kevés felhő
szórványos felhőzet
erős felhőzet
Köszönés
Falun köszönni kell. Esetleg pontosan tudni, hogy kinek nem kell köszönni. Ezzel minden vidéki tisztában van, s alkalmazza is a szabályt. A gyerekeket korán megtanítják erre, ez fontos része a társadalmi szabályok betartásának. Köszönés! ‒ szokta mondani az édesanya vagy édesapa az unatkozó gyereknek, miután megbeszélték a felszegi rokonnal a legújabb híreket. Aztán a gyerek elmotyog kelletlenül egy csókolomot, s le is van tudva a köszönés.
Kevés dologra emlékszem gyerekkoromból, hogy mit mikor tanultam meg, de a köszönés szabályait hamar megjegyeztem, s igyekeztem ügyesen, kedvesen üdvözölni mindenkit. Nagymamámhoz mentünk, amikor az utcán találkoztunk egy nem odavalósi emberrel, de én neki is köszöntem! Megdicsértek. Mert falun köszönni kell, még akkor is, ha nem ismerős az illető. Mikor már egészen jól alkalmaztam a szabályt, akkor valamiért elmentünk a városba édesanyámmal ‒ persze a két eseménynek semmi köze nem volt egymáshoz. Pici voltam még, s ahonnan én beszéltem, nem mindig volt hallható a felnőtt, magas füleknek, így édesanyám csak későn vette észre, hogy én mindenkinek köszönök a városban. Csodálkoztam is, hogy bírja ez a sok ember köszönéssel, hiszen ha kilépnek az utcára, egyebet sem tesznek, csak üdvözlik egymást a városiak. Szerencsémre édesanyám szólt: városon nem kell mindenkinek köszönni, csak akit ismer az ember. Én erre megsértődtem: nem lehetett volna hamarabb mondani? Addigra már üdvözöltem fél Szeredát… Meg nem is volt sok értelme megtanulni a szabályt, ha nem is érvényes mindenhol. Megküzdöttem a hatalmas felháborodással, s megbékéltem a városi szokásokkal: csak annak köszöntem, akit én is ismertem. Szóval senkinek sem kellett köszönnöm, fi gyelhettem másra.
Most, jó pár évvel később mosolyogva gondolok vissza erre. Idővel megszerettem ezt a szabályt, mert van benne valami kedvesség, tisztelet mások iránt. És milyen jó érzés, ha hosszú idő után hazajön az ember lánya, s többen is kedvesen üdvözölnek, pedig csak a kicsi boltig mennék ‒ ilyenkor igazán azt érzem, hogy itthon vagyok.
Péter Ágnes
.jpg)
