A húsvét utáni negyvenedik napon Jézus mennybemenetelére emlékeznek a keresztények. Az ősegyházban a negyedik századig pünkösdkor tartották ezt az ünnepet. A főünnep elnevezése a magyar nyelvterületen áldozónap vagy áldozócsütörtök. Urunk mennybemenetelének ünnepén, azaz a húsvét utáni negyvenedik napon zárult 1918-ig a húsvéti szentáldozás ideje. Ebből ered az ünnepnap egyedülálló, magyar neve is, az áldozócsütörtök. Jelenleg pünkösd vasárnapján az esti szentmiséig tart a húsvéti idő. Urunk mennybemenetelét az ősegyház a negyedik századig a Szentlélek eljövetelével együtt, pünkösdkor ünnepelte. De ekkortól a Szentírásból ismert húsvét utáni negyvenedik napra került. Így a nyugati kereszténységben legkorábbi lehetséges dátuma április 30., a legkésőbbi június 3. A tizenkettedik századtól az ünnephez kapcsolódóan ezen a napon körmeneteket, határjárásokat, jó termést célzó vallásos cselekedeteket gyakoroltak, de szokássá vált Jézus Krisztus mennybemenetelének templomi megjelenítése és a kenyérszentelés is. Az ünnep liturgikus színe a fehér, témáját az evangélikus liturgikus könyv így foglalja össze: „Isten jobbjára ült: közbenjár egyházáért.” Jézus Krisztus mennybemenetelének leírása az Újszövetségben három helyen szerepel: Márk evangéliuma 16. fejezetében, Lukács evangéliuma 24. fejezetében és az Apostolok Cselekedetei 1. fejezetében. Szent Ágoston szerint az egész világon elterjedt ünnep. Az Úr utolsó rendelkezéseit, a Vigasztaló megígérését és a mennybemenetelt beszéli el a liturgia. Farkaslaka egyházközség filiájában, Kecsetkisfaluban ma délután négy órától tartanak Urunk mennybemenetele-búcsút. Az ünnepi szentmisén Szász Endre nyugalmazott plébános mutatja be.

HN-információ