tiszta égbolt
Korképek és kórképek 1. - Bevezető
Új rovatot indítunk Életmód című tematikus oldalunkon: Albert Ildikó klinikai pszichológus arra vállalkozott, hogy az életvitellel kapcsolatos alapfogalmakat tisztáz egy olyan korban, amelyben mindenki mindenhez ért és elméleteket gyárt anélkül, hogy az azokat megalapozó alapfogalmakkal tisztában lenne. Egyre átláthatatlanabb a világ. Miközben transzparenciáról zeng a politika és zúg a sajtó. Elfelejtettünk egyszerűen beszélgetni, helyette kommunikációs tréningeket szervezünk. Atomizálódott, elszigetelt, önző egyénekké esett szét a társadalom, mire divattá váltak a hétvégi csapatépítő tréningek. Tudásalapú társadalmat hirdetünk – mintha létezhetne társadalom tudás nélkül is! –, amelyben látszólag mindenki mindenhez ért, egyre több a diploma, és egyre kevesebb a szakember, ritka az alapos, valódi tudás. Hangzatos szavakkal, nem vagy részben ismert fogalmakkal dobálózunk, miközben képtelenek vagyunk meghatározni az elemi jelenségeket: mi az élet, az egészség, az ember? Véleményt mondunk anélkül, hogy ismernénk a tényeket. Ítélkezünk anélkül, hogy érvényes értékrendi kereteink lennének. Tanácsokat osztogatunk, saját gubancaink megoldása helyett. Diagnosztizálunk (!) az internet néhány kétes portálja alapján, de nem tudjuk, mit jelent a kórisme. Olvasunk anélkül, hogy valaha is egy valódi könyv járt volna a kezünkben. A szabadságot követeljük, amit aztán szabadossággá züllesztünk és egyikkel sem tudunk mit kezdeni. Vélt vagy valós jogainkat akarjuk, ám nem tudjuk a kötelességeinket. Megtanultunk szép reggelt, napot, estét kívánni, de elfelejtettünk köszönni (hát még megköszönni). Bepánikolunk, mert dobog a szívünk, és nem vesszük észre a mellettünk élő beteget, éhezőt. Megtanultuk állandóan hirdetni, hogy szeretlek, de elfelejtettük, milyen szeretni? Kötőszóként használják a trágárságokat, de képtelenek nyíltan beszélni a szexről. Önsegítő könyvek árasztották el a világot, ahelyett, hogy nevelnénk a gyerekeinket és önmagunkat. Megtanultunk kérdezni, ám nincsenek válaszaink. Önérvényesítők lettünk érvényes elképzelések, célok, tervek nélkül. Követelőzünk, de nem tudjuk, mit akarunk igazán. Elégedetlenek vagyunk, mert fogalmunk sincs, mi elégítene ki. Boldogok akarunk lenni, de nem tudjuk, mi boldogítana. Ostorozzuk az előítéleteket, aztán bebörtönöz a látszat. Lelkesen ápoljuk a lelkünket, csak épp nem tudjuk, mi az. Elvesztettük a hitünket, és közben hiszékennyé váltunk. Sokat utazunk, mert a lelkünk földhöz ragadt. Mindent megnézünk, semmit sem látunk. Mindent megkritizálunk, semmit sem értünk meg igazán. A végtelent képtelenek vagyunk fölfogni, ezért a véget siratjuk szüntelen. Mindenki mindenhez ért, ám semmit sem tud igazán. Elméleteket gyárt, és alapfogalmakat nem ismer. Egyre nehezebb eldönteni, mi a látszat és mi a valóság?
Látleletek következnek a korról.
Albert Ildikó
