Az erdőgazdálkodás, s azon belül az erdőkitermelés az utóbbi 25 év során a hazai jogszabályozás egyik igen kényes, bonyolult és szövevényes tárgykörét képezte. Egy pillanatig sem vitatjuk, hogy egy igen ágas-bogas kérdéskört jelent a hazai erdőalap, kezdve a tulajdonjog helyre/visszaállításától el egészen a kitermelt faanyag értékesítési módjáig. Az viszont nincs rendjén, hogy mindmáig nem sikerült meghonosítani egy stabil, egy kiszámítható és a maga nemében megbízható jogszabályozási környezetet. Se szeri, se száma azon jogszabályozásoknak, amelyek az erdőre, az erdészeti tevékenységre, illetve az azzal kapcsolatos tevékenységekre vonatkozna. Utaljunk csak a leglényegesebbre, az erdészeti törvénykönyvre, azaz a 2008 márciusában megjelent 2008/46-os törvényre. Attól annak idején sokat vártak, nemcsak azok, akik meghozták, hanem azok is, akikre hárult annak előírásai gyakorlatba ültetése. Ha emlékezetünk nem csal, a törvény elfogadását követően az akkori honatyák túlnyomó többsége azt nyilatkozta, hogy egy megfelelő színvonalú, a hazai sajátos problémákra, igényekre és elvárásokra ráfelelő, a távlatokkal is számoló törvényről van szó. Hát ami a távlatokat illeti, az hamarosan beigazolódott, hogy azzal nemigen számoltak. Legalábbis erre lehet következtetni abból, hogy a megjelenés esztendejében, azaz 2008-ban máris módosították a törvénykönyv egyes előírásait. Az azóta eltelt 19 év során huszonkétszer, pontosabban huszonháromszor, ugyanis a minap megjelent egy módosító és kiegészítő jellegű jogszabály. A Hivatalos Közlöny július 18-i számában megjelent ama 2017/175-ös törvényről van szó, amely révén újólag módosították és kiegészítették az erdészeti törvénykönyvet, a 2008/46-os törvényt (és csak úgy mellékesen az egyes erdei utaknak az állami köztulajdonból egyes területi-közigazgatási egységek köz­tulajdonba való átkerülésére vonatkozó 2010/192-es törvény egyik szakaszát is). Mielőtt néhány szót ejtenénk erről az új törvényről, érdemes még elidőznünk az eddigi „jogszabályozási sorozatnál”. Mindennemű módosítás és kiegészítés esetében arra hivatkoztak, hogy a gyakorlatba ültetés során szembesültek olyan helyzetekkel, esetekkel, amelyekkel nem számolt, illetve nem számolhatott a hatályos jogszabályozás, s ilyenképpen azon kénytelen-kelletlen módosítani kellett. Ha ez így igaz, akkor – akárcsak más esetekben is – ez esetben is kétségbe vonható a jogalkotók előrelátási „képessége”, az, hogy mennyire jártak el körültekintően és kiszámítható módon. Ebben a kontextusban arra is utalhatunk, hogy bizonyos módosítások és kiegészítések kiváltó okaként igen gyakran azt hangoztatták, hogy az illegális kitermeléseket, a falopást nem sújtja kellő szigorral az egyik vagy a másik pillanatban hatályos jogszabályozás, olyan eszközöket kell bevetni, amelyeket jogszabályozási módosítások révén lehet majd alkalmazni. (Így került bevezetésre a köznyelvben erdőradarként ismert rendszer, vagy így született meg egy új ellenőrzési jogkörű testület, az erdészeti gárda.) Az már szinte nevetséges, hogy egy-egy jogszabály, például egy kormányhatározat vagy miniszteri rendelet meghozatalát követően a kormányfő vagy a tárcavezető magabiztosan nyilatkozta: véget vethetünk az illegális kitermelésnek. Újabb „erőlködés”… Térjünk rá a mostani törvénymódosításra. Ez esztendő júniusában nyújtották be 25 honatya által aláírt ama kezdeményezést, miszerint indokolttá és időszerűvé vált a 2008/46-os törvény újólagos módosítása és kiegészítése. (A javaslatbeterjesztő honatyák a PSD és az ALDE képviselői, illetve szenátorai voltak.) A „vörös kakas” meséje megismétlődött, mert a megindokolási előterjesztésben eleve ott szerepelt: „az illegális vágások csökkentése az összes erdőterületek őrzésének biztosítása révén”. Igaz, előtérbe helyeztek egy másik célkitűzést is, nevezetesen a tűzifa biztosítását a lakosság