerepe ugyanakkor rendkívül fontos, nélküle összeomlana a társadalom – gondoljunk csak a gyermekek felneveléséhez kötődő láthatatlan munkára. Szintén a tegnap történt: a képviselőház rábólintásával eldőlt, hogy beépítik a szociális kerettörvénybe a Böjte Csaba-féle szociális bentlakás-típust. Ez azért fontos, mert lehetővé teszi a szociális szolgáltatóként is akkreditált, elismert felekezetek ilyen irányú tevékenységének állami finanszírozását. Az pedig közismert, hogy a modell önmagában működőképes és hatékony: a Dévai Szent Ferenc Alapítvány az elmúlt negyed évszázadban mintegy ötezer nehéz sorsú vagy elhagyott, de nem föltétlenül árva gyermeket karolt és nevelt fel. Azt hiszem, nehéz ennél megfelelőbb példát találni a láthatatlan munka fontosságának alátámasztására. És arra is, hogy egy alulról jövő kezdeményezésből hogy válhat hasznos társadalmi jelenség. Mondjunk köszönetet és kívánjunk erőt a láthatatlan munkásoknak. Ha egy gyermeket nevelnek, és akkor is, ha ezreket. Burus János Botond