Hirdetés

Csíkkozmáson megvan a kovász a kenyérhez

HN-információ
Csíkkozmáson és a hozzá tartozó Lázárfalván az elmúlt év a gondos tervezésről és a további elképzelések kivitelezésének előkészítéséről szólt. Az infrastrukturális tervekben szerepel orvosi rendelők létesítése és a turizmus fejlesztése is. A Csíkkozmásért Egyesület „kovász a kenyérben”, a közösségi élet felhajtóerejének számít. A községnek vannak olyan fiataljai, akik szívesen tesznek a közösségért, és megvan a kellő tapasztalatuk is. – Maga az élet beszorult a négy fal közé, ezért a közösségi élethez kevesebb erőfeszítésre volt szükség, de Csíkkozmás községben addig is akadt munka, és tettük is a dolgunkat – vázolta a helyzetet lapunknak Szántó László polgármester, utalva a vírusjárványra. – Az előző mandátum tapasztalataiból levontuk a következtetéseket, és a közösség igényeit figyelembe véve meghatároztuk azokat az irányvonalakat, amelyek mentén a továbbiakban haladnunk kell – mondta az elöljáró. – Olyan alapokat szeretnénk lefektetni, amelyek elősegítik a községi élet fejlődését – tette hozzá. Csíkkozmási tervek és megvalósítások Csíkkozmás korábban pályázatot nyert a főút menti járdaépítésre, a kormányváltás miatt viszont ez a projekt megszakadt. A tervek elkészültek, és most azon dolgoznak, hogy megtalálják a megfelelő kivitelezőt, sőt ehhez szorosan kapcsolódik a templomtér rendezése is. – Mindenképp szeretnénk ezt a teret rendezni, ha lehet, a járdaépítéssel egy projektben, ha nem, külön, de a tér most már megérdemli, ráfér a felújítás. A jövőt elnézve, az iskolai létszámot figyelembe véve, szükség van a településen az iskola további bővítésére, újabb tantermek létrehozására – mondta a polgármester. Az utóbbi években több olyan évfolyamot is indítottak, amelyben egyszerre két osztály tanult. Tornatermet létesítenének, ugyanis az elemisek a felső tagozatos iskolába járnak, nagyjából egy szűk kilométert kell megtenniük, hogy téli időszakban részt vehessenek a testnevelésórákon. – Ezért is kezdtük el a sportterem tervezését, és reményeink szerint jó eséllyel sikerül is megvalósítani azt – mondta Szántó. Tavaly Csíkkozmáson és Lázárfalván összesen nagyjából öt kilométer utat aszfaltoztak le, ami azt jelenti, hogy az alcsíki község utcáit 95 százalékban korszerűsítették. A polgármester ugyanakkor elmondta, kihasználták a lehetőséget, és az utcák aszfaltozása mellett önerőből elkészítettek egy aszfaltozott sportpályát is. – Egyébként a pálya nemcsak az iskolásokat szolgálja – persze az öt-nyolcas iskola udvarán van, ahol az óvoda és az after school is működik –, de bárki, fiatal vagy idős, aki mozogni szeretne, délutánonként nyugodtan megteheti – hívta fel a figyelmet a polgármester. Hozzátette: mindenképpen multifunkcionális pályát akartak létrehozni, ahol lehet minifutballozni, kosárlabdázni, kézilabdázni és akár teniszezni is. – Az emberekkel konzultáltunk, kikértük véleményüket, és az előzetes egyeztetések alapján egyértelműen bebizonyosodott: a pályára szükség van – mondta. A polgármester a közösségi élet szempontjából elengedhetetlennek tartja az orvosi rendelő sorsának rendezését. – A családorvossal sokat beszéltünk, hiszen lassan közelít a nyugdíjkorhatárhoz, és a rendelő a saját házában működik. Kénytelenek vagyunk néhány évet előretekinteni ebben a kérdésben, és tisztában vagyunk azzal, hogy ha ő nyugdíjba megy, akkor a községünknek nem lesz orvosi rendelője – vázolta a helyzetet az elöljáró. A csíkkozmási önkormányzat felkészült erre a helyzetre, ezt jelzi a nemrég vásárolt épület a község központjában. Később itt alakítanak ki orvosi rendelőt, ráadásul az épület közvetlen szomszédságában található a gyógyszertár is. – Az épületre pályázatot készítettünk elő, hogy az orvosi rendelővel egyszerre lakást is biztosítsunk a következő családorvosnak – ismertette a terveket Szántó László. A településvezetőnek nem titkolt célja, hogy ezzel is vonzóbbá akarja tenni a következő orvos számára a települést. A községben a polgármester elmondása szerint árvízvédelmi és vízelvezetési munkálatokat korábban is végeztek, de még mindig vannak a patak vonulatának olyan részei, ahol akad még teendő. A szabályozott patakmederben a hirtelen lezúduló csapadékmennyiség sok hordalékot mos bele a patakba, és a tisztítása rendkívül körülményes meg költséges is egyben. Ide megoldásként ülepítőrendszert