Újabb régi épület átalakítási kísérlete borzolta fel a kedélyeket a minap Székelyudvarhelyen. A Bethlen Gábor és a Villanytelep utca találkozásánál álló, mintegy 100 éves sarokházat nemrég vette meg a város, most teszik rendbe. A közösségi oldalon hívta fel a figyelmet a Civilek az Örökségért Mozgalom, hogy a sarki, kőlépcsős bejáratot elkezdték befalazni. A civilek gyakran hangoztatják, hogy az illetékesek nem figyelnek eléggé a műemlékvédelmi övezetben vagy annak közelében található régi épületekre. A befalazott ajtó egy újabb példa volt erre, bár ezúttal szerencsésen zárult a történet: köszönhető a felzúdulásnak, elbontották a falat, a városháza pedig ígéri, eredeti állapotába állítják vissza a bejáratot. Sajnos kevés „minden jó, ha vége jó” történetről tudnék beszámolni. És amikor egy régi fotó, történet, könyv felidézi az egykori Udvarhely képét, szomorúan vonom meg a leltárt: abból egyre kevesebb marad. Ferenczy vendéglő az egykori Árpád utcában? A múlté. A híres-nevezetes Szabó Károly vendéglő? Teljesen átalakítva. Itt megtörténhet, hogy a ferences templom közel 300 éves főbejáratának kőkeretébe barbár módon belefúrjanak, hogy egy teljesen oda nem illő új feljárót alakítsanak ki. Megtörténhet az is, hogy amikor a civilek és a sajtó felemeli a hangját egy-egy épületért, akkor megnyugtatnak: az utcaképbe illő front megmarad. Aztán valahogy az ingatlan mégis annyira rossz állapotba kerül, hogy le kell bontani. Itt 27 év nem volt elég ahhoz, hogy valakinek eszébe jusson a Tamási Áron Gimnázium felé vezető szerpentin mentén álló, összefirkált betontalapzat eltávolítása, amelyen egykor a korábbi névadó, Petru Groza szobra „trónolt”. Sétáljunk egyet a vár körüli utcákban vagy a Bethlen és Szentimre utcákban: a nagyon kevés jó példa mellett átépített régi polgári házakat látunk termopán ablakokkal, egy-egy régi épület helyén emelkedő jellegtelen vagy éppen ízléstelen építményt. Járjuk körbe nyitott szemmel a központi parkot övező teret: oda nem illő reklámtáblák, cégtáblák, műanyagra cserélt ablakkeretek, átalakított bejáratok mindenhol. A körforgalom irányából a felütést a sarki „piros bódé” balkáni szivárványszínű fagylaltgépe, neonszínű feliratai és villogó kék fényreklámja adja meg, illetve a belváros egyik legrégibb épületének, a szépen felújított kolostornak az oldalán díszelgő, ipari alpinizmust népszerűsítő óriásreklám. Pedig nem kell átlépni az országhatáron, csak esetleg egy-két megyehatáron, hogy ilyet ne lássunk, azt viszont igen: a régi épületek, városrészek, utcakép megőrzésére, korhű felújítására van lehetőség, és ezek a részletek adják meg egy-egy turisták által is szívesen látogatott város hangulatát. Mi lesz veled, Udvarhely, ha az a kevés is eltűnik, ami az egykori polgárias városka hangulatát még hordozza? Ha már nem lesz egy utcaszeletecske sem, ami a múltunkat bizonyítja? Tudom, nincs még városrendezési terv, tudom, hogy nehéz lehet a régi épületeket szakszerűen felújítani, karbantartani, funkcionálissá tenni. De ha máshol sikerült, akkor nálunk miért nem? Mi hiányzik hozzá? A jóérzés? Az akarat? A műveltség? Vagy csak a szerető odafigyelés? Asztalos Ágnes