Hirdetés

Készülnek a tömbházfelújításra

HN-információ
Komolyan veszik a lakosok a tömbházszigetelési projektet, jól haladnak az egyeztetések – erről számolt be Nagy Zol­tán, Gyergyószentmiklós pol­gámestere sajtótájékozta­tón. Az első tíz pályázatot nyert tömbház esetében már a részleteket beszélik meg a lakás­tu­lajd­onosokkal, közben pedig a második tíz tömbházra vonatkozó támogatási szerződést is aláírták. [caption id="attachment_85543" align="aligncenter" width="1000"] Együttműködnek a lakosok az önkormányzattal. Felújításra készülve Fotó: Lázár Hajnal[/caption] Nemrég tíz gyergyó­szent­miklósi tömbház lakóit hívta fórumra a városvezetés, hogy a lakóépületek felújításáról tájékoztassák az érintetteket. Akkor az általános tudnivalókat közölték, azóta pedig elkezdődtek a tömbházankénti egyeztetések is. – Kellemes meglepetésben volt részem, azt tapasztaltam, hogy a lakosok komolyan veszik ezt a projektet, nagy együttműködési hajlandóságot mutatnak, hogy megvalósulhasson tömbházaik felújítása – mondta el sajtótájékoztatón Nagy Zoltán polgármester. A városvezető kitért arra is, hogy ennek az ügynek olyan oldala is van, ami egyes lakosok számára bosszúságot okoz, hiszen az elmúlt évtizedekben történtek törvénytelen építkezések, lakásszigetelések, amelyeket most le kell bontaniuk, ha a lakóközösség többsége úgy dönt – hiszen a felújított tömbházaknak egységes képet kell majd mutatniuk, nem lehet például egy erkély beépítve, a többi pedig nem. Nagy Zoltán reményei szerint, nyár elején sor kerülhet a kivitelezési szerződés megkötésére és elkezdődhet a munka. Megjegyezte, a városvezetés szeretné, ha helyi vállalkozók végeznék ezt az igen fontos feladatot, s a tíz tömbház költségeit fedező több mint 14 millió lejt helyben vagy a környéken költenék el. A polgármester elmondta azt is, néhány napja újabb tíz tömbház felújítására írták alá a támogatási szerződést, s ezek esetében is olyan munkálatokat végeznek majd el, amelyek energiamegtakarítást eredményeznek a lakosoknak. A Virág negyed 43-as és 44-es tömbháza, a Bucsin negyed 2-es, 6-os, 10-es, 11-es és 20-as számú tömbháza, két tömbház a Kórház utcából (A és IPEG), valamint a Forradalom negyed 9B tömbháza szerepel az újabb szerződésben. A közeljövőben e tömbházak lakóit is tájékoztató fórumra hívják majd. Az önkormányzat további kilenc tömbház szigetelésére is benyújtott pályázatot, ezeket illeőten is a támogatási szerződés megkötésére várnak. Lázár Hajnal


Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!