telepítenének, így kevesebb munkájuk lenne, sőt ezáltal a lakosok árvíz ellen még inkább védve lesznek. Lázárfalvi tervek Lázárfalván, Kozmáshoz hasonlóan, az orvosi rendelő kérdését szeretnék mihamarabb megoldani, mert ott egyáltalán nincs orvosi szolgáltatás, és a településen nagyon sok idős ember él. – Orvosi ellátásuk nem egyszerű feladat, ráadásul az időseknek bejárási lehetőségük is kevés van – beszélt a hiányosságokról a polgármester. A probléma megoldására az önkormányzat tulajdonában lévő épületet alakították többfunkcióssá. Az egyik részében épül a családorvosi rendelő és a hozzá tartozó termek, illetve illemhelyeket alakítanak ki, tudtuk meg Szántó Lászlótól. Az épület másik része megmarad az önkormányzatnak, ahol különböző tevékenységeknek vagy éppen a választásoknak tudnak felületet biztosítani. A projektekhez szükséges anyagi háttér előteremtésében Hargita Megye Tanácsa segített. – Még nem áll rendelkezésünkre minden összeg, de bízunk benne, hogy meglesz. Az épületet a tavaly újrafödték, és most alakítják ki a belső tereket. Mihelyt elkészült, a családorvos, aki vállalta a szolgálatteljesítést, rögtön át is veheti. A lázárfalviak adományba kaptak tűzoltóautót és felszereléseket, éppen ezért most egy tűzoltóépület tervein is dolgoznak. – Indokolttá vált az építés, mert az önkéntes tűzoltóinknak korszerű épületre van szükségük. Ezenkívül a település útjai és utcái, talán egy kivételével, mind le vannak aszfaltozva. Lázárfalván egy elkerülő utat építenénk, amely Lázárfalvát kötné össze a nyergesi úttal, ebben több cég is érdekelt lenne, hiszen a krumplitermesztés a fő tevékenység a vidéken, és a megyei utat tudnánk némiképp tehermentesíteni. A gazdáknak is egyszerűbb lenne a járás – mondta az elöljáró. A turisztikai szempontokat szintén figyelembe vették, mindkét településen, így a lázárfalvi Nyírfürdő és a kozmási Sószékfürdő ezentúl nagyobb szerepet kap a község idegenforgalmában. Legfőképpen azoknak szeretnének szolgáltatásokat ajánlani, akik a csendesebb feltöltődést választják. A fürdők mellett az önkormányzat tulajdonában lévő Tulipán panziót is belefoglalták a kínálatba, és összekapcsolnák a gyógyfürdők szolgáltatásával, illetve a későbbiekben kezelőbázist létesítenének, ennek már elkészültek a látványtervei. Nyírfürdő esetében a mofetta bővítése vált időszerűvé, mivel olyan is előfordul, hogy órákat kell sorban állni a kezelésre. Lázárfalván a gázhálózat bővítésének tervei is folyamatban vannak, emellett a külterületek telekkönyvbe vételével is haladnak a községben. – A szántóterületek nagy többsége már megvan, haladunk a kaszálókkal is, a legvégén következhet az erdei kaszálók telekkönyvbe vétele – mondta Szántó. – A tulajdonjogi viszonyok is rendeződnek és formát öltenek lassan – tette hozzá elégedetten a polgármester. [caption id="attachment_129410" align="aligncenter" width="2560"] A felső tagozatos iskola, illetve az óvoda közös udvarán található, önerőből létrehozott aszfaltozott multifunkcionális pálya Fotók: Vlaicu Lajos[/caption] A község közössége – Az embernek mindig igénye van a társaságra, a közösségi életre, a lezárások idején is igényelték a tánccsoport újraindítását – emlékezett vissza Szántó László. Ez megerősítette a polgármestert abban, hogy jó úton járnak a különböző csoportok, mind a tánccsoport, mind a fúvószenekar vagy éppen a focicsapat működtetésével. A közösségi élet fenntartásába továbbra is erőt és energiát fektetnek be. A korlátozások lazításával lassan visszatért a közösségi élet is az alcsíki községbe, sőt a fúvósoknak és a táncosoknak teret is biztosítottak a próbákhoz. A focicsapatot igyekeznek minden évben támogatni, legutóbb felszerelést vásároltak. A polgármester kiemelte, mennyire jól működik az egyesületük, hiszen a focicsapat támogatása mellett a fúvósoknak is tudtak eszközöket vásárolni, sőt a tánccsoport ruhakészletét is bővítették. – A Csíkkozmásért Egyesület „kovász a kenyérben”, ami a közösségi élet felhajtóerejének számít. A faluban szinte nincs is olyan rendezvény vagy pályázat, amelyben az egyesületünk ne lenne érdekelt. A községnek vannak olyan fiataljai, akik szívesen tesznek azért – és ehhez kellő tapasztalattal is rendelkeznek –, hogy színvonalas eseményeket szervezhessünk, és nyertes pályázatokkal formálhassuk községünket meg a közösségi életet Csíkkozmáson – zárta beszélgetésünket Szántó László.

