tiszta égbolt
Kicsit magas
Mint nyárban a nap, akkora asszonyság fejtette ki minap véleményét a kisboltban, hogy aki alacsony, az nem is rendes ember, s biztos beteg is, azért „csökött”. Élő példa, a magam 150 centijével, árnyékában állva vigyorogtam egy jót. Messze már a tinédzserkori frusztráció, amiért nem nőttem ki a Jóisten markából. Pedig evett a penész, s eleget példálózott a család a rokonsággal, hogy látod-e, fiam, ő sem nőtt nagyobbra, mégis milyen ügyes, okos, s hiába mantrázták, nem singgel mérik az embert. Láttam én, s el is fogadtam, de titkon azt kívántam, bárcsak meggondolnák magukat a génjeim, s egy nap olyan szép, hosszú jobb és bal lábbal kelnék, mint az osztály legszebb lánya. Mutyiban irigyeltem őt. Például történelemórán, amikor mi, a rövidebb virgácsokkal megáldottak, mint a Miatyánkot, úgy kellett fújjuk az aradi vértanúkat, neki pedig elég volt megvillantania lábát, s meg volt bocsátva, hogy már Aulichnál elakadt. Sok víz lefolyt azóta a Küküllőn. Bereczki Karcsi tanár urat már nem a nyurga diáklányok, hanem a nyakigláb angyalok veszik le lábáról, s én is megbékéltem másfél méteres önmagammal. Kedvesnek tartom, ha „kicsiemeséznek”, és szórakoztat, ha még mindig akad, akit érdekel, miért nem tipegek 10 centis tűsarkakon, s zavar-e, hogy „lenéznek”? Nem tagadom, néha igen. Például a román királyi postán, ahol a magas pult alól ki sem látszom, s drukkolok, vajon a mögötte rejtőzködő kisasszony észrevesz-e. Jót kacagok, ha eszembe jut a parajdi polgármester őszinte csodálkozása: „Maga csak ekkora?!” Persze, gyorsan korrigálta, mondván, fehérnépből ennyi is elég, lényeg, hogy a szám jó nagy, meg vagyok élve.
A legszebb bók mégis a nagyfiamé, aki alig ötesztendősen felmérte a „magasságomat”, s így vigasztalt: „Nem is vagy alacsony, csak kicsit túl hamar véget érsz.” A boltban eszembe jutott a poén, de juszt sem mondtam el. Úgy sejtem, a nagyra nőtt fehérnépnek túl magas lett volna.
Lázár Emese
.jpg)
