Az Erdélyi Református Egyházkerület Generális Vizitációja idén a nagyvárosi gyülekezetekbe látogat el, és arra keresi a választ, hogyan lehet a városi missziós munkát hatékonyabbá tenni, illetve fékezni a gyülekezetek számbeli csökkenését. A 2285 tagot számláló csíkszeredai gyülekezethez csaknem 40 év után jutott el a református püspök által vezetett 12 fős bizottság. Az alkalomból Kató Bélát, az Erdélyi Református Egyházkerület püspökét faggattuk a csíkszeredai vizitáció tapasztalatairól és az egyházkerület legsúlyosabb problémájáról, a számbeli csökkenésről. – Mi a püspöki vizitációk célja? – A református egyház kánonja szerint a püspöknek kötelessége minden esztendőben minimum tíz gyülekezetet meglátogatni az egyházkerületben. Én, amikor püspök lettem, úgy gondoltam, hogy ennél is több találkozást kellene megszervezni, ezért úgy döntöttem, hogy évente minimum 15 gyülekezetet meglátogatok, mert ennyi egyházmegyénk van Erdélyben. Így évente egy-egy gyülekezetet keresünk fel minden egyházmegyéből. Az esti istentiszteletre, amikor kiértékeljük a látogatást, az illető egyházmegye minden lelkipásztorát meghívjuk, ily módon az Erdélyi Református Egyházkerület 560 lelkipásztorával legalább egyszer egy esztendőben kezet fogok. Ez egy rendkívül fontos kohéziós erő, ezzel kifejezzük a gyülekezetek előtt is, hogy ők nem magányos közösségek, hanem részei a nagynak, és ahogy a test tagjai közül nem lehet egyiket sem fölöslegesnek tekinteni, mindegyik egyformán fontos, úgy gyülekezeteink is egyformán fontosak számunkra. – Úgy tudom, hogy idén a Generális Vizitáció az erdélyi nagyvárosi gyülekezeteket keresi fel, és nem véletlenül... – Próbálok mindig valamilyen tematikát találni, hiszen ez a látogatássorozat Erdély különböző vidékein fontos tudás megszerzésére is alkalmat ad. Az a jó, ha az egyeditől az általános felé haladunk, és ha sok helyen jelentkezik ugyanaz a kérdés, el kell gondolkodni azon, hogy hogyan lehet a problémát a közösség egészére nézve megoldani. Ebben az esztendőben minden egyházmegyéből a legnagyobb városi gyülekezetet keressük fel, így az év végére már leszűrjük a tanulságokat arra vonatkozóan, hogy a jövőben a nagyvárosok missziós munkája jobb legyen. Ugyanis azt tapasztaljuk, hogy a falvakból, a zárt közösségekből nem tűnik el senki, mert vagy kihal, vagy elköltözik, viszont a városok azok a nagy szalmakazlak, amelyekben néha hiába keressük a tűt. A munkamigráció következtében egy-egy vidék elnéptelenedik, míg a másiknak megnövekszik a lakossága, és olyan településeken jönnek létre gyülekezetek, amelyekben korábban nem voltak. Például Csíkszeredában is csak 130 esztendeje alakult meg az első gyülekezet, és most egy nagy, erős közösséget találunk itt. Ez a modern kori életformának köszönhető. De a városokban nehéz otthonra találni, gyökeret verni, ha nincs segítségünkre egy gyülekezet – egy új közösség, új emberek, de senki nem idegen, mert testvérek. Sok sajátos kihívással kell szembenéznünk, és úgy látjuk, hogy városainkban elvesznek a lelkek, miközben az erdélyi reformátusságnak egyharmada három városban lakik: Kolozsváron, Marosvásárhelyen és Sepsiszentgyörgyön. Ezt a három várost harminc lelkész látja el, míg a többi kétharmadot ötszáz. Úgy látjuk, a városokon növelni kell a lelkipásztorok számát, segíteni, hogy jobban meg tudják keresni, elérni az embereket. Ma már a templomközpontú egyház ideje lejárt, az emberek ritkán találják meg maguktól a templomot, utánuk kell menni. Ehhez viszont nemcsak több lelkészre van szükség, hanem önkéntesekre is, akik az ügy érdekében munkatársai lehetnek a lelkipásztoroknak, és megkeresik azokat, akik valamilyen oknál fogva elveszítették a kapcsolatot az egyházukkal. – Csíkszeredában mit tapasztalt? – Csíkszereda egy viszonylag új alapítású