Korképek és kórképek 24. - A pszichopata (5. rész)
Mint láttuk, a személyiségzavaros egyén legtöbbször hamis, felszínes, éncentrikus, nagyzoló, sekélyes érzelmű, de impulzív, felelőtlen, nem tanul a hibáiból, nincs bűntudata, hajlamos a megtévesztésre és manipulációra, ám mindezt igen jól rejtegeti a külvilág elől.
Talán még egy jellemzőjét kell megemlítenem: az izgalom szükségletét, mely az előbbiekből következik. Azaz egyrészt igen erős ingerek kellenek legalább egy-két területen, ahhoz, hogy izgalomba jöjjenek, hogy mindennapjaik monotóniáját megtörje, tehát hogy úgy érezzék, élnek, másrészt hajlamosak túlreagálni a viszonylag egyszerű, jelentéktelen helyzeteket, ezzel produkálva kellő izgalmat. Az előbbi szexuális vadászatban, extrém sportok, alkohol vagy drogok kedvelésében, szélsőséges esetben gyilkosságban nyilvánul meg. Utóbbi extatikus irreális érzelmi reakciókban, a közvetlen környezetével szembeni túlzott követelésekben (imádatot, rendkívüli gondoskodást, teljes odaadást, meghunyászkodást, merev rendet vár el például a társától), amiket ha nem kap meg, akkor nagy jelenetekben, alkalomadtán erőszakos cselekedetekben nyilvánul meg, melyekkel kikényszeríti a teljesítést, vagy megtorolja a „sértést”.
A személyiségzavaros egyének alkalmazkodni képtelen, öntörvényű emberek, akik mindig másokat hibáztatnak saját hibáikért, sikertelenségükért és mindenféle magatartásukért. Saját bőrében sem érzi magát mindig jól, de környezetének a legkellemetlenebb. Rendszerint a többieknek, elsősorban a hozzájuk közel állóknak okoznak fájdalmat, konfliktust, azokat csapják be, annak ellenére, hogy mindig magukat állítják be igen ügyesen a szenvedő alanynak.
A személyiségzavarnak igen sok formája van. Nem foglalkozom itt velük, mert az már meghaladná írásaim keretét és talán csak fölöslegesen bonyolítaná a helyzetet. Az alap mindegyik esetben az említett vonásokból áll össze. Ahhoz, hogy valakit pszichopatának nyilvánítsunk, nem szükséges, hogy az összes eddig felsorolt tulajdonság megjelenjen a személyiségében. Rendszerint azt mondjuk, hogy ha ezek közül – hisz ők a legjellemzőbbek – legalább három megtalálható, akkor már beszélhetünk személyiségzavarról. Természetesen a diagnózis felállítása a szakember dolga. Ám mégis érdemes odafigyelni az esetleg felismerhető jelekre, mert segíthetnek a néha furcsa, érthetetlen és/vagy zavaró emberi megnyilvánulások értelmezésében és ezzel a megoldás megtalálásában. Aki képes, az megpróbálkozhat egyedül kezdeni valamit a kényelmetlen személlyel. Ha nem sikerül, és rendszerint nem sikerül, akkor forduljon szakemberhez. Legalább pontosításért.
Albert Ildikó
folytatjuk