Orban Ludovic kormányfő az általa kifogásolt és rosszallt makrogazdasági fejlemények között tartja számon a közszférai és a privát szféra közti átlagbér-különbséget. Szerinte több mint visszás, sőt elfogadhatatlan, hogy ez utóbbi szektorban realizált átlagbér kevesebb, mint az előbbiben elért. Valamiképpen rendezni kívánná ezt a helyzetet, de hogy miként, azzal a jelek szerint ő sincs tisztában. Ugyanakkor homályosan arra is utalt, hogy a közszférában felesleges és indokolatlan költekezésekre került sor, és a mi olvasatunkban ez akár azt is jelenti, hogy ez így történt a személyzeti költségek esetében is. Egy dolog azonban valamit észlelni és más azt a maga dimenzióiban értelmezni, megérteni. Nos, a szóban forgó témakörben is úgy tűnik, hogy a kormányfő (de nem csak) helyzetismerete finoman fogalmazva a felszínen mozog. Hivatalos statisztikai adatok arra vonatkozóan nin­csenek, hogy mennyi is az átlagbér a privát szektorban és a közszférában. Így például az Országos Statisztikai Intézetnek a havi átlagos bruttó, illetve nettó bérek szintjére vonatkozó statisztikájában az egészségügyre és a szociális gondozásra vonatkozó adatok felölelik mind a két szektort, de ugyanúgy a tanügyi intézményrendszer esetében is. Léteznek viszont bizonyos tanulmányok és felmérések, amelyekből kikövetkeztethető egy adott helyzet: az országos átlagos nettó bér 2018-ban 2-3%-kal magasabb volt, mint a privát szektorban jegyzett átlagbér, s ez utóbbi szintjénél 6-7%-kal magasabb a közigazgatási és a védelmi szegmensben jegyzett nettó bér átlaga. (Amúgy azt sem lehet tudni pontosan, hogy a kormányfő a központi közigazgatásról vagy úgy általában a közigazgatási intézményrendszerről vagy esetleg a közszféra teljes egészére gondolt-e, amikor a bérkülönbségeket ostorozta.) Továbbá a minimálbér idei megemelése – s túl azon az építőipar egyes szegmenseiben annak erőteljes megemelése nyomán – az idei esztendőben óvatos becslések szerint a privát szektorban a vártnál nagyobb arányban fog növekedni az átlagos nettó bér. (Nem kizárt, hogy nagyobb arányban, mint a közszférai intézményrendszerben várható éves átlagos nettó bér.) Sokatmondó számadatok A hivatalos statisztikai jelentésben, amint már arra utaltunk, a két szóban forgó szektor nem külön-külön szerepel, de vannak olyan gazdasági ágazatok, amelyből már rég kivonult az állam, s következésképpen a privát szektorról lehet beszélni a szó igazi értelmében. Ezek között van az információ-technológia és az informatikai szolgáltatási tevékenységek. Nos, azok esetében például szeptember hónapban a nettó bér átlaga 7108 lej volt, azaz több mint kétszerese az országos átlagos nettó bérnek és több mint másfélszerese a közigazgatási és védelmi szektorban megvalósított átlagbérnek. A dohányiparban a havi nettó bér átlaga 5279 lej volt, a gyógyszeriparban 3607 lej, a kőolaj-feldolgozásban 6839 lej, a kiadói szektorban 5482 lej, a biztosítási tevékenységekben 5205 lej, a bankoknál 5043 lej, és folytathatnánk a sort. A hazai privát szektor jelentős hányadában a havi átlagos nettó bér meghaladja az országos átlagot, másrészt pedig a közszférai intézményrendszerben jegyzett átlagot is. Az igaz viszont, hogy az országban 1,7 millió körül lehet azon alkalmazottak száma, akik bérszintje egyenlő az országos garantált minimálbérével, mint ahogy az is, hogy azok túlnyomó többsége a privát szférában tevékenykedik. Ugyanakkor a munkaügyi felügyelőségtől származó értesülések szerint a privát szektorban mintegy 945 ezer olyan szakképzett alkalmazott tevékenykedik, akinek a havi bruttó bére meghaladja a medián értéket, azaz a 4725 lejt, illetve