enyhe havazás
borús égbolt
Isten csodája ma is ígéret és valóság
„Amikor pedig eljött a pünkösd napja” (Ap.csel. 2:1)
Valami csodát váró feszültség lehetett a tanítványokban az első pünkösdöt megelőző várakozásban. Hitük immár megerősödött, a Feltámadottal való találkozás után többé már nem kérdés az, hogy mit kell tenni. Várni csendes imádkozó lelkülettel és engedelmességgel az ígéretek beteljesedését. Többé nem kérdés a mikor?, hogyan?, miért? S ebbe a feszült várakozásba belevegyül az örömteli boldog érzés, hogy íme, megmondatott. Egyszerre világos lesz a tanítványok számára az Ige valósága és hatalma. S amíg várakoznak, imára nyílik ajkuk, szívük, s érzik, hogy együtt vannak, egy helyre tartoznak – testvérek.
Sokszor irigységgel szemlélem ezt a megértett, elfogadott, a mennyei hatalomnak engedelmeskedő áldott állapotot, s akarva-akaratlanul felmerül bennem a kérdés: köztünk miért nincs így? Miért kell sokszor megosszon bennünket a politikai színezettség, a vallási hovatartozás, az anyagi háttér, a vélt vagy valós társadalmi pozíció? A megosztottság mindig emberi gyengeség, gyarlóság, ördögi indulat, amely Istentől és egymástól elszakít, eltávolít, idegenné teszi a környezetet s önzővé, magánakvalóvá az embert. Mennyire érezzük: szükség van a pünkösdi csodára, az Isteni Szellő fuvallatára, az elhalt emberi kapcsolatokat, szeretetet, békességet, egymás megbecsülését, tiszteletét, értékelését megelevenítő, újjáteremtő Lélekre, aki nélkül elkeseredett emberek maradunk.
Isten csodája ma is ígéret és valóság. Csak Ő tehet újjá. És Ő újjá is akar tenni. De ebben Vele együtt kell munkálkodni. Fel kell ismerni: Ő adja mindeneknek Szentlelkének erejét, akik ezt Tőle kérik, s ezért Neki hálát adnak. Ennyire egyszerű lenne? Istennél minden egyszerű, csak mi, emberek mindent túlbonyolítunk. Olyan nehéz lenne egy akarattal, imádságos lelkülettel együtt várni a pünkösdi csodát? Sokszor tettünk bizonyságot arról, ha kell, tudunk egy közös cél érdekében együtt gondolkodni, cselekedni, akarni – s olyankor jó volt átélni a LEHET csodáját. Ezt kell megtanulni: együtt! Senki sem nagyobb, senki sem különb! Egyéniségek vagyunk, fontosak a magunk helyén, de ugyanúgy a másik is! Csak ekként lehet és kell megtapasztalni és újra meg újra átélni a pünkösdi csodát: árad a Lélek és megújítja életünket, kapcsolatainkat, s ezen felül részeseivé tesz az igazi áldásoknak: „A Léleknek gyümölcse: szeretet, öröm, békesség, béketűrés, szívesség, jóság, hűség, szelídség, mértékletesség.” (Galata 5:22.) Így megújulva, megerősödve lehet tenni, cselekedni közösségünk, népünk, nemzetünk javára azzal a tudattal, hogy Isten áldását adja ránk. Ebben legyen Isten segítségünkre!
Barát István református lelkész
-min.jpg)
