„A világosság a sötétségben fénylik.” (Jn 1,5) Évszázadok óta újra és újra felidézzük a betlehemi történetet: útra kel Mária és József, az éjszaka sötétjében megjelenik az angyal a pásztoroknak, és hívogatja a csillag a bölcseket. Ugyanez a történet kel életre az idei karácsonyon is. A különbség „csupán” annyi, hogy az idei karácsonyra igen megnövekedett a sötétség. Hetven évvel ezelőtt lett vége a második világháborúnak, és ma mégis titokzatos erővel járja át az emberek szívét a támadásoktól, a kisemmizéstől, a háborútól való félelem. Több száz ember esett idén az emberi gonoszság és felelőtlenség áldozatául. Tavasszal nehezen érthető körülmények között lezuhant egy repülőgép a Francia-Alpokban. Kevéssel utána a kenyai garissai egyetem kollégiumában történt ijesztő tömeggyilkosság. A közel-keleti háborús állapotok nem szűntek meg, hanem egyre kegyetlenebb és embertelenebb helyzetet teremtettek. Több százezer ember vált földönfutóvá, és idén elérte Európát is, a mi országainkat is az óriási menekültáradat. Dermesztő csapásként terjedt a párizsi terrortámadás híre. Újra és újra átjárja a sajtót egy-egy újabb támadásról szóló hír, és az emberi gonoszság további emberáldozatokat követel. Amikor azzal nyugtattuk magunkat, hogy mindezek csak tőlünk távol, a mi életünket nem érintve történhetnek meg, akkor élesen belehasított hamis biztonságtudatunkba a közvetlen közelünkben több tíz halálos áldozatot követelő bukaresti Colectiv klubban történt tragédia. Az idei esztendőben igen megnövekedett a sötétség. A csillagtalan sötét éjben megrettent szívünk fölött összehúzzuk a téli kabátot, és magunk elé meredve soroljuk a vétkesek neveit... Az évszázadok óta elmondott betlehemi történetnek idén különös aktualitása van. Most, amikor év vége fele újra elővesszük lelkünk ládafiából, engedjük, hogy örökkévaló, emberfölötti fényével átvilágítsa, átmelegítse ezt a nagy sötétséget. A világosság a sötétségben fénylik, és pont ebben a sötétségben, pont ebben az évben hirdeti a legszilárdabb egyértelműséggel és mindent bearanyozó ragyogással: „Megjelent a mi üdvözítő Istenünk jósága és emberszeretete, (…) hogy az ő kegyelméből megigazulva reménységünk szerint részesei legyünk az örök életnek.” (Tit 3, 4.7.) „Miben rejlik a keresztyénség ereje, ha egyáltalán létező erő még ma?!“ – kérdezik sokan kételkedő lélekkel. A hit ereje, amely már több diktatúrán is átmentette a keresztyénséget, nem a változékony emberi kultúrában rejlik, hanem ott van a betlehemi jászolbölcsőben és az azt körülvevő fényben. Két fontos üzenete van ma számunkra a legnagyobb sötétséget is áttörő fénynek. „Egy gyermek születéséről van szó, nem egy erős férfi forradalmias tettéről, nem egy bölcs merész felfedezéséről, és nem egy szent kegyes cselekedetéről. Minden értelmet meghaladó módon egy gyermek születése vezet minden megváltozásához és az egész emberiség üdvösségéhez, a megváltásához” – írja a hetven évvel ezelőtt mártírhalált halt Dietrich Bonhoeffer. Kicsiny gyermekként születik meg Jézus. Vállalja az emberi élet törékenységét, korlátait, sebezhetőségét. Az örömet hozó angyal pedig elsőként pont a sötétségben élő pásztorokhoz megy. A gyermek születésével Isten örökérvényűen kijelentette, hogy közösséget vállal a világban élő emberrel, a szenvedés és a megpróbáltatások koordinátái között őrlődő teremtménnyel. Nem a halálé, nem a gonoszé az utolsó szó, hanem a születésé, az újjászületésé, az Életé. A velünk haladó Isten átvezet a szükség, a nélkülözés, a gyász idején, és megmutatja az örök élet felé vezető utat. A betlehemi fény ereje elsődlegesen abban rejlik, hogy Isten biztosít minket az Ő személyes közelségéről, együttérzéséről és segítségéről. A velünk haladó Isten felemeli tekintetünket, és ahelyett, hogy magunk elé bámulva mormoljuk vélt ellenségeink nevét, sérelmeink, zavarodottságunk sokaságát, a magasban ragyogó csillagra irányítja tekintetünket. Jézus Krisztus nem csak a mi szabadításunkra jött, hanem az egész világ szabadítására! A csillag fénye az egész Földet átjárta, és a csillag láttára elindultak Keletről a bölcsek a betlehemi jászolhoz. A három bölcs sokak szerint az akkor ismert világ három kontinensét jelöli: Európát, Afrikát, Ázsiát. Személyükben az egész világ, faji és nemzeti különbségektől függetlenül leborulva imádta Jézust. A betlehemi fény második üzenete az, hogy a Történelem Ura az egész emberiség közösségébe kapcsolja az Őt felismerőket. Nem elszigetelten vívjuk harcunkat a gonoszsággal szemben, hanem az istenfélők és az emberi életet tisztelők sokaságával együtt. „Nem a félelemnek lelkét adta nekünk az Isten, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét”(2Tim 1,7) – vallja Pál apostol a Timóteushoz írt levélben. Hagyjuk, hogy a megszületett gyermek fénye átmelegítse, átírja fagyos gondolataink, és építsük a békét és a közösséget az emberek között az erő, a szeretet és józanság lelkével. „Nagyon könnyű rombolni és pusztítani. Az igazi hősök viszont azok, akik békét teremtenek és építenek” – mondja Nelson Mandela. A sötétség nem tudja elnyelni a világosságot. Nem könnyű a sötétség törvényszerűségétől meghatározottan Krisztus szolgálatában a világosság és a szeretet követének lenni, de nem lehetetlen. A betlehemi fény adjon erőt idén és jövőben is, hogy gyermeki bizalommal lépjük át a félelem korlátait, és legyünk a szerető Atya építkező, józan és irgalmat gyakorló munkatársai, a fény és az új Élet hirdetői. Adorjáni Dezső Zoltán, a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház püspöke