tiszta égbolt
Kertelés
A Csiky-kertet immár lassan túlzás kertnek nevezni, mert csak helyenként övezi kerítés. Lehet, hogy azt is eltüzelték, mint a kert fáinak egy részét. Erről számol be mai lapunkban gyergyószentmiklósi tudósítónk. Emlékszem, jó pár évvel ezelőtt olvastam egy tanulmányt, miszerint a székelyföldi közfelfogásban „azé az erdő, aki hordja”. A magántulajdon régen sem volt szent és sérthetetlen, de ugyanaz a közösségi norma, amelyik megengedte a szükséglet szerinti kitermelést – „hordást” –, szigorúan tiltotta és büntette a túlkapást. A közösség elnézte, ha valaki kivágott egy kötőrúdnak valót, vagy építkező fiataloknak kellett pár gerendának való fa, vagy netán fázó szegény embernek a tüzelő, de nem tűrte a nyakló nélküli garázdálkodást. A közösségi normák ellen vétőket kiközösítették… Aztán jött a nagy közösködés korszaka, amelyben az volt a jelszó, hogy minden a népé. A nép pedig olykor úgy tartotta, hogy ami az övé, azt eltulajdonítani nem bűn, akár haza is lehet vinni. S hazavitte a fejő a téeszből a tejet, a munkás a gyárból a pulóvert és a csavart, hátha-jó-lesz-valamire alkatrészt, a műhelyből a festéket. No meg az erdőből a fát. A rendszerváltás után – bár késedelmesen, inkább akaratlanul, mint akarva, nyögvenyelősen és megtorpanásokkal tarkítva – elindult az elkobzott tulajdonok visszaszolgáltatása, s ami addig közös tulajdonban volt – azaz senkié, amit viszont mindenki a magáénak érzett és sokan a sajátjukként is kezelték – magántulajdonná vált. Nos, csak ekkor indult meg igazán „az erdőhordás”, amely össznemzeti sportból pár kiváltságos kizárólagos foglalatosságává vált. Ez is csak folyamatosan alakult ki: kezdetben többen hordtak, fejenként kevesebbet, most kevesen hordanak, de ipari tételekben.
Az utóbbi időben a multinacionális cégeket teszik a nagy erdőirtások, a gátlástalan falopás felelőseivé, holott a kép kissé árnyaltabb: valaki kivágja és eladja nekik azt a fát. Ha kell bagóért, de hát sok kicsi sokra megy. Meg hát nem elég kivágni, hanem el is kell szállítani azt a fát a feldolgozóig. Ez azt jelenti, hogy a „fahordás” iparrá fejlődött, kiépítve annak teljes infrastruktúráját a vágástól a feldolgozócég kapujáig, s ezt az ipart nem lehetett volna létrehozni az illetékes hatóságok némely képviselőinek elnéző, cinkos magatartása nélkül. Nem hiszem el, hogy negyed századon keresztül tud működni a „fahordás” anélkül, hogy a hatóságok ne tudnák, kik vannak benne könyékig, netán nyakig a bizniszben. A jelek szerint csak akkor szűnik meg a tolvajlás, amikor már nem lesz erdő. A jog szerinti tulajdonosoknak pedig akkor lesz erdejük, ha majd nevelnek maguknak, ha tiszta lappal kezdenek hozzá.
A Csiky-kertben történtek átmenetet képeznek a közösség által elnézett „hordás” és az iparrá előléptetett garázdálkodás között. A jelek szerint szegény emberek tüzelőnek szánták a gazdátlannak tűnő faritkaságokat, netán – ha már annyit dolgoztak vele – a szomszédoknak is adnak ebben az ínséges időben egy kis tűzifát, úgyis még messze a nyár, s úgyis olcsóbb, mint a gáz.
A kerítés a tulajdon határait jelöli. Ha az hiányzik, hiányozni fog a tulajdon tisztelete, sérthetetlensége is. S a fát, az erdőt addig fogják majd hordani, míg lesz fázó, rászoruló ember…
Sarány István
.jpeg)
