enyhe havazás
borús égbolt
Jó étvágyat kívánok!
Mit csinál a székely, ha éhes? Jó esetben beéri a hagyma és szalonna verhetetlen párosításánál, de van az a pillanat, amikor már többre vágyik. Ilyenkor rendszerint határozott kiállással lép be egy tetszés szerint kiválasztott étterembe, ahol ellentmondást nem tűrő hangnemben kérdez, válaszol és elmélkedik a vendéglátóegység kínálatán.
Aztán megszületik a döntés: „PIZZA! Valami jó húsost, sok hagymával, ketchup nélkül, foghagymával hozzál, s aztán siess, mer’ nem érünk rá egész este itt ülni s enni!” – hangzik el a parancs, s a pincér e szavak hallatán úgy rohan be a konyhára leadni a rendelést, mint akit éppen meglegyintett az elmúlt korok bűze, s menekülni vágyik.
De lehet, hogy csak a sáros csizmából áradó lábszag kopogtatott orrnyílásában. Ezt már senki nem tudja megmondani. Annyi azonban bizonyos, hogy sietni kell, s legfőként siettetni, mert a székely, ha éhes, kitárja a beszólogatás ékes kincstárát. S, ilyenkor előszeretettel válogat, a „Maga ne álldogáljon annyit, hanem hozza azt az ételt!”, „Ha ennyit kell várni, én nem fizetek semmit.”, „Na, itt sincs igazi csíki sör, ezek is eladták a lelküket az ördögnek!” kártyák közül.
Mondanom sem kell, hogy mind nagyon bevált, és rogyásig gyakorolt megjegyzések, amelyek vitathatatlanul segítik a kiszolgálás minőségét. Végül is ki ne szeretné, ha a munkavégzés közben folyton leszólják? Na ugye!
Persze nincs is más választás, hiszen itt az étel a tét!
Aztán jön, jön a pincér, kezében a megváltással egyenértékű pizzával, s a székely egy szolid vállbillentéssel nyugtázza a sikertörténetet. Hamarabb ugyan nem kapott ételt, de legalább megmutathatta, hogy ki a Jani s az Úr a vendéglőben, ha már otthon nem tudott az lenni.
Szóval van ez a székely, aki elfelejti, hogy nem tanácsos azzal kötekedni, aki ételt visz neki az asztalra. Ne legyünk olyanok, mint ő! Az élet egyetlen területén sem.
Keresztes Bea
-min.jpg)