gyülekezet, tagjainak jó része értelmiségi vagy olyan szakember, akinek szüksége volt a városi létre. Sokan közülük különböző intézményeknél dolgoznak, nem egy vezetőként. Ennek a gyülekezetnek erős szellemi potenciálja és ereje van. Ugyanakkor mégis kisebbségi egyház, hisz a katolikus tömb mellett éli a maga életét, és úgy látom, hogy ez az identitás-meghatározás nagyon fontos a hívek számára, nagyon sokan fordulnak itt meg és vesznek részt aktívan az egyházi életben. Lehet dolgozni, van, akivel. Ami még fontos, hogy a felcsíki szórványközösségek is innen kapják a gondozást, hiszen a gyülekezet három lelkésze látja el a pici közösségeket. Fontos, hogy ezt továbbvigyük, Alcsík és Felcsík helyzetét is ide kapcsoljuk, mint gyülekezeti központhoz, hiszen ha itt egy ilyen fajta háttér létezik, akkor erő is létezik, és ha több lelkipásztor dolgozik együtt, egymás mellett, akkor képesek lesznek arra, hogy a régiót ellássák. – A Székelyudvarhelyi Református Egyházmegye, amelyhez Csíkszereda is tartozik, lefödi a mai Hargita megye területét. Hány református hívőt tartanak számon az egyházmegyében? – Az egyházmegyében mintegy negyven lelkipásztor szolgál, és a lélekszáma több mint 30 ezer fő. Ez egy nagy egyházmegye, ha arra gondolunk, hogy a hunyadi egyházmegyénk 4 ezer lelkes, a tordai 7 ezer, az erdővidéki 12 ezer. Az udvarhelyi egyházmegye gyülekezeti számban és lélekszámban is az egyik legnépesebb és legerősebb közösség, fontos bástyája az egyházunknak. – A római katolikus egyház híveinek száma évről évre több ezer fővel csökken. Ön a nagyvárosokról szólva már érintette a témát, de nem mondta ki, hogy az Erdélyi Egyházkerület területén mennyire fogyatkozik a reformátusok száma? – Tény, hogy a rendszerváltás óta az erdélyi reformátusság egyharmadát veszítette el a lélekszámának. Ez óriási szám. Ekkora veszteséget soha nem tapasztaltunk. Azt jelenti, hogy most is 4-5 ezer lélekkel kevesebb van, mint előző évben. Ez hatalmas gond. Van olyan településünk, ahol már 50 százalékot veszítettek el, nem egyharmadot. Ez óhatatlanul magával vonja azt a tényt, hogy nem tudunk majd minden kicsi településre lelkipásztort küldeni. Egy százlelkes közösség képtelen fenntartani egy önálló lelkipásztori állást. Ezért az sem kizárt, hogy egy-egy lelkészhez 2-3 település is fog tartozni. Erre a helyzetre szeretnénk felkészülni a laikusok képzése révén. Az igehirdetés, a szentségek kiszolgálása, a lelkigondozói szolgálat a lelkipásztor feladata marad, de van jó néhány közösségszervezői tevékenység, amit laikusokra lehetne bízni. Erre fel kell készülni. Hogy hol áll meg az erdélyi reformátusság lélekszáma, ezt nem lehet előrelátni, de úgy tűnik, hogy a születések és az elhalálozások aránya kezd egyensúlyba kerülni. Az utóbbi években eltemettük a 3-4-5 gyermekes családmodellt, maradt a kétgyermekes, az egykés és a gyermeket nem vállaló család. De ha a születések és elhalálozások egyensúlyba is kerülnek, nem tudjuk, hogy az elvándorlás milyen mértékű lesz. Tudjuk, hogy csak emberrel lehet megtartani bármit ezen a földön, az Úristen is csak az emberen keresztül akarta, viszont ha feladjuk, ha nem lesz, akinek hátrahagynunk, akkor a legcsodálatosabb emberi alkotás is fölösleges, ahogy az erőlködés is, amit most megteszünk. Projekteket csak úgy lehet elképzelni, ha mellette látjuk az emberi erőforrást és a jövőt is, hogy az kié lesz. Egy kistelepülés életében azonban, amikor már nagyon megcsúszik a lejtőn, nagy a veszély, hogy nem tud megállni. Az ezeréves magyar falu nagy veszélyben van, fiataljai nem képesek helyben egzisztenciát teremteni, és ha a közelben nem találnak munkát, távolabbra vándorolnak. Ha pedig a székely ifjúság szétszóródik a nagyvilágban, az a nemzet és az egyház számára már nem erőforrás. Daczó Katalin