Hat Hargita megyei diakónust szentelnek pappá június 29-én, Szent Péter és Szent Pál apostolok ünnepén a Gyulafehérvári Római Katolikus Székesegyházban. A diakónusokat hitükről, hivatásukról és istenélményeikről kérdeztük. Baróti Tibor gyergyócsomafalvi születésű diakónussal is beszélgettünk. – Hogyan alakult a hivatása? – Gyergyócsomafalván, 1996 tavaszán születtem. A Jóisten gondosan előkészített és kegyelmekkel megajándékozott életútra hívott meg, kezdetben gyermeki egyszerűségemben. A számomra igencsak meghatározó középiskolai éveket a gyergyószentmiklósi Salamon Ernő Gimnáziumban végeztem, példás és nagyszerű nevelők formálásával, jó közösségben. Ez idő alatt Isten csendes munkálásában egyre gyöngédebb kötelékkel vonzotta a szívemet. Érettségi után, 2015-ben léptem be a Papnevelő Intézetbe. Szemináriumi éveim a képzés és a formálódás évei voltak. – Milyen meghatározó istenélményei voltak, amelyek a papság felé vezették? – Hivatásom Isten szívemben felsejlő szeretetében indult, de aligha tudnám meghatározni az első pillanatát. Így visszatekintve, folyamatosan úgy volt jelen az életemben a Jóisten, mint aki nagyon szeret, és ebből a szeretetből mindig többet kínál. Göröngyös életutam biztos pontja volt a Jóisten hívása. Olyan ősi és mély a papságra való meghívás, hogy sokáig a legtermészetesebb dolog volt az életemben, s így nem figyeltem rá. Középiskolában tanári pályára készültem. Volt egy pont, amikor leültem és visszatekintettem a kezdetekre. Ott döbbentem rá, hogy mások kedvéért elhagytam valamit, az Úr szolgálatának gondolatát, s hogy vissza kell térnem... A szemináriumi évek alatt is számos megpróbáltatás volt az életemben, és volt, hogy újra a mélybe kellett tekintenem. Nem mindig értettem meg elsőre Isten akaratát. Idővel tisztult le. Szívem vágya – hogy keressem és azt szolgáljam életem teljes odaadásával, aki engem előbb szeretett és meghívott – egyre csak erősödött mindenek ellenére. – Mi lesz a papi jelmondata? – Életem értelme önmagában aligha lenne meghatározható, csak annak fényében, aki szeretetből akarta az életemet és létbe hívott. Éppen ezért legmélyebb vágyam, hogy mind jobban benne éljek, és úgy keressem őt, mint akit már ismerek. Ezért a 63. zsoltár „Isten, én Istenem, virrasztva kereslek” szakaszát választottam papi jelmondatként. – Milyen üzenetet, esetleg kérést fogalmazna meg a papszentelésen részt vevő családtagjainak, rokonainak, barátainak? – Egy mozaik áll előttem, ha a példaképeimre gondolok. Sok nagyszerű ember hatott rám, akikből valami jót, szépet, tiszteletreméltót őrizgetek a szívemben. Vágyam, hogy két lábbal a földön állva istenkereső ember legyek, míg életem be nem teljesedik őbenne, aki nagyon szeret. Istent keresni ebben a világban nem más, mint őszinte szívvel figyelni az emberekre, jelen lenni, megújulva rácsodálkozni arra, ahogyan az Úr meg akarja mutatni magát a mindennapokban. Mindazok, akik ismernek, tudják, hogy imáik és jelenlétük a legfontosabbak számomra, és hogy nem szeretem a túlzásokat, a felhajtást. A papszentelés és az újmise annak ünnepe, hogy Isten ma is papot ad Egyházának, mert szereti és gondját viseli. Ez Isten nagy műve ma is, s éppen ezért minden hála és dicséret őt illeti. – Hogyan tekint a jövőbe? – Az előttem álló életet Istenre figyelve, őt mind kitartóbban kutatva, szeretetében kiteljesedve, mások szolgálatában szeretném élni. Isten szeretetmélységét kutatva tudok csak másokat is hozzá vezetni, segíteni, hogy ők is megerősödjenek személyes útjukon. Olyan pap szeretnék lenni, aki úgy kísér másokat Istenhez, hogy maga is szüntelenül felé halad. Ez az irány, de az út még teljesen ismeretlen. – Mikor lesz az első ünnepélyes szentmiséje? – Az első ünnepélyes szentmisémet 2022. július 9-én, szombaton 13 órától mutatom be a gyergyó­csomafalvi templomban.

Bíró István