enyhe eső
havazás
borús égbolt
Környezetvédők vagyunk-e?
Az új törvényrendelet, amely a háztartási hulladék szelektív gyűjtésére vonatkozik, miszerint a papírt, a műanyagot, az üveget és háztartási hulladékot, mind a hulladékgazdálkodási cégeknek, mind pedig a magánszemélyeknek külön kell gyűjteniük, gondolkodásra késztetett. Nemrég költöztem haza külföldről, városról falura. Természetesen városon nem volt komposztálási lehetőségünk, így egyszerűen különválasztottuk az általános szemetet, az ételmaradékot és az újrahasznosítható hulladékot, külön kijelölt szemetesekbe, amelyeket a hulladékbegyűjtő cég biztosított. Ez egy bejáratott rendszerként jól is működött, az utóbbi időben viszont újra meg újra azon kaptam magam, hogy a konyhai zöldhulladék és ételmaradék az általános kukába landol, amit aztán keddenként elvisznek. Még máshol is megfigyeltem ezt a fajta szemétgyűjtést falun, bár ez nem szolgál mentségemre. Elhatároztam, hogy teszek ellene, és ami biológiailag felbomlik, vagyis visszajár a természetnek, azt nem dobom a kukába, mert fontos számomra, hogy támogassam a természet körforgását.
Sosem értettem, milyen értékrendszerű ember dobja az utcán csak úgy el a szemetet, hátrahagyva másoknak. Ki várja el, hogy utána takarítsanak? Remélem, elgondolkodtatja és tettre készteti az embereket ez az új törvényrendelet. Részemről próbálok tudatosabban bánni a hulladékkal. Mostanában már a komposztálható konyhai hulladékot egy kis vödörbe gyűjtöm, majd a kertben ásott gödörbe kerül, az ételmaradék ugyancsak egy kis vödörben végzi, amit aztán odaadok állatot tartó családtagjaimnak. Ettől jobban érzem magam, úgy hiszem, teszek valamit a környezetemért, bár kényelmesebb volna mindent egy helyre dobni, de miért ne figyelnék erre, hisz a természet is vigyáz rám. A fák gondoskodnak az oxigéndús tiszta levegőről, idén sok gyógynövényt szárítottam teának, a kert gyümölcseiből szirupot és dzsemet készítettünk, az erdei gombákból pedig ínycsiklandó ételek kerültek az asztalra. Ezt mind-mind a természet kínálta, és nem tudok elég hálás lenni akkor sem, amikor szaladni megyek és a mezei tájon túl a hegyek gyönyörű látványa kecsegtet. Hogyan tudnám én bemocskolni ezt a szépséget? Miért ne tennék érte valamit inkább?
Hiszem, ha tudatos környezetvédők lennénk, az százszorosan visszatérülne. Ez pedig csak egy döntésen, tudatos odafigyelésen, jól neveltségen és a környezetünk tiszteletén múlik.
Barabás Emőke
-min.jpg)
