Hervey M. Cleckley Az egészség álarca című könyve, mely a pszichopátiának egyik legjelentősebb és mára klasszikusnak számító leírása, 1941-ben jelent meg és a jelenség lényegét fogalmazza meg: a pszichopata sokáig olyannak tűnik, mint az egészséges lelkületű ember! Sokáig, nagyon sokáig csak a legközelebbiek érzik, hogy valami baj van. Rendszerint már gyerekként kezelhetetlen, öntörvényű, nem ritkán kegyetlen az állatokkal vagy a társaival szemben, ám közben, ha akar, ha az érdekei úgy kívánják, kedves, hízelgő, könnyen leveszi a többieket a lábáról. A szülők legtöbbször csak szófogadatlanságnak élik meg, amit talán majd „kinő”. Illetve lassacskán föl sem tűnik, hisz vagy önmagukat ismerik föl benne, vagy olyan kevéssé figyelnek rá századunk rohanó, felületes, rosszul értelmezetten toleráns világában, hogy észre sem veszik, mi történik a gyerekkel. Aztán a személyiségzavaros felnőtt mindent megmagyaráz! Már gyerekként is! Kiderül, körülötte mindenki hibás, természetesen az ő magatartásai­ért is. A távolabbi környezet, az ismerősök pedig rendszerint szimpatikus, sőt gyakran elbűvölő embernek tartják és nem értik, mi baja a feleségnek, ritkábban a férjnek élete párjával, illetve miért tartják elviselhetetlennek a néha igen magas szintű vezetőt a beosztottjai. Ők a báránybőrbe bújt farkasok, ahogyan egy másik szerző címezi a könyvét (George Simon: Báránybőrben), amelynek alcíme is sokat elmond a jelenségről: A nyílt agressziótól a manipulációig. Mert ilyen széles skálán mozog a pszichopata, mikor mindent megtesz az akarata érvényesítéséért, a felülkerekedésért, a sikerért, a másik fölötti uralomért. És hadd idézzek még egy címet, Robert Hare kötetéét: Kímélet nélkül. És az alcíme is fontos: A körülöttünk élő pszichopaták sokkoló világa. Figyeljünk rá, ugyanis arra hívja föl a figyelmet, amivel kezdtem az írásom: a pszichopaták itt vannak körülöttünk és számuk egyre nő. A szerző különben az egyik legismertebb jelenkori kutatója a témának, műve igen olvasmányos és tanulságos egyben. Bűbájos az elején, de a látszat ellenére irányíthatatlan, míg ő maga mindent irányítani akar, manipulatív az agresszióig, ha másképp nem megy, és kíméletlen – derült ki eddig a személyiségzavaros egyénről. Azaz lelketlen, manipulatív, az embereket zsinóron rángató. És még nem beszéltünk sajátosan üres érzelmi életéről („emocionális színvakság”), deviáns társadalmi magatartásairól, tartalom nélküli formát jelentő beszédéről és kemény énközpontúságáról. Folytatjuk Albert Ildikó