Hirdetés

Kalákában födték be az épületet

HN-információ
Az összefogás és az évszázadokon át mindmáig élő kaláka jó példája volt tegnap Székelyszentléleken a régi iskolaépület fedése. Szülők, tanulók, önkéntesek, a farkaslaki ön­kormányzat munkásai közösen dolgoztak annak érdekében, hogy új tető kerüljön az egyelőre kívülről felújított épületre. Igazi családias légkör uralkodott tegnap a székelyszentléleki iskola udvarán, ahol jó hangulatban, vidáman folyt a munka, diákok és önkéntesek közösen dolgoztak azon, hogy befödjék a régi iskolaépületet. Jó példája volt ez a kalákának, amely a mai világban is működik még. A hetedik, nyolcadik osztályos diákokat is bevonták a munkába, akik nagy lelkesedéssel vettek részt, sorfalat álltak és adogatták egymásnak a cserepeket. Terített asztalok és bográcsban rotyogó babgulyás volt a munka jól megérdemelt jutalma, de nem maradhatott el a házikenyér, illetve a födésnél szokásos kemencében sült tejfölös lepény sem. Reggel 9 órakor kezdődött a munka, de a sok dolgos kéznek köszönhetően egymás után kerültek fel a cserepek a tetőre, és a kora délutáni órákra el is készültek vele. Másfél hónapja tartó felújítási munkálatok Amint arról már korábban is beszámoltunk, szeptember közepén kezdődtek a felújítási munkálatok Székelyszentléleken, a régi iskola épületén. Az 1870-es években emelt épületre ráfért a felújítás, hiszen az évek során nagyon leromlott, és lassan életveszélyessé is vált. Mihály Edit, a farkaslaki Tamási Áron Általános Iskola – alárendeltségébe tartozik a székelyszentléleki oktatási intézmény – igazgatója elmondta, az épületben valamikor osztály működött, a földszinten pedig a tanítói lakás volt. Később az iskola könyvtárát költöztették oda, használni azonban az utóbbi években már nem lehetett az épület rossz állapota miatt. Mivel a régi iskola épülete a népi építészetnek egy még megmaradt bástyája a faluban, éppen ezért tartották fontosnak a megmentését. A farkaslaki önkormányzat saját költségvetésből különített el százezer lejt a korszerűsítési munkálatokra. Az elmúlt másfél hónapban kívülről újult meg az épület, valamint a tető is teljes cserére szorult. A felújításhoz szükséges faanyagot a helyi közbirtokosság biztosította az iskola számára. A munkálatok a födést követően is folytatódnak, ugyanis a hagyományos székely portákra jellemző tornácot is felújítják még idén, jövőre pedig belülről korszerűsítik az épületet. – Azon igyekeztünk, hogy egyszer azokat a munkálatokat fejezzék be, amelyek időjárásfüggők, ezért volt fontos a födés – tette hozzá az intézményvezető. Mint mondta, a felújítást Szente Gyula helyi születésű, Marosvásárhelyen élő és dolgozó építész­technikus tervei alapján végzik. Sikeres cserépgyűjtési akció A felújítási munkálatok megkezdésével párhuzamosan cserépgyűjtési akciót is indítottak a községben. – Ha már egy ilyen régi épületet újítunk fel, úgy gondoltuk, hogy akkor ne ezzel az újfajta cseréppel födjük be, hanem keressünk hódfarkú cserepet, ami inkább illik a régi épülethez – fogalmazott Mihály Edit, az oktatási intézmény vezetője. A gyűjtés megszervezését és lebonyolítását Geréb Péter, Far­kas­laka község alpolgármestere vállalta. Mint mondta, sikeres volt az akció, nagyon sokan felkarolták a kezdeményezést, és több mint 11 ezer cserepet sikerült összegyűjteniük a régi iskola újrafödéséhez. – A községből érkeztek a cserépfelajánlások, csupán egyetlen adományt kaptunk Székelyudvarhelyről. A lakosok pozitívan álltak a kezdeményezéshez, amely nemes ügyet szolgált, és így viszonylag rövid időn belül sikerült összegyűjteni a szükséges mennyiséget – részletezte az alpolgármester. Szeretetvendégség Geréb Péter alpolgármester is segédkezett a tegnapi munkánál, ő volt ugyanis a szakács. Elmondta, a kalákához hozzátartozik a segítők megvendégelése, így köszönve meg a munkájukat. Hozzátette azt is, hogy szívesen vállalta és tett eleget ennek a feladatnak. Az alpolgármester ugyanakkor azt is elmondta, jó látni ezt az összefogást, amely a közösség érdekeit szolgálja. A régi iskola felújításával úgymond egységes egész lesz Székelyszentlélek központja, a tájház, a műemlék templom, a plébánia épülete olyan épületegyüttest képez, amely az épített örökség megőrzéséhez járul hozzá, és amelyre mindannyian büszkék lehetnek. Lelkes, segítőkész diákok A hetedik, nyolcadik osztályos diákok is kivették részüket a munkából. Bakk Edina és Kis Júlia, az iskola tanulói elmondták, szívesen segédkeznek a munkában, hiszen tudják, hogy a végeredmény majd az ő érdekeiket is szolgálja. Hozzátették, rossz volt nézni az omladozó épületet az iskola udvarán, és várják már, hogy ismét könyvet kölcsönözhessenek a könyvtárból. A felújított épületben lenne elég hely a könyvtárnak, és egy olvasótermet is kialakítanának, az alsó részen pedig a valamikori tanítói lakásban tárolóhelyiségeket hoznának létre.

Hadnagy Éva

 


Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!