számára. A parlamenthez benyújtott törvénytervezetet az egykori Grindeanu-kormány is támogatta, igaz, a még abban a hónapban keltezett véleményezésben észrevételeket és javaslatokat is megfogalmaztak. A szenátuson minden további nélkül július 12-én átment a törvénytervezet, s majd július 13-án megkezdődött a képviselőházi vitája. Ott is „karikacsapással” mentek a dolgok, mert július 20-án máris annak plénumának napirendjére tűzték, s másnap el is fogadták (213 képviselő szavazta meg, 38-an ellenezték és 8-an tartózkodtak a szavazástól). Némileg többet időzött az államelnöknél a törvény, oda június 30-án küldték meg, a kihirdetési dekrétumot viszont Klaus Johannis csak július 14-én írta alá, s annak közlésére – amint már arra utaltunk – július 18-án került sor. Amúgy a most hatályba lépett, a 2008/46-os törvényre vonatkozóan negyven módosítást és kiegészítést tartalmaz, továbbá annak szerves részét képezi két melléklet is. Jobbára technikai jellegű előírásokról van szó, mindenekelőtt az erdők ügykezelésére, az erdészeti hivatalok tevékenységének megszervezésére, valamint az erdők őrzésének biztosítására vonatkozóan. A törvény hatályba lépésének napján, azaz július 21-én keltezett közleményében Doina Pană tárcavezető többek között azt hangsúlyozta, hogy újabb 450 000 hektárnyi erdő kerül be automatikusan az őrzés hatósugarába, függetlenül attól, hogy az kinek a tulajdonában van vagy esetenként létezik-e azokra vonatkozóan ilyen jellegű szolgáltatási szerződés. A 30 hektárnál kisebb erdőterületek esetében az őrzéssel kapcsolatos költségeket az állami költségvetésből fedezik, s a kifizetésre közvetlenül kerül sor annak az erdészeti hivatalnak a számára, amely a szolgáltatásokat végzi. Az annál nagyobb területek esetében a szolgáltatások ellenértékét kiszámlázzák a tulajdonosnak/a jogutódnak. Továbbá nyomatékolta azt is, hogy ezentúl a lakosság „tisztességes” áron juthat hozzá a tűzifához. Tűzifaexport-korlátozás Azokat a lakosokat, akik tüzelőanyagként fát használnak, mindenekelőtt az érdekelheti, hogy mit is szándékszik tenni a most hatályba lépett törvény, pontosabban annak gyakorlatba ültetése az ő érdekükben. Kezdenénk azzal, hogy a törvénybe bekerült nyolc olyan új előírás is, amelyek a lakossági tűzifaszükségletek biztosítását/fedezését helyezik előtérbe. Így például a lakossági tűzifaszükséglet fedezése érdekében a benyújtott igényléseket azoknak a területi-közigazgatási egységeknek kell összesíteniük, amelyek területén található az az erdőalap, amelyet az állami erdészeti hivatal ügykezel, s a szóban forgó mennyiséget közvetlen eladás révén kell értékesíteni. A vevő viszont nem jogosult arra, hogy azt utólag eladja. Az igényléseket augusztus 1-jéig kell összesíteni, s azokat az erdészeti hivatalnak augusztus 15-ig kell megküldeni. Azon megyék esetében, ahol „hiánycikk” az erdő, ott a területi-közigazgatási egységek által megfogalmazott igényléseket a prefektúrák szintjén összesítik, majd megküldik a Romsilva központjába, amelyre hárul a szükséges tűzifamennyiség biztosítása a szomszédos megyékből. Továbbá: azon magánszemélyek, akiknek tulajdonában erdőalap van, a saját tűzifaszükségletüket abból kell fedezzék, de legalább 10 köbméter/év szinten, ugyanakkor nem lehetnek jogosultak tűzifára a fentebb említett „forrásokból”. Nem tartozik közvetlenül ehhez a kérdéskörhöz, de érdemes utalnunk arra, hogy egy újonnan bevezetett szakasz értelmében a 2020-as évtől kezdődően tilos lesz a tűzifa exportja az uniós tagállamokon kívüli országokba. Megemlítenénk azt is, hogy módosult az erdészeti hivatal (ocol silvic) „méretezése”: síkvidék esetében legalább 3000 hektárnyi erdőalap esetében hozható létre az országos erdőalap vonatkozásában az azt ügykezelő egység, dombvidék esetében legalább 5000 hektár szükségeltetik, hegyvidék esetében pedig 7000 hektár. Hecser Zoltán