A minap egyik kollégámmal kedvünk támadt megkóstolni az egyik csíkszeredai gyorsbüfé ígéretesnek tűnő szendvicsét. Az áru minőségében nem csalódtunk, de legalább fél órát álltunk sorba. Közben viccelődtünk, hogy akkor ez nem is gyors, hanem lassú büfé. Valamiért önkéntelenül is ez jutott eszembe, amikor olvastam a hírt, hogy „az országos járványügyi operatív törzs (CNSU) újabb regionális korlátozások bevezetéséről döntött a járvány megfékezése, az egészségügyi rendszerre nehezedő nyomás csökkentése érdekében”. Az újabbat úgy kell érteni, hogy a tegnapelőttihez képest. A regionális korlátozások bevezetéséről pedig a megyei járványügyi operatív törzsek dönthetnek saját hatáskörben.
Félreértés ne essék, nem a regionális korlátozó intézkedésekkel van bajom egyáltalán. Hanem azzal, hogy a világjárvány kezdete óta – a suceavai esetet leszámítva – ennyi időbe telt, amíg Bukarestben a központi hatóságok ráébredtek arra, hogy egy ekkora országban nem lehet és nem is érdemes egységesen kezelni a járványhelyzetet. Azt már csak halkan teszem hozzá, hogy nemcsak járvány esetén kellene megfontolni, hogy a döntések egy részét egy regionális testület hozza meg. Biztosan értik, mire gondolok. Nyugodjanak meg: a hazai titkosszolgák közül a magyarellenes osztályon dolgoznak jó munkásemberek is.
Napok óta ezerkétszáz körüli az új koronavírusos megbetegedések száma, de ez nem oszlik el egyenletesen az országban. Akadnak olyan gócpontok, ahol úgy tűnik, teljesen elszabadult a járvány, míg más megyékben viszonylag normális mederben zajlik az élet. Azért fontos, hogy a korlátozásokat csakugyan ott vezessék be, ahol ez tényleg indokolt, mert a gazdasági élet így is alaposan megszenvedte a szükségállapot ideje alatt bevezetett korlátozó intézkedéseket, és nem biztos, hogy talpra tud állni egy újabb kényszerleállás után.
Nagyon durván sarkítva úgy is fogalmazhatnánk: mindegy, hogy a koronavírustól vagy éhen hal meg az ember. Tudom, a helyzet korántsem ennyire egyszerű. Ámde a lényeg mégiscsak a túlélés, akárhogy csűrjük-csavarjuk a dolgot. Ehhez pedig a lehető legjobb döntéseket kell meghozni. Azaz a járvány terjedését ott kell megakadályozni, ahol a legkevésbé van ellenőrzés alatt, és emiatt a legnagyobb veszélyt jelenti. Ugyanakkor azokban a régiókban, ahol alacsony a napi esetszám, a hatóságok tudják kontrollálni a helyzetet, hagyni kell lélegezni a gazdaságot. Mert enni kell.
Tulajdonképpen üdvözölnöm kellene a bukaresti hatóságok döntését, mégis inkább bosszant, hogy miért ilyen lassú reagálású erők. Ráadásul úgy tűnik, a hazai igazságszolgáltatás is az. Szintén friss hír ugyanis, hogy a terrorizmus vádjával elítélt Szőcs Zoltán feltételes szabadlábra helyezéséről döntött tegnap első fokon a brassói bíróság.
Ha nagyon rosszmájúak lennénk, akkor meg kellene jegyeznünk: úgy tűnik, most, hogy több politikai tőkét nem lehet kovácsolni a fogvatartásából, Szőcs már nem is terrorista. De természetesen nem akarjuk mi kétségbe vonni az igazságszolgáltatás független pártatlanságát. Csak annyit jegyzünk meg szintén nagyon csendesen, hogy úgy tűnik, Justitia romániai helytartói is kissé lassú reagálású erők.