erős felhőzet
kevés felhő
szórványos felhőzet
Közszolgálat – a populizmus áldozata
Választások előtt, negyedszázados demokráciánk sok mindenhez hozzászoktatott. Tudjuk, hogy rendszerint a hivatalos választási kampány kezdete előtt hónapokkal már elkezdődik a harc a szavazatokért. Van, aki burkoltan próbál tetszelegni, mások minden egyes döntésükkel, intézkedésükkel próbálnak közelebb kerülni a választókhoz. Ők a populisták, akik tudják, hogy a legrövidebb út a választókhoz pénztárcájukon keresztül vezet, még ha nem is ez a legegyenesebb...
A választási harcban kevés olyan párt vagy szervezet van, amelyik nem a populizmus útját választja, és szembe mer menni azokkal a kezdeményezésekkel, amelyeket csak ideig-óráig, kampányban lehet fenntartani. A lóláb sokszor kilóg, és mégis sokan vannak, akik be is kapják ezt... méretes választási csaliként. Amikor túl vagyunk a nagy voksoláson, már hiába vergődünk a parton, hiába eszmélünk a valóságra. Vergődésünk már senkit sem érdekel.
A 2016-os évi parlamenti választásokhoz közeledve a Dragnea-féle 102-es csomag a nagy lóláb. Ha nem lett volna ez a kezdeményezés, talán nem is sejtettük volna, hogy olyan országban élünk, ahol száznál is több olyan adó és illeték van, amit egyik napról a másikra el lehet törölni.
A hazai valóságnak köszönhetően már azt is tudjuk, hogy nálunk mindenki komplikáltan, elbonyolítva szereti a dolgokat intézni, még akkor is, ha vannak, léteznek egyszerűbb megoldások. Aztán minél összetettebb az adó- és illetékrendszer, annál több kiskaput, átjárót, sikátort tudnak találni a törvényt értelmezők. Ezt tudva már azon sem csodálkozunk, ha a fentiek miatt mindenki inkább a sikátorban szeret közlekedni. Az ezzel járó torlódások sem számítanak, mi ezekhez is hozzászoktunk. Minél több adó van, annál több kiskaput kereső tolong a sikátorban. Ilyen tekintetben az egyszerűsítés jól jöhet, de félő, hogy a mosdóvízzel a csecsemőt is kiöntik...
A 102-es csomagból azonban egy eltörlése komolyan érinti a hazai közszolgálati médiát, a sajtónak azt a szeletét, amely törvény szerint is azért létezik, hogy a közösséget szolgálja. (Ha még időnként itt is kilóg a politikai lovak lába.) A közszolgálati feladatokat csak akkor, csakis akkor lehet ellátni, ha ehhez vannak szakmailag felkészült emberek és létezik anyagi fedezet. Ehhez a legtöbbször feneketlennek tűnő pénzeszsákhoz mindannyian hozzájárulunk, különösebb koldulás nélkül. A villanyszámlánk befizetésekor fizetjük a rádió- és tévéilletéket. Lehet sokan csak éppen az elmúlt napok hangoskodásai alatt figyeltek fel erre az összegre. Pedig ezekből az aprópénzekből is szól a rádió, nézhető a tévé. Magyarul is.
Most az államfő dönthet: kihirdeti vagy sem a törvényt. Ha ténylegesen eltörölnék ezt az illetéket, már most sejteni lehet, hogy csak ideig-óráig fog megszűnni, mert előbb-utóbb éppen a politikusoknak lesz elegük abból, hogy a költségvetésből kell „etetni” a „figyelő kutyát”, azaz a közszolgálati médiát.
Az a politikai osztály, amely most a választások előtt szorgalmazta az illetékek megszüntetését, szavazat-hajhászásból akarja jó ideje ahhoz szoktatni az állampolgárokat, hogy minden ingyen jár. Szavazatért cserébe.
A legnagyobb ára viszont éppen a populizmusnak van, amit választások után fizetünk meg.
Daczó Dénes
.jpg)
 cm.jpg)
