Keresztes Györgyi 40. Az először tavaly novemberben Marosvásárhelyen bemutatott kiállítás számvetés, összegzés, de nem csak. Vissza- és előretekintés. A kiállított képek több mint fele egy tömény, sűrített időszak terméke, mely kiegészül a korábbi évek jellegzetes alkotásaival. A Megyeháza Galériában látható tárlatot Túros Eszter művészettörténész nyitotta meg, az alábbiakban a megnyitón elhangzott szöveg olvasható. 40. életév környékén, az emberélet útjának felén, azt hiszem, az emberek többsége, ahogy Dante mondja, egy nagy sötétlő erdőbe érkezik, mivel az igaz utat nem lelé. És ilyenkor megpróbál rendet teremteni maga körül, magában, emberként, művészként arra törekedve, hogy mind saját maga, mind környezete számára tisztább képet nyerjen. 40 év alatt sok minden történik az ember életében, van, aki szerint a 40 életév végére már mindent megélt és mindent tud az ember, ami emberi léptékű... „Megélte a szenvedélyeket, tapasztalta a természeti törvények állandóságát, és teljes bizonyossággal tudja, hogy halandó… Minden más csak ismétlődés.” Ez a kiindulópontja, motivációja ennek a születésnapi kiállításnak, amely egyben az első teljesen egyéni kiállítása is a művésznek. [caption id="attachment_83484" align="aligncenter" width="1000"] Ölelés[/caption] Nemcsak egy ünnepi gesztus ez, hanem szükségszerű számvetés, egyfajta lezárása egy életszakasznak, egy újabb kezdet. Nézőpontja lehetővé teszi, hogy rendeződjenek a hangsúlyok, letisztuljanak tapasztalatok, kirajzolva egy nagy ívű történetet, saját emberi, alkotói történetét. És mindez nem linearitásában vagy kronológiájában érdekes, hanem a részek együtt, egyszerre, itt és most. Ahol az öröm nem teljesen szétválasztható a fájdalomtól, a felszabadulás a kétségbeeséstől, a szorongás a megnyugvástól. Képei oda-vissza hatnak, ugyanakkor mementókként jelzik egy-egy megélt állapot, élethelyzet, művészi úton levés lényegi mozzanatait. És ezeket a mementókat indaszerűen kapcsolnak össze, vagy éppen oldanak a dekoratív motívumok. Archaikus távlatokat nyitva, klasszikus architektúrákba rendeződve a legtörékenyebb, legszemélyesebb belső rezdülések válnak kitapinthatóvá. Személyessége a végtelenre nyit. Úgy tágítja az intimitás határait, a csukott szemek mögött úgy próbál mind mélyebbre jutni saját lelki bugyraiba, hogy közben igyekszik kíméletlenül őszinte maradni. [caption id="attachment_83485" align="aligncenter" width="1000"] Életfa[/caption] Önmagával néz farkasszemet. És amiket tapasztal, kézjegyévé, gyakran szimbólummá érleli. Egy szavakon túli világot teremt, amelyben a nő és annak különböző emberi kapcsolatai a főszereplők. A nőiség változatos formái válnak megközelíthetővé, ahol elférnek egymás mellett a rapszodikus gesztusok és az elmélyült rajzosság, az önfelszámoló, majd önmagát újra- és újrateremtő erőfeszítések, a töredezettség és a szabályos struktúrák, a klasszikusan szigorú képszerkesztés és az érzékeny áttűnések. Ahol a női test antik szépségeket idézve egyszerre hat szoborszerűen és oldódik zenévé, ahol az anyaság, a nőiség, a születés és a halál kérdései, az egyén vergődései, sorsfordító döntései, bizonytalanságai, a meghatározó élettapasztalatok festőivé válása felszabadítóan is hat. Szín- és formatörténései egy nagy ívű, érzelmekkel teli, ugyanakkor elmélyült történetet tesznek elérhetővé, láthatóvá válnak festői bolyongásának legfontosabb momentumai, különböző élethelyzeteiből adódó sajátos nézőpontjai, naplószerűen.