Karcfalva adott otthont a III. Aktív Székelyföld Konferenciának
A mindennapi testmozgás, az egészséges életmód és a közösségi háttér fontossága került középpontba pénteken Karcfalván, a III. Aktív Székelyföld Konferencián. A felszólalók a mozgásra nevelés fontosságát, a sportinfrastruktúra fejlesztését és a szemléletváltás szükségességét hangsúlyozták.
A harmadik Aktív Székelyföld Konferenciát tartották pénteken Karcfalván, ahol hazai és magyarországi szakemberek, közéleti szereplők, valamint sporttal foglalkozó szervezetek képviselői osztották meg tapasztalataikat az aktív és egészséges életmód népszerűsítéséről. A konferencia házigazdájaként Tánczos Barna, a Mens Sana Alapítvány elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy az elmúlt évek munkájának köszönhetően egyre több lehetőség nyílik a székelyföldi közösségekben a mindennapi mozgás népszerűsítésére. Mint fogalmazott, a konferencia egyik célja, hogy a közösség őszintén szembenézzen azzal, mennyire tekinthető valóban aktívnak és sportosnak.
Meg kell néznünk, hogy az, amit állítunk magunkról, hogy aktív és sportos székely közösség vagyunk, mennyire igaz. És ha megvan a tükörbe nézés, akkor az a következő kérdés, hogy mit tudunk tenni azért, hogy a gyerekeink, a családok és az idősek egy másfajta életfilozófia alapján rendezzék be a mindennapjaikat
– hangsúlyozta.
Tánczos Barna szerint: az elmúlt tíz évben, a magyar kormány támogatásával, olyan sportolói és mozgásra nevelő rendszert sikerült felépíteni, amelynek alapja a mindennapos mozgás kultúrájának megerősítése. Hozzátette, hogy a teljesítménysport mellett elsősorban azt kell elérni, hogy a mozgás a mindennapi élet természetes részévé váljon.

A szabadidősport és az egészségben eltöltött évek kerülnek előtérbe
Kálnoki-Kiss Attila, Magyarország sportért felelős államtitkára a közösségi összefogás jelentőségéről és a sportirányítás szemléletváltásáról beszélt. Mint elmondta, a sportpolitikában a versenysport eredményei mellett a jövőben nagyobb hangsúlyt szeretnének helyezni a szabadidősport, a szabadidős aktivitás és az általános mozgásmennyiség növelésére.
A cél, hogy az emberek életkortól, nemtől és lakóhelytől függetlenül, egész életükön át aktívak maradjanak. A konferencia témái között szereplő természet és mozgás kapcsolata, a képernyőidő csökkentése, az aktív települések kialakítása és az egészségmegőrzés mind olyan területek, amelyek együttműködést igényelnek
– mondta az anyaországi politikus.
Az államtitkár szerint a sport, az oktatás, az egészségügy és az önkormányzatok közös munkájára van szükség ahhoz, hogy az egészséges életmód ne csupán a sporttal foglalkozók ügye legyen, hanem társadalmi céllá váljon. Ebben az iskolák, a civil szervezetek, a vállalkozások és a háziorvosok is fontos szerepet tölthetnek be.

Kerékpárutak
Barna Zsolt, a közúti közlekedésért felelős magyarországi államtitkár a gyalogos és kerékpáros közlekedés fejlesztésének lehetőségeit ismertette. Kiemelte, hogy a korábbi két konferencián szerzett tapasztalatok alapján számos együttműködési lehetőség kínálkozik Székelyföld és Magyarország között. Példaként említette a sepsiszentgyörgyi iskolába kísérő programot, amelynek keretében a gyerekek szervezett formában, gyalogosan jutnak el az iskolába. Hasonló kezdeményezések Magyarországon is elindultak, és egyre több településen próbálják megvalósítani őket.
A káros szokásokra is figyelmeztettek
Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere szerint a konferencia fejlődését jelzi, hogy egyre több szakember és résztvevő kapcsolódik be a rendezvénybe. Ugyanakkor úgy vélte, az egészséges életmódról szóló párbeszédben nem elegendő kizárólag a pozitív példákat bemutatni, a problémákkal is őszintén szembe kell nézni. A polgármester a dohánytermékekre, az alkoholra, a cukrozott italokra, a gyógyszerekre és a szerencsejátékokra fordított kiadások nagyságrendjére hívta fel a figyelmet.

Elmondása szerint az általa ismertetett adatok alapján Sepsiszentgyörgy lakosságának kiadásai ezekben a kategóriákban együttesen jelentős összeget tesznek ki. Antal Árpád szerint érdemes elgondolkodni azon, hogy az ilyen célokra elköltött pénz egy részéből milyen sportprogramokat és közösségi infrastruktúrát lehetne megvalósítani. Hangsúlyozta, hogy a rendszeres mozgáshoz nem feltétlenül szükséges edzőterembe járni, hiszen a testmozgás egyszerű, mindennapi tevékenységekkel is beépíthető az életbe.
Aktív életet támogató infrastrukturális beruházások Hargita megyében
Bíró Barna-Botond, Hargita Megye Tanácsának elnöke a közösségi mozgás hagyományát és a megyei infrastruktúra-fejlesztések jelentőségét emelte ki. Mint mondta, Hargita megyében számos olyan kezdeményezés működik, amely a közösségi részvételt és az egészséges életmódot kapcsolja össze. A megyei tanács elnöke kitért a kerékpárutak fejlesztésére is. Elmondta, hogy tavaly elkészült a Székelyudvarhely és Székelykeresztúr közötti, 20,4 kilométeres megyei útszakasz, amely mentén kerékpárutat is kialakítottak. A következő időszakban a megyei úthálózat további szakaszain, köztük a Dánfalva és Balánbánya közötti útvonalon is szeretnének hasonló fejlesztéseket megvalósítani. Bíró Barna-Botond szerint az önkormányzatoknak már a községi és mezei utak felújításának tervezésekor figyelembe kell venniük a kerékpáros közlekedés lehetőségeit. Hozzátette, hogy a megfelelő infrastruktúra kialakításával a közösségek számára is könnyebbé válhat a rendszeres mozgás.

A szemléletváltás a családokban kezdődik
Zsigmond József, az Aktív Székelyföld alapítója arra hívta fel a figyelmet, hogy bár az emberek várható élettartama az elmúlt évtizedekben növekedett, az időskori életminőség javítása továbbra is komoly feladat. Különösen fontosnak nevezte, hogy a következő generációk ne csupán hosszabb ideig éljenek, hanem egészségesebben is töltsék el az éveiket.
Az egészséges életmód nem az orvosi rendelőnél kezdődik, hanem a szemléletváltásnál. A gyerekeknek példát kell mutatnunk, mintákat kell átadnunk arról, hogyan mozogjanak többet, hogyan éljenek egészségesebben, és hogyan kapcsolódjanak be a közösségek életébe
– fogalmazott.
Az alapító szerint a civil szervezeteknek, az önkormányzatoknak és a döntéshozóknak egyaránt felelősségük van abban, hogy a mozgáshoz szükséges terek és infrastruktúrák elérhetővé váljanak.

A konferencia előadásai a nap folyamán az aktív és egészséges életmód további gyakorlati lehetőségeit, a közösségi kezdeményezések tapasztalatait, valamint a települések és intézmények együttműködésének kérdéseit járták körül.
