tiszta égbolt
Karácsonyi pásztorlevelek (3.) - Isten nyitogatja szívünket
„És szülé az ő elsőszülött fiát; és bepólyálá őt, és helyezteté őt a jászolba, mivelhogynem vala nékik helyök a vendégfogadó háznál. 11. Mert született néktek ma a Megtartó, ki az Úr Krisztus, a Dávid városában. 12. Ez pedig néktek a jele: találtok egy kis gyermeket bepólyálva feküdni a jászolban.” (Lukács 2, 7, 11,12)
Karácsonykor az emberek jókedvűek, hiszen a meleg szobában együtt van a család, az asztalon étel és ital bőséggel, és még meg is ajándékozzák egymást. Ezért is válik a karácsony évről-évre a legkedvesebb ünnepünkké, hiszen ilyenkor – ha csak rövid időre is – a harag eltűnik az arcokról. Mindenkinek jut egy kis ajándék, és még a gyermekkorunkban tanult karácsonyi énekek is előkerülnek. Röviden: egy kis meleg a hideg napokon. Mintha az idő is megállna rövid időre, és mindannyiunk lelke felemelkedik, könnyebb lesz. A karácsony olyan, mint az élet sivatagában egy oázis. A kérdés viszont az, mit kell tenni az evangéliummal. Lukács karácsonyi történetét olvasva olyan érzésünk támad, mintha a meleg szobában elernyedt emberre egy nagy veder hideg vizet öntetének. Az evangéliumban minden egyszerű, ám ugyanakkor kényelmetlen is az olvasó számára. Nincs benne semmi romantika, csupán egy történet, akár egy újsághír, amelyik röviden és tömören leplezetlenül beszél a kemény valóságról.
Százezrek keltek útra azon a napon, az utak zsúfoltak voltak s mindenfelé idegfeszítő tolongás. Hatvanmillió ember mozdult meg, az egész világ lábon volt úgy, mint nálunk egy választás alkalmával. Mindenkinek be kellett iratkoznia származási helyének adónyilvántartásába. Ez elől nem volt kitérés, mert a római császár adta ki a parancsot. A milliók között úton volt egy jegyespár is, József és Mária, az előrehaladott állapotban lévő lány. Azon az éjszakán pedig beindultak a fájdalmak, s nemsokára megszületett a fia.
Kedves testvéreim, Lukács karácsonyi történetében nem találjuk a családi kör barátságos hangulatát. Mindenki úton volt, ilyen helyzetben született a gyermek. Ez az a veder víz, amit az evangélium a nyakunk közé önt. S ez elmossa minden karácsonyi gondolatunkat, jó kedélyünket. Gyermek született egy sötét zűrzavaros éjszakán, és senki sem ünnepelte úgy, ahogy mi ma ünnepeljük a karácsonyt. Senki nem vette észre, hogy aki akkor született, az Istennek Fia. A Mindenhatónak kellett jeleznie fényes üstökös csillaggal, hogy valami különös dolog történt.
Így van ez ma is. A mi oldalunkról nézve karácsony olyan esemény csupán, mint egy mindennapi újsághír, amelyet könnyen elfelejtünk. Az igazi újság a mennyből jön. Az igazi karácsony megünneplésében Istenre vagyunk utalva, teljesen tőle függünk. Az égnek kell megnyílnia ahhoz, hogy a föld karácsonyt tudjon ünnepelni.
A Földön mindenki hallgatott Jézus születésekor, és senki sem virrasztott mellette. Istennek kellett beszédével megtörnie a csendet, hiszen ki törődik egy gyermekkel, mert épp abban az órában a földön tízezer gyermek születik. De mégis ettől a perctől számítja a művelt emberiség az időt, ez a születés volt a világtörténelem legnagyobb eseménye. Születése után is mindent elkövettek, hogy ez a gyermek ne nőhessen nagyra, Heródes, Júdás, Pilátus, Néró, Marx, Hitler, Sztálin, Ceaușescu mindent megtett azért, hogy ez csupán történelem maradjon. A karácsony a szállást keresők ünnepe. Isten nyitogatja szívünket, hogy befogadjuk Jézust és felismerjük benne a Megváltót.
Lehetünk boldogok e napokban, de ez nem magunktól van, hanem felülről származik, mert ez ajándék. Minden, ami történt karácsonykor, Isten atyai szívéből jön. Ránk az bízatott, hogy erről tegyünk bizonyságot: ő megszületett, él és uralkodik örökkön örökké.
Kató Béla református püspök
