Hirdetés

Költségvetési kiutalások

HN-információ
Köztudott, hogy az idei szeszélyes időjárás többször is árvizeket okozott, s az ország számos megyéjében keletkeztek árvízkárok, hol jelentősebbek, hol kevésbé jelentősek, s azok elhárítása, helyreállítása a pénzhiány miatt komoly problémákat jelentett, jelent. A kormány nem is olyan régen költségvetési alapokat utalt ki egyes megyék, valamint települések számára a helyi infrastruktúra helyreállítási munkálataira. Ezek a pénzösszegek azonban az esetek túlnyomó többségében nem bizonyultak elégségesnek. Akormány október 12-i ülésén újólag napirendre került az árvízkárok ügye, pontosabban a helyreállítások megkövetelte pénzalapok  kérdésköre. A kárenyhítésre vonatkozóan el is fogadtak egy kormányhatározatot, a 2016/752-est, amely a Hivatalos Közlöny tegnapelőtti, hétfői számában jelent meg. Ennek értelmében országos szinten a kormány rendelkezésére álló közbelépési alapból 86 968 000 lejt utalnak ki egyes területi-közigazgatási egységek helyi költségvetései számára. A kiutalt pénzösszegek rendeltetése az árvizek jelentette természeti csapások nyomán bekövetkezett kárelhárítás. Amúgy a szóban forgó pénzösszeget a kormány rendelkezésére álló tartalékalapból csoportosították át a közbelépési alapba. A kormányhatározat szerves részét képező mellékletbe fel vannak tüntetve azok a megyék, illetve területi-közigazgatási egységek, amelyek részesülnek a szóban forgó több mint 86 millió lejből. Ahogy az történt az előző ilyen jellegű kormányhatározat esetében, a mellékletben most is fel vannak tüntetve azok a munkálatok, amelyekre fordítandók az adott megye vagy település számára kiutalt pénzösszeg. Hargita megyét a szóban forgó összegből 9 507 000 lej illeti meg. Ebből közel 6,8 millió lej Hargita Megye Tanácsát. Hogy ez az összeg mire fordítandó, az tételesen szerepel a megyében, szám szerint 33 munkálatról van szó. Jobbára utak, hidak, átereszek helyreállítási munkálatairól van szó, ami az utakat illeti, megyei utak szerepelnek a névjegyzéken. Hogy melyik előirányzott munkálatra mekkora összeget is költenek, arról majd a megyei tanács dönt. Kiknek több, kiknek kevesebb A megyei tanácson kívül a listán még szerepel tizennyolc város, illetve község, melyik egy, melyik több munkálattal. Balánbányáról, Csíkszentlélekről, Lövétéről, Farkaslakáról, Ho­mo­ród­szentmártonról, Homo­ród­almásról, Parajdról, Gyergyó­re­metéről, Csíkszentimréről, Csík­szent­domokosról, Újszékelyről, Si­mén­falváról, Tusnádról, Ká­nyádról, Gyergyóhollóról, Korond­ról, Gyi­mesközéplokról és Má­réfalváról van szó. A legnagyobb össze­gben, 750 ezer lejben Korond község részesült, de jó tudni, hogy ebben az esetben tizenkét munkálat finanszírozása, illetve elvégzése szerepel a névjegyzékben. Továbbá 525 ezer lejben részesült Kányád, amely esetében hét munkálat szerepel a listán, majd következik 400 ezer lejjel Farkaslaka hat elvégzendő munkálattal. Vannak jelentéktelen összegek is, például Siménfalva esetében 5000 lej szerepel a kormányhatározatban, az ivóvízhálózat helyreállítási munkálataira, Má­réfalva esetében pedig 7000 lej a Fe­nyéd-patak sánckosarának a helyreállítására. Balánbánya esetében is csak alig 5000 lejről van szó, amely egy, a város tulajdonában lévő erdei út helyreállítására fordítandó. Megjegyzendő, hogy ez a kormányhatározat nem számolhatott azokkal az árvízkárokkal, amelyek október folyamán következtek be, s amelyek felmérése még be sem fejeződhetett. Ugyanakkor az eddigi tapasztalatok alapján azt is megkockáztathatnánk, hogy a most előirányzott összegek nem minden esetben bizonyulhatnak elégségesnek minden egyes munkálat elvégzésére. Igaz az is viszont, hogy egyes kormányzati illetékesek a megelőző időszakokban azt hangoztatták, hogy az állami költségvetésből kiutalt pénzalapok tulajdonképpen támogatást, társfinanszírozást jelentenek. Emlékeztetnénk: a július 8-án megjelent 2016/86-os kormányhatározat értelmében hasonló célra a közbelépési alapból 201,4 millió lejt utaltak ki országos viszonylatban, s abból Hargita megye 10,66 millió lejben részesült. Akkor a listán két municípium és 29 község szerepelt, a helyreállítási munkálatok pedig 86 „tételt” öleltek fel. Hecser Zoltán


Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!