Idén lett ötvenéves a csíkszeredai művészeti oktatás. E jeles alkalomból emlékkönyvet adott ki a megyeszékhely önkormányzatának kiadója, a Csíkszereda Kiadóhivatal. A díszes kiállítású kötet gazdag tartalmával eleveníti fel e fél évszázad történéseit. A kötetet Sarány István ismerteti. Nagy István, a csíkiak és a bajaiak – a székelyek és az alföldiek – által egyaránt sajátjuknak vallott képzőművész nevét viseli a csíkszeredai művészeti középiskola. Nagy Zsuzsanna, a tanintézmény vezetője a könyvhöz írt előszavában Nagy István művészi hitvallását idézi: „Egy életen át kerestem ezt a lényeget. A témában a lelket. Fák, házak, virágok, emberarcok bonyolult összevisszaságában, azt, ami a felület alatt vibrál. A belső hűséget.” Ugyancsak a ’lélek’ bukkan fel az Imets László és Kelemen Sándor tanárok által írt rövid, de átfogó és olvasmányos iskolatörténetben, a szerzők hangsúlyozzák, hogy a néhai Simén Domokos unitárius lelkipásztor szavai, miszerint „ez az iskola lélekből épült”, nem egyszer beigazolódtak. A két szerző az iskola történetét három nagy korszakra osztja: az első a megalakulástól, 1969-től a rendszerváltásig tartó két évtizedes időszak, amelynek jellemzője a saját épület hiányában más iskolákban – olykor többen is – való működés volt. Ezt követte az 1989-es változásoktól 2008-ig tartó mozgalmas időszak, amely az intézmény újjászületését és az önálló jogi személyiség megszerzése mellett a saját épület birtoklásáért folytatott küzdelmet hozta el, mígnem az új épületbe való beköltözés az iskola új, máig tartó harmadik fejlődési korszakát nyitotta meg. A szerzők megállapítják: „Iskolatörténetünk jelenlegi korszakát az önállósodás és a kiteljesedésben való reménykedés jellemzi, melyet továbbra sem szeretnénk feladni.” Ugyanakkor hangsúlyozzák: „Jövőre vonatkozó elképzeléseinket azért tartjuk fontosnak, mert hisszük és valljuk, hogy a csík­szeredai művészeti nevelésnek gyümölcsöző szerepe van térségünk kulturális és művészeti életében, az értékteremtésben, megőrzésben és átadásában.” „Benne vagyunk a művészeti oktatás országos és nemzetközi vérkeringésében” – állapítják meg végezetül. A következő fejezet az ugyancsak Imets László művésztanár által összeállított szövegrész, amely az iskola névadóját ismerteti, ecsetelve Nagy István személyiségét, munkásságát, párhuzamot vonva a jeles festő hányatott életútja és az iskola viszontagságos története között: „Van valami közös metaforikusság, szimbólumszerűség az élete – vándorfestőként bejárta Európa művészi iskoláit – és iskolánk életútja között: a műterem-nélküliség és az iskolaépület-nélküliség.” A kötet jelentős részét az iskola volt vezetőinek, volt oktatóinak visszaemlékezései adják: az iskola első igazgatója, Pusztai László romántanár; Gaál András és Márton Árpád festőművész-tanár; Nagy Csaba hegedűtanár; Kovács János és Kirmájer Enikő igazgató; Kovács Margit zenetanár; Köllő Ferenc karnagy; Csiszér Kovács Katalin zongoratanár; Túros Endre magyartanár; András Katalin történelemtanár; Lajos Katalin magyartanár; id. Szabó András dizájner, főmuzeológus és Elekes András vallástanár. A továbbiakban az iskolában pedagógusként töltött időszakra emlékezik Kelemen Sándor, Imets László, Kántor Zsuzsanna tanító, Bara Barnabás szobrásztanár, Lukács Andrea tanító, Farkas Emese Angéla matematikatanár, Amza Silvia romántanár, Casiadi-Bakó Dorottya tanító, Ravasz Gyöngyike zongoratanár. Érdekes olvasmány a katedra mindkét oldalán állt volt diákok – jelenlegi tanárok visszaemlékezései, a két minőség párhuzamba állításával nyomon lehet követni az iskola, a benne zajló oktatási folyamat változását is. Blága Anikó tanító, László Mária énektanár, Csillag Imola textiltanár, Bölöni-Vass Emő fuvolatanár, Krizbai Györgyi rajztanár, Kelemen Andrea zongoratanár, Fuer Dániel testnevelő tanár és Márton Emőke fuvolatanár írásai teszik érdekfeszítővé ezt a fejezetet. S mint minden becsületes iskolai kiadvány, közli az iskola végzettjeinek névsorát, de míg az iskolai évkönyvek csak egy végzős évfolyam diákjainak nevét örökítik meg, ebben az emlékkönyvben tizennyolc évfolyam végzőseinek nevét tartalmazza az 1973–1990 időszakból, majd felsorolja a rendszerváltás után végzett középiskolai osztályokat, közölve tablójukat is, végül bemutatja a 2018–2019-es tanév osztályközösségeit, csoportképet mellékelve valamennyi osztályhoz. Az emlékkönyv kitér a tanévenként szervezett rendezvényekre, bemutatja az iskola könyvtárát, végezetül bemutatja az iskola munkaközösségét, illetve beszámol az intézmény testvériskoláival fenntartott kapcsolatokról, azok hozadékáról. Örömmel lapoztam végig a kiadványt, ugyanis újságíróként gyakran írtam az iskola helykereső időszakáról, de szülőként is részese lehettem az intézmény 50 esztendős élete legutóbbi 19 esztendejének, ugyanis mindhárom gyermekem itt tanulta meg a betűvetést, innen indult olyan többlettel, amelyet máshol nem kapott volna meg.