Vlaicu Lajos

  Csíkkozmás Csíkszeredától 20 km-re délkeletre, a Kozmás és a Nyerges-patak mellett fekszik. Nevét Szent Kozma és Damján tiszteletére szentelt középkori templomáról kapta. A település ősidők óta lakott, területén újkőkori, bronz- és vaskori leletek kerültek elő. Árpád-kori templomát 1661-ben felégette a török, de 1653 és 1670 között újjáépítették. 1662-ben tornyot is építettek hozzá, melyben 1772-től az alvinci uradalomtól vásárolt óraszerkezet működött, ekkor magasították is, később barokk stílusban átépítették. 1690-ben Thököly serege állomásozott itt, 1694-ben a tatárok dúlták fel. 1708-ban kuruc–labanc csata zajlott itt, 1719-ben a falut súlyos pestisjárvány sújtotta. 1860-ban árvíz sújtotta, 1887-ben csaknem az egész falu leégett. 1910-ben 1391 magyar lakosa volt. A trianoni békeszerződésig Csík vármegye Kászonalcsíki járásához tartozott. A 2011-es népszámlálás adatai szerint lakosainak száma 1490 fő, ebből 1394-en vallották magukat magyarnak. A község címerét 2012-ben hagyták jóvá. A kék szín a Szent Anna-tó jelképe, a zöld dombhajlat a Nyerges-tetőt jelképezi, a sas a karddal a magyar szabadságharc egyik utolsó, 1849. augusztus 1-i csatáját, illetve a székely honvédek hősiességét jelképezi. A nap és a hold székely szimbólumok, a háromszögű pajzs tetején található egybástyás falkorona pedig a község önállóságát jelképezi.


Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!