borús égbolt
Laszlo
Ez annyira szánalmas, hogy nem is akartam írni róla. De a Tusványoson elhangzott, hogy a magyar állampolgárságot minőséggel kell megtölteni, ráadásul a nyelvi jogok is szembejöttek velem, sőt egy aktivistánál láttam egy kis kitűzőt „Kérjük vissza becsületes neveinket!” felirattal. Amikor a kolléga szólt, hogy én vagyok a soros villantó, már biztos voltam benne, hogy ez mind azért van, hogy Laszlo esetét mégis megénekeljem.
Ügyet intéztünk a konzulátuson, miközben Laszlo azon fáradozott, hogy Magyarország állampolgára legyen. Elektronikus aláírással kellett szentesítenie a Magyarországgal kötendő frigyét, és le is írta a nevét: Laszlo. „Használjon ékezetet, megkérem!” – szólt neki nyájas hangon az állampolgárosító munkatárs. Laszlo pedig szót fogadott. Kicsit. Mert az állampolgárosító ismét megkérte, hogy írja újra a nevét: „Az o-ra is tegyen ékezetet, kérem”! Laszlo tehát lépett egy merészet, így lett Lászlo, de kétlépcsős folyamat volt, mire becsületesen meglászlósodott.
Muszáj volt vetnem rá egy pillantást, kíváncsi voltam, hogy miféle ember lehet. Hát, nem erre számítottam. Laszlo teljesen hétköznapi ember volt, olyan, akinek keze, lába van, alkalomhoz illően öltözik, és egyébként illemtudóan is beszélt. Laszlo az átlagos székely ember. Megijedtem. Aki tőle lejjebb van, az már Laslo?
Próbáltam átírni tragikomikummá ezt a tragédiát. Elszomorító, hogy ez a mi szintünk. Mert közben Laszlok hada kapálózik a nyelvi jogokért és érzi magát elnyomva, amiért anyanyelvén olykor nehezen érvényesül.
Egy más igényszinten álló Laszlo, Bölöni László valamikori nyilatkozata jutott eszembe: „Édesapám azt mondta, sose feledd, a te családnevedben az o-kon van két-két pont.”
Jó lenne eljutni oda, hogy bár a saját nevünket megtiszteljük annyira, hogy helyesen írjuk le. Még a román nyelvű dokumentumokban is. És akkor a brassói Géczi nevű ügyvéd táblája előtt sem állna meg a magyar megrökönyödni, majd kacagni egy nagyot.
Kovács Hont Imre
_web.JPG)
