Az agrai lakosztályunk fehéren, nikkelezetten és tükrösen-ablakosan csillogott-villogott, két dupla ággyal, a másik falon hosszában végigszaladó asztallal, fölötte félfalnyi plazmatévével, fotelekkel és karosszékkel, vízforralóval, tasakos kávéval, tejszínnel és cukorral, meg többféle teával, amelyek különben mindegyik szállodában vártak ránk. A hallban egy háromemeletnyi magasságból alácsüngő, gyöngyfüzérekből összeállított, különleges és hatalmas csillár ontotta fényét, amelyet drapp márványpadló vert vissza és belülről világított hófehér tejüveg oszlopok tettek sejtelmessé. Vacsora után még egy különleges esemény várt ránk: esküvő volt a szállodánkban. Néhány társam látta, amint nagyon rejtve behozták a menyasszonyt, én csak akkor mentem le, amikor a nagy zaj és zenebona annyira hangossá vált, hogy kíváncsivá tett. Még sikerült látnom a megilletődött és nagyon felcicomázott vőlegényt, meg a zenélő, táncoló, különleges lampionokkal bravúroskodó, díszesen öltözött vendégsereget. A látottak alapján úgy tűnt, hogy mindenki felszabadultabb a mátkapárnál, ami talán – legalább részben – érthető is volt. A menyasszonyról túl sokat nem mondhatok, csak a vele kapcsolatos titkolózás gondoltatja azt velem, hogy nem lehet sem azt, sem az ismeretlen urának és új életének közeledtét jelentő ceremóniát túl könnyedén végigcsinálnia. A férj szemmel látható megilletődöttségét az ünnep maga, de akár elhagyott titkos szerető is magyarázhatná, ha hinnénk az indiai filmeknek, melyek szívszorító történeteiről azonban tudjuk, hogy teljesen légből kapottak. Annál valósabb a hindu házasság hagyományos világa, melyben igen ritka a szabad akaratból kötött szerelmi házasság. Rendszerint szülők rendezik el azt, jól meghatározott kritériumok és a kaszt-endogámia (a kaszton belüliség elve) alapján. Ezúttal is rendszerint a férfi a nyerő, hisz a nő viszi a hozományt, mely általában elég nagy, olyannyira, hogy néha elszegényedik a család a kölcsönöktől, ha méltón akarja férjhez adni a lányát. A hozomány régiónként különböző fontosságú, és a nők munkavállalási lehetősége is beleszól az utóbbi időben, de ezzel együtt továbbra is jelentős terhet ró a lányos családra. Hogy ez mennyire így van, bizonyítja a hindu párnak házasságkötéskor mondott áldás (azaz jókívánság!): „Legyen nyolc fiatok és öt lányotok!” Következő, tizedik napunk teljesen újfent az iszlám kultúra jegyében telt el. Előbb az Agrától nyolc kilométerre fekvő Szikandrába mentünk, a megszokott utcakép közepette, melyben a félkész, omladozó, redőnyös és rengeteg színes reklámmal díszített épület között ezúttal feltűnt röviddel egymás után egy görög timpanonnal díszített baptista, meg egy nagyon új, gótikus boltívű ablakokkal szabdalt metodista templom képe, majd arrább egy épülő felhőkarcolós negyed. A jelentéktelen kis falu, Szikandra, szintén a már sokat emlegetett Akbarnak köszönheti hírnevét, aki állítólag saját maga kezdte el itt építtetni a síremlékét, melyet később a fia, Dzsahángír módosított és fejezett be. Ezúttal az impozáns, számunkra szokatlan méretű és küllemű kapu fogadott: egy valójában kocka alakú, kétemeletnyi, vörös homokkő épület, melynek négy sarkát ráadásul egy-egy minaret díszítette, melyeket a Tadzs Mahaléi előfutárainak tekintenek. A jellegzetes keleti mozaikmintáját fehér márványból, fekete palából és színes kövekből állították össze nem kevés munkával, mely kiállta az idő próbáját. A bejárat egy hatalmas kertet körülzáró, szintén vörös homokkő kerítésen található, s átlépve rajta elénk tárul a kert közepén álló síremlék, melyhez kőlapokkal kirakott széles sétány vezet. A négyszintes mauzóleum szintén vörös, tetején terasszal, oszlopos kis pavilonokkal, több áttört fehér márvány bejárattal, kívül mozaikdíszítéssel, belül gazdagon festett növényi girlandos mintával és dús feliratokkal, mely az európai szemnek gazdag kacskaringós díszítésnek tűnik. Az egyszerű fehér márvány síremlék maga az épület alatt található egy meszelt falú kis kamrában. A nagy kiterjedésű kert tulajdonképpen sima pázsit volt, szélén fákkal, melyben az életet ottjártunkkor egy csapat kecsesen mozgó állat jelentette: fehér hasú, barna hátú indiaiantilop-hölgyek üldögéltek vagy legelésztek különleges spirális szarvú hímjeikkel kacérkodva, melyek büszkén sétálgattak a mindenfelé totyogó hófehér és sárga csőrű indiai futókacsák között. Albert Ildikó