nettó bére a havi 2264 lejt. Az is igaz viszont, hogy a privát szektor keretében vannak olyan ágazatok, amelyek esetében az átlagbér sajnos alacsony, s ezért is bizonyulnak azok „vonzóaknak” a külföldi befektetők számára. Ezek között említhetjük a textilipart, amely esetében szeptemberben az átlagos nettóbér 2199 lej volt, a ruhaipart, a maga 1762 lejes szeptemberi átlagos nettó bérével vagy a bőr és cipőipart, amely esetében 2004 lej volt a szeptemberi átlagbér, továbbá a vendéglátóipart, ahol a szeptemberi nettó bér 1832 lejnél állapodott meg. Lényegében ezek a szektorok azok, amelyek amúgy megkurtítják a privát szektor átlagbérét. Sajátos helyzet A közszférai intézményrendszer bérszintjei tekintetében érdemes újólag utalni a két évvel ezelőtt hatályba lépett jogszabályra, nevezetesen a közszférai egységes bérezési rendszerre vonatkozó 2017/153-as törvényre. Ez a törvény ugyan nem jogalkotási gyöngyszem, de annak idején a parlamentben nagy többséggel szavazták meg, s annak értelmében a szóban forgó intézményrendszerben a bérek megemelésére fokozatosan kerül sor 2017-től kezdődően és 2022-vel bezárólag. Az állami egészségügyi szektor egyes szegmenseiben, pontosabban egyes személyzeti kategóriái esetében azonban a béremelési határidőt előrehozták 2018-ra, s ennek meg voltak a maga megalapozott okai (a kivándorlás megfékezése, a hazacsalogatás, az állami és a privát szektor közti bérkülönbségek tompítása stb.). Nos, a szóban forgó szektorban bekövetkezett jelentős béremelés hirtelenjében „megugrasztotta” a közszférai átlagbér szintjét is, de ez a hatásmechanizmus évről évre elhalványul. A jövő esztendőben egy hasonló „előbbre hozásra” kerülne sor a tanügyben, már amennyiben az Orban-kormány nem helyezi hatályon kívül a 2018/114-es sürgősségi kormányrendelet vonatkozó előírását. Annak értelmében ugyanis 2020. január 1-től a tanügyi intézményrendszerben az eredetileg 2022. január 1-re beütemezett bérszinteket kellene alkalmazni. Ha ezzel egyetért az Orban-kormány, akkor megtörténhet, hogy egy újabb eltolódás következik be a közszférai és a privát szektori országos átlagos bérszintek között. Hát én immár mit válasszak? – kérdezhetné saját magától a kormányfő vagy esetleg a kormány többi tagjaitól. A munkaügy élére frissében kinevezett Violeta Alexandrut nem ajánlanánk, hogy megkérdezze, mert nemigen van tisztában a dolgokkal: a minap arra a két egyszerű kérdésre sem volt képes választ adni, hogy hány alkalmazott, valamint hány nyugdíjas szerepel a hivatalos nyilvántartásokban… A közszférai átlagbér erőltetettnek tűnő „feltaszításában” megvolt, megvan a maga szerepe a központi és a helyi magas rangú tisztségviselők azon illetményrendszerének is, amelyet ugyancsak a már említett 2017/153-as kerettörvény révén vezettek be. Annak vonatkozó előírásai értelmében az országos garantált minimálbér egyetlen lejjel történő emelése esetén is 12 lejjel gyarapodik az államelnök illetménye. A Dăncilă-kormány által meglebegtetett 100 lejes minimálbér-megemelés ilyenképpen az államelnök szintjén plusz 1200 lejt hozna a konyhára… A kormányfő által kifogásolt bérkülönbözet mérséklésének egyik útja lehetne például a közszférában annak a tizenkétszeres szorzónak a mérsékelése. Azaz a viszonyítási alap befagyasztása egy bizonyos szinten. Erre egyébként már volt példa a bérezési kerettörvényben, igaz, nem a magas rangú tisztségviselőket illetően, hanem a vallási felekezetek polgári alkalmazottait érintően. De annak idején befagyasztódott az a minimálbér értékszint, amely a kiszámítási alapját képezi a közlekedési szabálysértési bírságoknak.

Hecser Zoltán