Hirdetés

Kilencek – tizenegyedszer

HN-információ
Kilenc csíki képzőművész tárlatának, a Studio 9 vándorkiállításnak csíkszeredai kiindulóhelyén, a tizenegyedik kiállításuk megnyitóján gyűltünk össze. A kiállított művekben, a Studio 9 képzőművészeinek alkotásai között akaratlanul is keressük a közös vonásokat, a megnevezhető összefüggéseket. Idén – bár nem volt megadott téma, illetve jelzés értékű cím –, mégis próbálok kapcsolatot keresni a munkák között. A kiállított alkotások formavilágát, a plasztikába sűrített gondolatokat, a fényekkel és színekkel átitatott képeket először drámai látomásként érzékeltem, amelyekben a belső drámák rögzítései, a külső világra való reflexiók, illetve a teatralitás ragadott meg: a formák feszessége, a bennük rejlő gondolat, a kibomlás és befordulás előtti lélegzetelállító pillanatok, a falakra vetülő belső lázadás, a kitörni vágyás, a ködbe vesző sietés, a várakozás végtelenített ideje, a világosság érkezése, a gondolatok körforgása, a sötétségbe törő fények és a szétáradó színes kavalkád. Az állat alakos jelképek és álarcok, amelyek társadalmi viszonyokat és a közélet reflexióit is magukba sűrítik, a képek színpadias jellegét még inkább hangsúlyozzák. A drámaiság pedig csak fokozódik a külső nagy teátrális víziók felvonultatásában: az utcán felsejlő vándor sejtelmes alakjában, a taorminai görög színház vörös-sárga fényben úszó díszlete feletti lebegés képében és az Apokalipszis lovasainak vágtató érkezésében. Az ábrázoltakon a drámaiság viszont nem kiúttalanságba torkolló tragédiaként vonul végig, sokkal inkább a színházi játék mezsgyéjén halad, amiben a külső jelenetek belső világokat és felvillanó érzéseket váltanak ki, a szerepek cserélődnek, az átélések kavarognak, olykor katartikus élményhez vezetnek, de legtöbbször a történetek mindennapiságukban folytatódnak, amíg nem várt fordulatokkal tovább nem bonyolódnak vagy tisztulnak. A kiállított munkákat értelmezhetjük az életünket tükröző, színekkel és formákkal visszaadott színpadias drámai játék részeként. A jelképekké sűrített, integrált ábrázolások értelmezéseire pedig széles lehetőség nyílik. Bara Barnabás terrakotta kisplasztikáiban az egymásba hajló és egymásból kibontakozó formák játékát teremti meg. Alakzatainak értelmezését a szavak erejéhez kapcsolja: a Sarjad-ás-ban megformált ívekben a szár-nyal-ást is felidézi. A kint- és bent-lét egymásmellettisé­gét, a homorú felületek és domborulatok egymásba fonódását tömör alakzatokba sűríti. Az Emlékeztető-ben és a Mag-erő-ben az életet rejtő magot és ősi tapasztalatot rögzíti. A kezét magasra emelő állapotos nő alakjában eredeti szándéka szerint az anyaság védőszentjét, Antiochiai Szent Margitot mintázta meg. A teátrális gesztusokkal hangsúlyozott nőalak inkább az állapotának kínját elszenvedő, attól szabadulni vágyó nő képét idézi. Gergely Zoltán szobrászművész az Özvegy című alkotásában a lehajló, monumentális gyűrűsujjba egy személyes élet csendes drámaiságát sűríti. A fából faragott, kővel kiegészített kompozíció mélyre vivő gondolatokat jelenít meg. Gergely Miklós Csaba is látszólag mindennapi jeleneteket rögzít: a randevúra siető nő alakját, egy arcát elrejtő férfit, egy-egy háttal álló fiút és lányt. A mindennapi történet mögött azonban elrejt belső törekvéseket, a falhoz állás vagy állítás, ahogy a Bújócska és az Upload képcímekkel utal rá. Váncsa Mónika képein a kapcsolatok, a várakozás és találkozás motívuma dominál. A Várakozás éjjel-nappal sorozat akrillal és vegyes technikával festett képein a várakozók végtelennek tűnő idejét érezhetjük át, ugyanakkor a találkozásokban felderengő fényeket, a sötétség megtörését, a lebegő és táncoló alakok árnyait. Az Őrangyal jelenlétével és szárnyainak oltalmában pedig az ember mintha védve lenne minden rossztól. A Paradicsomból való kiűzetés drámai komorságát az almák piros pontjainak játéka töri meg, mintha az első emberpár újból meglelhető célokat kapna. Ráduly Mária Piroska a Fal és fény 1–3, Gondolatok 1–4, Pihenő és Rejtek színes vásznain a gondolatok körforgását, a szürkeségbe betörő fények és szétáradó, színes felületek táncába vezet. Szabó Árpád pedig továbbvisz ebbe a színes körforgásba, a lilák, vörösek, kékek lendületes táncába. Az arany hátteret imitáló felületeivel pedig egy álomvilágba sodorja a szemlélőt. Xantus Géza vándora Róma utcáira vezet, majd képzeletben átléphetünk a taorminai görög színház romjaihoz, romba dőlt európai kultúránk alkonyatban felvillanó teátrális díszletéhez, amely felett már álmaink lebegnek. Egy reményt hozó fénysugárra várunk, melynek keskeny sávja éltető sivár falaink között. Mindennapi életünk hírei hallatán csak reméljük, hogy nem érjük meg az Apokalipszis lovasainak jöttét. Turcza László az Omega, a The Beatles és LGT számaival hozza közel társadalmi viszonyainkat. A hatalom színháza: Rítus, őrült rend, A hatalom őrült rendje, Kőkemény operett megállásra és közös útra késztet. A Hej, gyere velem vagy a The Beatles-tengeralattjáró – Lenn élünk a sárga torpedója. Az utolsó háború után sarlós-kalapácsos jelvénnyel megjelölt, virágot szívó darazsát jelképpé állítja mindannyiunk elé. És nem utolsósorban saját énünk álarcaival szembesítenek Kristó Róbert kiállított munkái. A bot-lovacskával elkezdett állatfejek sorozatának folytatását látjuk itt. A bot-disznó, -szamár és -kecske személyes énünk és viszonyaink álarcaiba, állatias megnyilvánulásaira reflektál. A Studio 9 idei tárlatán a kilenc csíki alkotóművésznek a közösség elé tárt látomásai mindannyiunkat belső és külső drámai víziókban részesítenek. Hegedűs Enikő


Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!