erős felhőzet
kevés felhő
szórványos felhőzet
Képzés helyett: minőségi oktatás
Új alapokra kell helyezni a kisebbségi magyar közoktatást – állítják a romániai magyar szakoktatásban/ért dolgozó szakemberek. Mit is fed ez pontosan? Tavaly az RMDSZ főtitkára egy új kisebbségi oktatási stratégia kidolgozására kérte fel a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségét (RMPSZ), októberben a Sapientia – EMTE tanárai bemutatták azt a speciális románnyelv-tanítási tervet, amelyet a nem román ajkú általános iskolások számára készítettek, a hétvégén pedig szintén az RMPSZ közreműködésével bemutatták a romániai magyar nyelvű szakoktatás 2015–2020 között esedékes stratégiáját. Ezeknek a dokumentumoknak az elkészítését rengeteg felmérés, kutatás és az oktatásban, gazdaságban, illetve civilszférában tevékenykedő személyek bevonása előzte meg, ezek alapján pedig ugyancsak számos tanulmány, kiadvány, vagyis rögzített szöveg készült.
A szakoktatás kérdésében több éve érintetlen területen próbáltak rendet tenni a romániai magyar kisebbségi oktatás képviselői, hiszen az országban 2009 és 2012 között nem volt ilyen jellegű közoktatás, ezt megelőzően pedig az inasiskolák korcs maradványait találhatjuk az állami oktatásban. Azért korcs maradványait, mert ha igaz (és az oktatási minisztérium így jegyzi), hogy a 70-es években működő inasiskolákban három-, négyéves szakképzést kaptak a fiatalok, az osztályokba felvételizni kellett, ott szakvizsgázni és oklevelet kapni pedig büszkeség volt, akkor a 80-as években még nem is annyira, de a 90-es évekre csúnyán alulmaradt az oktatásnak ez a formája.
De miért is szűnt meg Romániában 2009-től kezdődően a szakoktatás? A Pedagógusok Házában tartott hétvégi konferencián Gabriel Radu szakfelügyelő előadásából nyilvánvalóvá vált, hogy nemzetstratégiai érdekből: a román kormány ugyanis úgy gondolta, hogy ha felszámolja a szakoktatást, és minden diák kötelezően gimnáziumi osztályban folytatja tanulmányait, 2020-ra jelentősen megnő az ország lakosságának képzettsége. Hát igen.
Visszatérve a szakoktatás kérdéséhez, az előbbi példán okulva fontos lenne, hogy ne csak a külsőségek – szakképzési centrumok létrehozása, új tanműhelyek kialakítása, diákcsereprogram az anyaországi iskolákkal – szintjén történjen változás, hiszen rögtön itt van néhány példa arra, hogy jelenleg milyen szinten áll a romániai magyar szakoktatás. A következő történetet a konferencián hallottam: egy mezőgazdasági gépeket forgalmazó vállalkozó felajánlotta az egyik agrár szakirányú képzést biztosító középiskolának, hogy céglátogatás során a fiatalok a mezőgazdasági technológiával ismerkedjenek nála. Az együttműködés két probléma miatt nem jött létre, az egyik, hogy a legkorszerűbb, számítógépes irányítású technológiával működő gépek meghaladták a fiatalok digitális ismereteit, illetve használatukhoz feltétlenül szükséges a német idegen nyelv ismerete. Egy másik jelenség, hogy az állásbörzéken a vállalkozók jelentős része arról számol be, hogy nem talál megfelelően szakképzett munkatársat, mert a fiatalok nem tudnak románul és nem beszélnek idegen nyelveket, márpedig a vendéglátó-ipari egységek dolgozóinál ez fontos szempont; a jelenlegi pályakezdők, miután a hároméves szakoktatást csak tavaly indította újra a szaktárca, és hiánypótlóként megjelentek a szakács, pincér stb. képzést kínáló, alig féléves tanfolyamok, alulképzettek. A cégek többsége vállalja azt is, hogy betanítsa a fiatalokat, azok viszont, amint kitanulták a szakmát, otthagyják a vállalkozót és külföldre mennek dolgozni.
Fontos tehát feltenni a kérdést: mire való a szakiskola? A szakma elsajátítása mellett milyen alapvető kompetenciákat – kommunikációs készség, idegen nyelv ismerete, digitális kompetenciák stb. – kell biztosítson a diákoknak? Mert egy magas fokú, minőségi szakoktatás bizonyára oszlatná a társadalomban azt a negatív berögződést is, hogy csak az jár szakiskolába, akinek az átlagnál rosszabbak a képességei, szakmát tanulni és szakvizsgázni pedig újra érdem szerint lehetne.
Ha erre külön példa is kell, utolsó gondolatként hadd tegyem hozzá, hogy a reneszánsz kiemelkedő olasz képzőművészei, Michelangelo, Raffaello, Bramante is mind mesteremberek voltak, értettek a fa és kő megmunkálásához, építészként is jeleskedtek.
Pál Bíborka
-min.jpg)
