kevés felhő
tiszta égbolt
Jézus Szentséges Szívének tisztelete (1.)
Az egyházban különböző időkben, különböző áhítatnemek jöttek gyakorlatba. Ez azt is mutatja, hogy az egyház előrehaladásra és fejlődésre képes, és az erényességre buzdító eszközök kifogyhatatlan forrásával bír. Egyházunk történelméből tudjuk, hogy Szt. Jeromos és tanítványai áhítatosságuk tárgyául Jézus gyermekségét választják, Szt. Antal remetét és társait Jézus elrejtett életének megfontolása ösztönözte a visszavonult magányos életre, és Szt. Bernát leginkább Jézus szenvedését tisztelte. S e férfiak korszakuk vallásos gyakorlatának képviselőinek tekinthetők, mert általában a hívő nép a századok során különböző tárgyak iránt viseltetett kiváló tisztelettel, s ezáltal a hitben felbuzdult és a gyakorlati erkölcséletben jobbult. Abban az időben az emberek gyarlóságuknál és gonoszra való hajlandóságuknál fogva, hitbuzgalmukban ismét elhűltek, szeretetükben csökkentek, erkölcséletükben alábbsüllyedtek. Az egyház felserkentette a népet, mivel ahhoz az eszközhöz nyúlt, amelyet maga az Üdvözítő ajánlott és sürgetett kinyilatkoztatásaiban: a legszentebb szívének tiszteletét.
A „szív”
A „szív” az emberiség egyik ősi fogalma. Kevés olyan szó van, amely többször fordulna elő a Szentírásban (összesen 918-szor: az Ószövetségben 749-szer, az Újszövetségben 169-szer). Biblia nyelvén a szív az ember legmélyebb centrumát jelenti. A szív a teljesség jelképe. Szívről beszélünk, ha meghitt közelségbe kerülünk valakivel, ha sikerül áthidalnunk a szívek között feszülő távolságot. A tiszta szív az egészséges kapcsolatok metaforája.
A Jézus Szíve-tisztelet kialakulása
Hugo Rahner szerint a Jézus Szíve-tisztelet, mint vallási jelenség, több, mint amit a történeti magyarázat alapján megérthetünk.
Karl Richstätter és André Hamon az ájtatossági forma gyökereit a karoling liturgiában véli felfedezni, amely az Egyházat, mint Krisztus oldalsebéből született jegyest szemléli. A fejlődésben fontos mozzanatot képeznek az Énekek énekét magyarázó prédikációk, amelyek az allegorikus értelmezés alapján Krisztus és az egyház kölcsönös szeretetét állítják előtérbe. A szír egyházban mélyen begyökerezett a Jézus szenvedése, keresztje és oldalsebe iránti tisztelet, így nagyobbrészt a szír egyház hatására a spanyol egyházban is kifejlődött. A 12. században Canterbury Szt. Anzelm és Clairvaux-i Szt. Bernát elmélkedéseiben találunk hivatkozásokat Jézus Szívére, amelyet a szeretet tárháza, az isteni szeretet kinyilatkoztatása jelzőkkel illetnek. Szt. Bernát a megtestesülés és szenvedés misztériumát vizsgálja, és kora lelkiségét Jézus szenvedése iránti érzékenységre neveli. Szt. Bernát kommentárja az Énekek énekéhez különösen a ciszterek női ágára volt nagy hatással. A misztikus szeretet beteljesült formája, Bernát tanításában, az egybekeléssel megvalósult egység, hiszen a lélek Istenre szomjazó menyasszony. A középkori Jézus Szíve-tisztelet második nagy korszakát a misztika virágkora (1250–1350) határozta meg. A misztika korának három jellemző vonását kell kiemelni. Először, a misztika Jézus szenvedéstörténetére figyel, amely a kor vallásosságát is meghatározza. Másodszor, ez a vallásosság a szenvedő Jézust, a szerető és átszúrt szívét szemléli, amelynek szeretetét viszonozni kell. Harmadszor a szenvedés misztériuma János apostolra irányítja a figyelmet, aki a hagyomány szerint az utolsó vacsorán Jézus szívén pihent, ő lett a Jézus Szíve-tisztelet patrónusa, aki elvezeti a hívő embert az isteni szívhez. Ez a fajta kegyességi gyakorlat nagy támaszt talált az Énekek énekében, amelyről előszeretettel elmélkedtek: „Megsebezted szívemet” (Én 4,9); „Tégy engem, mint pecsétgyűrűt a szívedre” (Én 8,6).
A lüttichi egyházmegyében tevékenykedő mulieris religosae (szerzetesnők, beginák, illetve magánszemélyek) lelkisége a misztika iránti lelkesedést eredményezte. A női misztika a ciszterci és a viktoriánus lelkiségéből nőtt ki, olyan nők körében, akik önként vállalt szegénységben és szüzességben evangéliumi életet akartak élni. A nők révén a misztika új spiritualitással gazdagodott, előtérbe került az érzelmi dimenzió. Ez a spiritualitás a ciszterci Krisztus és Mária iránti szeretetben ér a tetőfokra. A lelkiség fő célja, szeretetben egyesülni az Úrral, a vőlegénnyel. Ez a gondolat majd visszatér a Jézus Szíve-tiszteletben, amelynek alapszándéka Jézussal egyesülni a szeretetben.
Az eukarisztiában Jézus szeretetét, szerető szívét lehetett szemlélni. A ferences és domonkos írások és látomások nagy lendületet adtak a kibontakozó népájtatosságnak. A Jézus Szíve-tisztelet elterjedésében nagy szerepet játszanak a németországi helftai (1229-ben alapította Burkhard v. Mansfeld, Eisleben mellett fekszik, ma ismét ciszterci kolostor) cisztercita kolostor misztikusai: Magdeburgi Mechtild, Hackenborni Mechtild és Nagy Szt. Gertrúd.
(Folytatjuk)
T. Farkas Zsombor segédlelkész
