borús égbolt
István
Holnap államalapító királyunk, Szent István napját üljük. Mindannyiunk számára nagy ünnep – de csak amolyan távoli, ugyanis leghamarabb a Kossuth téri zászlófelvonás, a tisztavatás, a Bazilikánál a körmenet, no meg az esti parádés budapesti tűzijáték jut eszünkbe róla. Vagy inkább csak a tűzijáték, mert az az érzésünk, hogy a többi ünnepi mozzanatot mintha kisajátította volna a politikum, s a különböző politikai alakulatok immár képtelenek együtt ünnepelni. Már az ünnep, a nagy, mindenki által közösnek mondott és vallott eszmék sem kötnek össze. S ez az érzés, a hangulat mifelénk is rányomta bélyegét nemzeti ünnepeinkre. Holott augusztus 20. lehetne az az ünnep, amelyet mindenki magáénak érez, Szent István személye által ehhez a naphoz köthető minden, amire büszkék vagyunk: ezeréves államiságunk és nyugati keresztény kultúránk. Szent István helyett a jelek szerint ki-ki a maga kicsi szentistvánkáját ünnepli.
S írom mindezt annak dacára, hogy Szent István személyisége körül nem alakult ki olyan mértékű kultusz, mint például a hős lovagkirály, Szent László vagy az igazságos Mátyás körül. Ezt jelzi az a tény is, hogy például a Székelyföldön – de tudtommal más magyarlakta vidékeken is – az István névnapot nem a szent király napján, augusztus 20-án ünneplik, hanem decemberben, Szent István vértanú napján. De vannak településeink, amelyek nevükben őrzik az első szent király emlékét, ezek viszont nem nevét viselik, hanem annak valamilyen attribútumát. Mint a spanyol nyelvben például a Mária név helyett a Szeplőtelen – Immaculata –, Fájdalmas – Dolores – stb. neveket viselik, úgy nálunk a települések Szent István emlékét a Szentkirály, Szentjobb stb. nevekben őrzik. (Murádin László neves nyelvészünk szerint a Maros megyei Székelyszentistván nevében Szent István vértanú emlékét őrzi!)
De hát ha nem is közeli, mégis ünnep számunkra augusztus 20. Azt hiszem, kevesen vannak, akik nem zarándokoltak volna el legalább egyszer Budapestre, hogy ott szippantsanak bele az ünnep levegőjébe, ott csodálják meg a tűzijátékot, ott érezzék magyarságukat a mindenhonnan összesereglett magyarokkal együtt.
Miközben e sorokat írom, irodám ablakán beszűrődnek az István, a király rockopera színpadi próbájának hangjai. Jólesik hallani az ismerős dallamokat, ezek is hozzátartoznak az augusztus 20-i hangulathoz. A korombeliek még emlékeznek arra az időszakra, amikor becsempészett lemezeken, kazettán lehetett hallgatni titokban a sikeres művet, s arra még többen emlékeznek, hogy mekkora élményt nyújtott 2003 júliusában a produkció csíksomlyói bemutatója. Az az érzés kellene betöltsön mindannyiunkat szombaton, amit akkor éreztünk! Tehát a mérce megvan, csak hozzá kell mérnünk magunkat.
Kívánom, hogy e magyar ünnepet minél többen érezzük magunkénak, sajátunknak, ünneplése pedig váljék belülről jövő igénnyé, ugyanis holnap államalapító királyunk, Szent István napját üljük.
Sarány István
