tiszta égbolt
kevés felhő
erős felhőzet
Ki a jó ember?
Minden reggel összegyűlnek a környékbeliek, s minden reggel van miről beszélniük, amíg a tejbegyűjtő kiskocsira várnak. Társaságként összeszoktak, egymás között bátran mernek beszélni bajaikról, sikerélményeikről, vagy épp álomfejtéssel tisztáznák valamelyikük éjjeli látomását. Szóval nem unatkoznak, (babonás) sziporkázásaikkal agyoncsapják az időt. A tejeskocsi érkezése, majd távozása után szétszéled a csapat, de fejükben még sokáig motoszkálnak az elhangzott intelmek.
A hetvenes éveit taposó Berci bácsi is megérkezett két kis vedrével, ám késve kapcsolódott be a beszélgetésbe, amelyben a fiatalabbaktól már elhangzott, hogy megérkeztek a „szubvencijók”, lehet menni a pénzért a bankba. Berci bácsi nyugdíjas napjai megszépítésére tartott két tehénkét, egyáltalán nem volt jártas az említett témában, így csak azt szűrte ki belőle, hogy a szomszédok mennek a bankba, ahol betesznek egy kártyát valamilyen gépbe, az meg ontja a pénzt. Nem értette a folyamatot – élete nagy részét (javát?) a mezőn és a kőbányában töltötte, ahol készpénzben kapta a fizetést –, szerinte az ördög keze lehet a dologban, mert csak tisztességesen elvégzett munkáért járhat pénz. Voltak kétségei, de kíváncsisága nem hagyta nyugodni, elhatározta, ha manapság már ilyen könnyen osztogatják, biza ő is próbál egyet, s bemegy a városba. Megnézi, mennyi az igazság a világváltozásban.
Kissé félve ment be a bankba, még sohasem járt ott. Nem volt neki amiért odamenjen. (Talán örülhetne is ennek.) De most, hogy bement, a maga egyszerűségével megállt a tágas épület közepén, s mintha csak egy marhakiállításon lenne, perceken át körbe-körbeforgolódott, alaposon szemügyre vette minden zugát. Figyelte az embereket, ahogy mennek-jönnek, sorba állnak, papírokat tesznek-vesznek, majd meglátta a pénzosztogató masinát is, amint épp kiszolgálta az egyik „szerencsés” személyt. Szájtátva indult volna közelebb, amikor két fiatal, egyenruhás férfi lépett melléje. „Mit csinál maga itt?” – kérdezte egyikük. „Itt ne, nézkelődök” – felelte Berci bácsi, de többet nem mondhatott meglepettségében, mert a két fekete ruhás alak szorosan közrefogva kivezette az épületből. „Nézkelődjön itt!” – jött a gúnyos, parancsoló végszó, mielőtt magára hagyták az értetlenül megdermedt öregecskét. Másnap reggel a tejleadás után a fél utca, délutánra már az egész falu kacagta, hogy a hetvennégy éves Berci bácsit bankrablónak hihették, amikor az adott helyszínt igyekezett feltérképezni.
Berci bácsi nem vágyik többé az ingyenpénzre. A tisztességes munka után járó nyugdíjából és a két tehénkéje utáni tejpénzből kellőképpen eléldegél, amíg búcsút vesz ettől az előítéletekben nem szűkölködő világtól.
Ilyés András Zsolt
